Egyebek között budapesti járatára is 60 eurós jegyeket kínálva ünnepli 60. születésnapját a TAP portugál légitársaság, amely ily módon is fel akarja venni a versenyt a fapadosokkal. A hosszú veszteséges időszak után nyereségessé vált TAP vonzó privatizációs célpont lett.

Valósággal roham alá vették Portugália nagyvárosaiban a TAP légitársaság jegyirodáit az olcsón utazni vágyók, miután a cég "60 év - 60 euró - 60 ezer jegy" szlogennel február közepén kampányt hirdetett. A korábban nem éppen olcsó jegyeiről ismert TAP megalakulásának 60. évfordulóját kívánja ily módon emlékezetessé tenni, de a kampány természetesen marketingcélokat is szolgál. Tesztelni kívánják ugyanis az olcsó repülőjegyeket kínáló légitársaságok konkurenciájára adandó válasz lehetőségeit. A TAP 19 európai célpontjára kínált 60 eurós jegyekből - amelyek persze a különböző díjakkal, illetékekkel és költségekkel együtt a végén általában 130-150 euróba kerülnek -, a legforgalmasabb időpontokat leszámítva, járatonként tíz igényelhető. Az érdeklődés akkora volt, hogy már az akció első napján közel 20 ezer tikettet eladtak. A legkeresettebb célpontok Madrid, Róma, Velence, illetve Prága és Budapest voltak.

Korábban Portugália volt az egyetlen olyan régebbi EU-tagország, ahova Budapestről nem lehetett közvetlenül eljutni. A közös Budapest-Prága-Lisszabon járat tavaly év végi megindítása már része volt a brazil Fernando Pinto vezette cég növekedést célzó stratégiájának. A társaság egyebek között újabb járatok beléptetésével 15 százalékkal növelte utasainak számát, és ezzel először 2004-ben sikerült meghaladni az évi 6 milliós utashatárt. Varsóba is terveznek ugyan közvetlen járatot, ám a további növekedést nem annyira újabb útvonalakkal, mint inkább a meglévők kihasználtságának fokozásával, sűrítésével tervezik elérni.

Az 1973 óta krónikusan veszteséges légitársaság 2003-ban volt először nyereséges, 1997-1998-ban csak egy 900 millió eurónyi állami injekció révén sikerült pozitív eredményt kimutatnia. Az üzemanyag drágulása és a dollár gyengülése ellenére 2003-ban 19 millió euró profitot ért el, és az előzetes adatok szerint a tavalyi évet is pozitívan zárta.

A cég a jövő héten csatlakozik a Lufthansa nevével fémjelzett, 15 légitársaságot összefogó, így a világon a legtöbb célpontot elérő Star Alliance-csoporthoz. Ez a tagság a várakozások szerint évi 30 millió euró pluszbevételt jelent majd a TAP-nak, miközben utasai - a könnyebb és gyorsabb átszállások mellett - a jegyárak valószínű csökkenésének örülhetnek.

A fiatalosabb, dinamikusabb imázs érdekében a TAP a logóját és nevét is megváltoztatta - TAP Air Portugalról TAP Portugalra -, valamint új ruhába öltöztette a személyzetet. Az arculatváltás fokozatos, a negyven gépből álló flotta repülőnként 77 ezer euróba kerülő átfestését a nagyobb javításokhoz időzítik.

Az utóbbi években megindult szárnyalás szakértők szerint a vállalat élén négy éve álló Pintónak köszönhető. A brazil Varig légitársaság élén már bizonyított Pinto újabb állami segítség, valamint nagyobb létszámleépítés nélkül - mindössze hétszáz főt menesztett - tudott sikereket elérni. Legfőbb titka - nyilatkozta nemrég egy lisszaboni lapnak -, hogy maga mellé tudta állítani és be tudta kapcsolni a gyökeres átszervezésbe a vállalat mind a 8 ezer alkalmazottját. Pinto megszüntetett néhány nem kifizetődő, főleg tengerentúli - például az egykori portugál gyarmatra, a Kínához visszatért Makaóra menő - járatot, a portugálok egyre növekvő Brazília iránti üzleti és turisztikai érdeklődését kihasználva növelte viszont a dél-amerikai országokba menő gépek számát. Belső átszervezésekkel nagyobb hatékonyságot és költségcsökkentést ért el, a szakszervezetekkel - a munkahelyek megtartása érdekében - kötött megegyezés pedig a fizetésemelést tartotta féken.

A TAP-vezér megbízatása azonban nemrég lejárt, így a napokban beiktatandó új szocialista kormány (HVG, 2005. február 26.) döntésére vár a hosszabbítás kérdése. Szakértők szerint nem valószínű, hogy menesztenék az éppen az előző szocialista kormány által Lisszabonba hívott, majd a jobboldali vezetés által is megerősített igazgatót. Már csak azért sem, mert a vállalat dolgozói a hírek szerint egy emberként állnának ki Pinto mellett, akinek esetleges eltávolítása sztrájkot vagy nagyarányú elvándorlást vonna maga után - jelezte a HVG-nek egy neve elhallgatását kérő pilóta. Ráadásul az új kabinetnek is érdeke, hogy egy jól működő, kiegyensúlyozott pénzügyi helyzetben lévő vállalatot bocsásson áruba a cég idénre tervezett privatizációján.

MUHARAY KATALIN / LISSZABON

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Káosz és krízis, avagy a két Matteo háborúja Rómában

Káosz és krízis, avagy a két Matteo háborúja Rómában

Megkezdődtek az augusztus 20-ai ünnepségek

Megkezdődtek az augusztus 20-ai ünnepségek

Lánczi András, Stumpf István, Réthelyi Miklós is megkapta a Magyar Érdemrend kitüntetést

Lánczi András, Stumpf István, Réthelyi Miklós is megkapta a Magyar Érdemrend kitüntetést

A Bakáts téren rabolt és verekedett, keresi a rendőrség

A Bakáts téren rabolt és verekedett, keresi a rendőrség

Két barlangász rekedt a Lengyel-Tátra legmélyebb barlangjában

Két barlangász rekedt a Lengyel-Tátra legmélyebb barlangjában

Négy autóval ütközött egy medve Romániában

Négy autóval ütközött egy medve Romániában