Kedvező viszonyok között repülhet az Airbus repülőgépgyártó: jelentős megrendeléseket kapott Kínából, s elhárult az utolsó akadály az új szuper-utasszállító, a jövő héten bemutatandó A380-asgyártásának megindítása elől.

Hivatalba lépése óta tavaly decemberben már a hatodik alkalommal járt Kínában Gerhard Schröder német kancellár, s mint korábban többször, ismét sikeresen egyengette a német, illetve az európai nagyipar útját. Jelenlétében írták alá azt a szerződést, amelynek értelmében a német-francia-spanyol European Aeronautic Defence & Space (EADS) konszern többségi tulajdonában lévő Airbus cég újabb 23 darab A319-es, A320-as és A321-es repülőgépet szállíthat Kínába, összesen 950 millió euró értékben. Azért újabb 23 darabot, mert két hónappal korábban az Airbus már kapott egy negyvendarabos megrendelést, kétszáz Airbus pedig már forgalomban is van a kínai légtérben.

Ez persze még mindig csak mintegy negyede az örök ellenlábas amerikai Boeing által Kínának szállított gépek számának, de hogy az EADS 80 és a brit BAE Systems 20 százalékos tulajdonában lévő Airbus felszálló ágban van ezen a piacon is, az vitathatatlan. Összességében pedig éppen ott tart, hogy 2003 után tavaly másodszor is túlszárnyalta amerikai vetélytársát: 320 gépet adott el a Boeing 285 darabjával szemben.

Az év első háromnegyedében 1,38 milliárd euró nyereséget elkönyvelt Airbus két fontos állomást - illetve az egyik esetben inkább akadályt - tudhat a háta mögött. Az EADS igazgatótanácsa (it) a minap döntött arról, hogy megkezdik a Boeing-7E7 versenytársának szánt, nagy távolságokat repülni képes, háromszáz személyes A350-es gép gyártását. Ennek néhány alkatrészét - az ugyancsak a kancellári látogatás során nyilvánosságra került előzetes tervek szerint a darabok mintegy öt százalékát - Kínában szeretnék gyártatni, ami persze rögtön újabb megrendelések záloga is.

Kedvező fordulat volt az is, hogy sikerült megegyezni a hamburgi gyárhoz tartozó leszállópálya megnagyobbításáról, s így végleg elhárult minden akadály az A380-as szupergép németországi gyártása elől is. Az A380 az Airbus Industries leendő büszkesége, a nyilvánosságnak jövő héten a franciaországi Toulouse-ban mutatják be ünnepélyes ceremónia keretében, első repülésére pedig valószínűleg márciusban került sor. Gyártására Hamburg mellett új szerelőcsarnokot építettek, és bővítik a leszállópályát is, hogy az 555 utas szállítására alkalmas óriásgép - amelynek előszerelését Toulouse-ban, teljes belső kialakítását pedig a hamburg-finkenwerderi gyárban végzik majd - le és fel tudjon szállni.

A leszállás sokáig bizonytalannak tűnt Hamburgban. A 3200 méteres kifutópálya útjában ugyanis néhány gyümölcsös, egy evangélikus egyházközségi ingatlan és pár hétvégi telek állt. A tulajdonosok egy része hajlandó volt megegyezni, vagyis eladni területét, mások viszont ellenálltak. Már-már úgy látszott, a hamburgi városi szenátusnak nem marad más választása, mint megpróbálkozni a hosszadalmas és politikai bonyodalmakkal járó kisajátítási eljárással, több ezer munkahely sorsa forgott ugyanis kockán. Tavaly év végén aztán a legnyakasabb gyümölcstermesztő, az ellenállás addigi jelképe, váratlanul beadta a derekát, megegyezett a várossal, valamint az Airbusszal, és 2 millió euróért megvált 38 hektárjától.

Aligha örült a németországi akadály elhárulásának az Airbus franciaországi társtulajdonosa. Ha ugyanis nem sikerült volna a hamburgi terjeszkedés, az A380-asnak csak egyes főegységeit gyártották volna a németek, és a teljes összeszerelés Toulouse-ba került volna. Ott nem okoz gondot akár négyezer méteresre is megnövelni a kifutópályát, ami nemcsak az A380 normál változata, hanem a teherszállító s a későbbiekre tervezett, ezer utasnál többet is felvenni képes "nyújtott" gép számára is elegendő. Így azonban marad a munkamegosztás: a jövő év elejére tervezett gyártáskezdés után Toulouse-ból is és Hamburgból is indulhatnak majd a vevőkhöz az új szupergépek. Egyebek között Kínába is: ugyancsak Schröder pekingi látogatása kapcsán került szóba, hogy Kína szívesen vásárolna az A380-asokból is, különös tekintettel a 2008-as olimpiára.

WEYER BÉLA / BERLIN

Legyen HVG pártoló tag!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig 45 millió forinttal segítették munkánkat.
2019-ben is olyan exkluzív sztorikat fogunk olvasóinknak bemutatni, mint tavaly a kamupártok pénzlenyúlásai, Lázár János bécsi videójának háttere vagy a szlovákiai újságírógyilkosság magyarországi szálai.
Ha önnek is fontos a minőségi újságírás, csatlakozzon!
Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig 45 millió forinttal segítették munkánkat.
2019-ben is olyan exkluzív sztorikat fogunk olvasóinknak bemutatni, mint tavaly a kamupártok pénzlenyúlásai, Lázár János bécsi videójának háttere vagy a szlovákiai újságírógyilkosság magyarországi szálai.
Ha önnek is fontos a minőségi újságírás, csatlakozzon!
Leszólta Orbán családpolitikáját a svéd miniszter: Bűzlik a ’30-as évektől

Leszólta Orbán családpolitikáját a svéd miniszter: Bűzlik a ’30-as évektől

Szobrot is kaphat Széll Kálmán

Szobrot is kaphat Széll Kálmán

Fekete hó borítja Szibéria egyes részeit – videó

Fekete hó borítja Szibéria egyes részeit – videó

Sztrájkkal fenyegetnek a Molnál

Sztrájkkal fenyegetnek a Molnál

Kommandósok fogták el őket, most mégis elsétálhattak a rabszolgatartással vádolt gádorosiak

Kommandósok fogták el őket, most mégis elsétálhattak a rabszolgatartással vádolt gádorosiak

Busás végkielégítést kapott Mourinho

Busás végkielégítést kapott Mourinho