A tavalyinál lassúbb, de a korábbi évek átlagánál gyorsabb növekedés előtt áll az idén a világgazdaság. A konjunktúrára leselkedő legfőbb veszélyek: a magas olajár, a dollár gyengesége, valamint a kínai gazdaság várható lefékeződése.

Ha nem is festenek rózsaszínű képet, biztatóak a világgazdaság idei növekedési kilátásairól készült előrejelzések. Legutóbbi prognózisában az IMF úgy vélte, az ütem elmarad a tavalyi 5 százaléktól - ami mellesleg három évtizedes csúcs volt -, ám a 2005-re várt 4,3 százalék is csaknem egy százalékponttal magasabb az utóbbi két évtized átlagánál. A legfejlettebb országokat tömörítő Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) pedig arra számít, hogy tagországaiban a tavalyi 3,6 után 2,9 százalékos lesz a konjunktúra, ami ugyan szintén mérséklődő, ám éppúgy átlag fölötti ütem.

A jelzett enyhe visszaesés nem is lenne nagy baj, csakhogy mindkét szervezet hozzátette: nem szabad figyelmen kívül hagyni azokat a bizonytalansági tényezőket, amelyek év közben még alaposan átírhatják a számokat. A 2004-es tapasztalatok alapján az első helyen említik a nyersolaj árát, ami nominális értékben tavaly rekordot döntött: az amerikai könnyűolaj ára októberben meghaladta a hordónkénti 55 dollárt. Az olajár tavalyi emelkedésének 2005-re áthúzódó konjunkturális hatására hivatkozva az OECD például december elején az USA idénre várható növekedését 3,7-ről 3,3, Japánét pedig 2,8-ról 2,1 százalékra módosította.

Az olajár a csúcshoz képest ugyan 2004 végére 24 százalékot esett, ám a 2005 eleji 42-43 dolláros szintről szakértők szerint hamarosan visszatornássza magát a 45-50 dollár közti sávba. A Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) ugyanis az év végi meredek áresés láttán megpendítette a termelés visszafogásának lehetőségét, hogy az árszint a számára busás bevételt hozó, a világgazdaság által pedig még elviselhetőnek tartott 40 dolláros szint környékén maradjon. Az olaj iránti világméretű kereslet a tavalyi 3,1 százalék után az idén - a gazdasági növekedés lassulása ellenére is - a korábbi évek 1,1 százalékos átlagánál magasabb, 2,2 százalékos növekedést mutat majd. Ezt Kína energiaétvágya éppúgy táplálja, mint az amerikai stratégiai tartalékok erőltetett ütemű feltöltése. Nem látszanak enyhülni a rendre átmeneti kínálatszűkülést okozó, így árnövekedésre ható politikai feszültségek sem - például polgárháborús helyzet Nigériában, szabotázsmerényletek Szaúd-Arábiában, állami beavatkozás az orosz olajiparban, bizonytalanság a Közel-Keleten -, amelyek miatt borúlátó esélylatolgatások szerint átmenetileg 70-80 dollárra is felszökhet az olaj hordónkénti ára. Ha a fekete arany tartósan ezen a szinten maradna, az akár egy százalékot is lecsíphetne a világgazdaság növekedéséből.

Bizonytalansági tényező a dollár is, melynek árfolyama az utóbbi bő két évben 35 százalékot veszített az euróval szemben, és tavaly decemberre a közös európai pénz 1999-es bevezetése óta nem látott mélységbe zuhant. A valutapiacok arra számítanak, hogy a süllyedés 2005 első hónapjaiban még biztosan tartani fog, továbbra sem látni ugyanis, hogy Washington komolyabb lépéseket tenne a folyó fizetési mérleg, illetve a költségvetési hiány mérséklésére. Washingtoni kormánykörökben leginkább azt szeretnék, ha az USA mellett időközben a világgazdaság másik fontos motorjává vált Kína végre eloldaná a valutáját a dollárhoz kötő horgonyt és hagyná erősödni a jüant.

© HVG

A váratlan tavalyi kínai kamatemelés (HVG, 2004. november 6.) után sokan úgy vélik, hogy az idén Peking rászánja magát az árfolyam óvatos korrekciójára. A jüan felértékelődésének szabad utat engedve Kína ugyan lefékezheti a túlfűtöttséggel fenyegető növekedését és enyhítheti az inflációs nyomást, ám megbolydíthatja a nemzetközi valutapiacokat, ami a dollár további értékvesztését okozhatja.

Az amerikai valuta gyengülése Európának is a legrosszabbkor jön, hiszen az amerikai és ázsiai ütemtől évek óta elmaradó növekedését tovább lassítja az euró felértékelődése. Ez különösen azért fájdalmas, mert az eurózóna konjunktúráját szinte kizárólag az export táplálja, mivel a jóléti rendszerek átalakítását már a saját zsebén is érző német és francia lakosság fogyasztási kedve igencsak megcsappant. Szakértők ugyanakkor az EU belső keresletének enyhe bővülésére számítanak, ami azonban a makroadatokban még aligha fog tükröződni. Az Európai Központi Bank (ECB) 1,4-2,4 százalék közti gazdasági növekedést vár az eurózónában.

Jóval az EU-átlag feletti növekedésre számíthatnak az idén is az újonnan csatlakozott kelet-közép-európai országok. Annak ellenére is, hogy közülük az OECD előrejelzése szerint egyedül Csehországban gyorsulhat a GDP gyarapodása - az ütem a 2004-es 3,9 után 4,2 százalék lehet -, míg a prognózis alapján Magyarországon a növekedés 3,3, Szlovákiában 4,8, Lengyelországban pedig 4,3 százalékra lassul. Az országcsoport közös jellemzője ugyanakkor, hogy a költségvetési hiány nagyságára az idén is oda kell figyelni, és külön terhet jelenthet számukra valutájuk euróval szembeni ereje.

Afrika - áll az IMF előrejelzésében - jó évre számíthat. A fekete-afrikai országok gazdasági növekedése a tavalyi 4,6 után akár 5,8 százalék is lehet, ami három évtizede nem tapasztalt kedvező ütem. Ez persze nagyrészt Nigéria teljesítményének köszönhető, de az olajtermelés felfutása Angolában, Csádban és az Egyenlítői-Guineában, a mezőgazdasági termelés növekménye pedig Etiópiában, Malawiban és Ruandában segít, míg több, korábban polgárháborús országban - mint Burundi vagy a Közép-afrikai Köztársaság - már a stabilizáció is előrelépést jelent.

Huszonöt éve nem tapasztalt kedvező szakaszban van Latin-Amerika is, mely tavaly a világgazdaság egészét meghaladó mértékben nőtt (5,5 százalék), az idén pedig 3,7-4,1 százalékra számíthat. Az olaj és a többi bányakincs, illetve a fémek és a mezőgazdasági termékek többségének idénre is prognosztizált áremelkedése nyomán az export továbbra is a bevitelt meghaladó mértékben nő majd. Az Amerika-közi Fejlesztési Bank (IADB) szerint folytatódik az immár második éve 10 százalék alatt lévő infláció enyhülése, nem várható ugyanakkor nagy előrelépés regionális szinten a munkanélküliség enyhítésében, valamint a külső és belső adósság apadásában.

Ázsiában minden prognózis a gyors növekedés folytatódására számít, amit a december végi szökőár-katasztrófa hatásai - jóllehet az érintett országokban mérhető gazdasági lassulást okoznak - regionális szinten csak minimálisan befolyásolhatnak. Miközben a japán GDP gyarapodása a tavalyi, 4,4 százalékosra várt értékről 2 százalék körülire lassulhat - ami még mindig átlag feletti az utóbbi másfél évtizedben -, a prímet az idén is Kína viszi. Ezért is fontos, hogy a kínai gazdaság ne nagyon fékezzen le (7,5-8 százalék várható), azt ugyanis a térség minden országa megszenvedné. A küzdőtéren van - bár Kínánál jóval kisebb súllyal - a gazdaságát erőltetett ütemben átalakító India is, amelynek az IMF a térség átlagát meghaladó, 6,6 százalékos növekedést helyez kilátásba.

NAGY GÁBOR

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Gazdag külföldieket csábítana Szaúd-Arábia, de igen komoly ennek az ára

Gazdag külföldieket csábítana Szaúd-Arábia, de igen komoly ennek az ára

Szúnyogcsípéstől feldagadt a háta egy 4 éves kisfiúnak

Szúnyogcsípéstől feldagadt a háta egy 4 éves kisfiúnak

Újabb gyomrost adnának a Huaweinek, de ez már az amerikai jogászoknak sem tetszik

Újabb gyomrost adnának a Huaweinek, de ez már az amerikai jogászoknak sem tetszik

Így születik kisbabaként az önbizalmunk

Így születik kisbabaként az önbizalmunk

Jövő héten visszatér a kánikula

Jövő héten visszatér a kánikula

Károly nem csak taxizott, lopni is szeretett

Károly nem csak taxizott, lopni is szeretett