Fennállásának 90. évfordulóját még illően megünnepelte a családi kézben lévő Palmers bécsi fehérneműgyártó cég, másnap azonban a vállalkozást eladták két pénzügyi befektető társaságnak.

Még mindig nem tudni pontosan, mennyit fizetett az osztrák Lead Equities és a német Quadriga Capital befektetési társaság a zöld mezőben arany koronás logójáról ismert bécsi Palmers fehérneműgyárért, de a beavatottak 70-80 millió euróról beszélnek. A cég eladásáról már az év elején tárgyalások kezdődtek, az alkudozás azonban augusztus végén vált intenzívvé. A 2003 óta a cég felügyelőbizottságát (fb) irányító Paul Tanost azonban a tulajdonosok elfelejtették értesíteni a készülő eladásról, az fb-elnök ezért sértődötten le is mondott. Az igazgatóság élén is személycsere történt, ezentúl Thomas Weber irányítja a céget, aki korábban a svájci Schiesser fehérneműkonszern szanálásával szerzett nevet magának.

A Palmers, a Gazelle és a p2 márkaneveket birtokló, 468 üzletből álló, évi 160 millió eurós forgalmú, 1700 alkalmazottat foglalkoztató részvénytársaság papírjainak 54 százaléka jutott a német, 36 az osztrák befektetőnek. Öt százalékot kapott Weber, további 5 százalékot pedig talonba tettek a menedzsmentnek. A 32 éves exbankár, Stephan Zöchling által vezetett Lead Equities 50 millió eurót gyűjtött össze vállalatok felvásárlására, és olyan nagyágyúkat tudhat ügyfelei között, mint a Magna-vezér Siegfried Wolf, az iparvállalkozó Stanislaus Turnauer vagy a Creditanstalt egykori első embere, Guido Schmidt-Chiari, valamint több nagy pénzintézet, így például a Generali is.

A neves textilcéget 1914-ben Innsbruckban nyitotta meg a bécsi születésű Ludwig Palmers, aki a húszas években már több városban is megjelent harisnyáival és fűzőivel. Az arany P betű a harmincas években került rá termékeire, és Palmers akkoriban fordult a franchise-formájú árusítás felé. Négy fia közül egyedül Walter Michael érzett kedvet a fehérneműiparhoz, akinek leleményességére jellemző, hogy a második világháború éveiben, amikor nyersanyag híján nem tudtak harisnyát gyártani, festéket dobott piacra a csupasz lábak barnítására. A cég 1949-ben Bregenzben zokni- és harisnyagyárat alapított, ebből fejlődött ki a Wolford cég és márka, amely a most eladott csomagba nem került bele. A Palmers família tulajdonában maradt egyébként a mintegy 220 millió euró összértékű ingatlantömeg is, benne a Gerngross-házzal a bécsi Mariahilferstrassén, továbbá irodaépületek, bérházak.

Drámai fordulatot hozott a vállalkozás és a Palmers család történetében az 1977-es év: a kereskedőcég részvénytársasággá alakulása után egy héttel a birodalom vezetőjét, Walter Palmerst három álarcos kirángatta Mercedeséből, és négy napig fogva tartotta, 50 millió schilling váltságdíjat követelve szabadon bocsátásáért. A rendőrség tiltása ellenére a család 31 millió schillinget felhajtott, s ezzel "visszavásárolta" a família fejét. Palmerst azonban a fogság négy napja megtörte, és - miután a család egyetlen tagja sem tartott igényt a cég irányításában való részvételre, csupán az osztalék érdekelte őket - a vezetést 1978-tól pénzügyi igazgatójának fiára, a 34 esztendős Rudolf Humerre bízta. Az ezt követő két és fél évtized Humer korlátlan uralkodásának az időszaka, 1995 után Kelet-Európára - így Magyarországra is -, valamint Németországra kiterjedő szédületes expanzióval. Csakhogy a terjeszkedést nem kísérte a nyereség növekedése, a korábban kizárólag drága fehérneműket értékesítő Palmers így belement az árharcba a nála jóval olcsóbb Hennes & Mauritzcal és a Zarával. Miközben lejjebb adta a színvonalat, olcsó termékei nem tartottak lépést a divatosabb kínálatot felvonultató konkurenciáéval. 2002-ben el is maradt az osztalék, a Humer által az igazgatóságba emelt ambiciózus hölgytagok pedig - egy jogász és egy közgazdász - sikerrel szították az elégedetlenséget a családtagok körében.

A bajkeverőknek titulált igazgatónők 2003-ban ugyan távoztak a cégtől, de végül mennie kellett Humernek is. A Palmers család tagjai viszont tovább civakodtak (HVG, 2003. február 15.), a szakértők ezt a máig tartó békétlenséget tartják a cégeladás okának is. Az új tulajdonosok az ígéretek szerint tőkét és lendületet visznek a cégbe, hogy a Palmerst visszatolják a luxuskategóriába, a céget pedig három éven belül bevezessék a bécsi tőzsdére.

FÖLDVÁRI ZSUZSA / BÉCS

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények! Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Greta Thunberg családját már a világ minden pontjáról megfenyegették

Greta Thunberg családját már a világ minden pontjáról megfenyegették

Rákaptak a magyarok a személyi hitelekre

Rákaptak a magyarok a személyi hitelekre

Magyar asztrofotós magyarázza el, miért óriási dolog a fekete lyukról készült fotó

Magyar asztrofotós magyarázza el, miért óriási dolog a fekete lyukról készült fotó

Elhunyt Martin Böttcher, a Winnetou-filmek zeneszerzője

Elhunyt Martin Böttcher, a Winnetou-filmek zeneszerzője

A város legnagyobb szabadtéri hiphop-őrületével nyit a Budapest Park

A város legnagyobb szabadtéri hiphop-őrületével nyit a Budapest Park

Kidőlt a Chelsea fiatal sztárja, vége a szezonjának

Kidőlt a Chelsea fiatal sztárja, vége a szezonjának