Az állami cenzúra ellenére élénk a külföldi befektetők érdeklődése a rohamosan bővülő kínai internetes szektor iránt. Ezt jelzi a kínai Google-ként emlegetett Baidu sikeres amerikai tőzsdei rajtja is.

A hatósági tiltásnak köszönheti kezdeti sikereit a kínai Baidu internetes keresőportál. Peking ugyanis 2002-ben blokkolta a hozzáférést az amerikai Google honlapjához, így a kínai internetezők kényszerűen más keresőprogramokat kezdtek használni - ekkor szoktak rá a Baidura és hazai társaira. A hatóságok "nagy kínai tűzfalként" is emlegetett, máig élénken gyakorolt cenzúrája sem tartja vissza azonban a külföldieket a nagy lehetőségeket rejtő kínai internetszektorban való megjelenéstől.

HVG
Hatéves rekordot megdöntve debütált az amerikai csúcstechnológiai részvények zömét jegyző elektronikus Nasdaq tőzsdén a Baidu. A kínai cég által a napokban darabonként 27 dolláros áron kibocsátott értékpapírok kurzusa a kereskedési nap végére 354 százalékkal emelkedett. A tavaly 13 millió dolláros forgalom mellett 1,5 milliós nyereséget elért Baidu bevált üzleti modellt követ. Mégpedig a Google nyomán: keresőprogramjának eredményeihez hirdetéseket csatol, és ha azokra rákattintanak, a cég néhány centnek megfelelő összeget kasszíroz. A felmérések szerint a mind több online hirdetőt vonzó keresőprogramok között Kínában a Baidu a piacvezető, mintegy 45 százalékos részesedése csaknem kétszerese a Google-énak, amely amerikai honlapján keresztül nyújt szolgáltatást kínai felhasználóknak. A Google maga is vonzónak találta kínai riválisát, hiszen még a részvénykibocsátás előtt 2,6 százalékos tulajdonrészt vásárolt benne, és azóta időről időre felröppen a hír, hogy az egész céget megvenné.

Az első napi árfolyam-emelkedést tekintve a Nasdaqon minden idők legsikeresebb külföldi kibocsátójának számító Baidut 1999 végén alapította az informatikus Robin Li és az eredetileg biológus Eric Xu, akik - számos más, Kínában internetes vállalkozásba kezdő társukhoz hasonlóan - az USA-ban is diplomát szereztek, és testközelből figyelhették az 1990-es évek második felének csúcstechnológiai cégalapítási lázát. Li ma a Baidu vezérigazgatójaként Kína egyik leggazdagabb embere, mintegy 22 százalékos pakettje az első nap zárásakor 891 millió dollárt ért, Xu részvénycsomagja pedig 272 milliót. A cég mintegy száz, résztulajdonossá emelt régi alkalmazottja is dollármilliomossá vált, és nem járt rosszul a Baiduban idejekorán fantáziát látó két amerikai kockázatitőke-társaság, az egymillió dolláros befektetéssel 150 milliót csinált IDG Ventures és a 12 millió dollárt betevő, ma egymilliárdot érő, 28 százalékos pakettet birtokló Draper Fisher Jurvetson sem.

A világhálón a legtöbb, 320 millió kínai nyelvű oldalt indexáló Baidu - amely "több száz alkalmat" jelentő nevét egy régi kínai versből kapta a nagy irodalombarátnak tartott Litől - árfolyamát az is felhajtotta, hogy a befektetők idejekorán jelen szeretnének lenni egy olyan cégben, amely hasznot húzhat az internet futótűzszerű kínai terjedéséből. A világhálót használók számát 103 millióra teszik Kínában, amivel az ázsiai ország a második a világon, és a 203 millió hozzáféréssel rendelkező USA már csak ideig-óráig előzheti meg. Kínában ma a lakosság 8 százalékát sem éri el a felhasználók aránya, míg az Egyesült Államokban már a kétharmadát. A világhálón szörföző kínaiak száma a jóslatok szerint egy évtizeden belül akár 400 millió is lehet. Hasonló növekedésre számítanak a keresésekhez kapcsolódó hirdetéseknél is, amelyek értéke tavaly Kínában 150 millió dollár volt - ez persze egyelőre eltörpül az amerikai 4 milliárd mellett.

A kínai internetgazdaság lehetőségeire nemcsak az intézményi és a kisbefektetők figyeltek fel, hanem a hasonló profilú amerikai cégek is. A világ legnagyobb online bolhapiacát működtető eBay 180 millió dollárt adott a hasonló profilú kínai Eachnetért, és további legalább százmillió dolláros beruházást tervez. A világháló vezető online áruháza, az Amazon 75 millió dollárt fizetett a Kínában az internetes könyveladásban vezető Joyóért, míg a Microsoft a Shanghai Alliance Investmentet (SAI) választotta társnak MSN portálja számára. A világ leglátogatottabb internetes oldalát működtető Yahoo a múlt héten jelentette be: egymilliárd dollárért 40 százalékos tulajdonrészhez jut az 1995-ben az első kínai honlapot regisztráló, angoltanárból lett vállalkozó, Jack Ma által hat évvel ezelőtt alapított Alibaba.comban. A cég fő tevékenysége a 15 millió felhasználóval létrehozott vállalatközi online nagykereskedelmi piac, de ők működtetik a Taobao aukciós lakossági bolhapiacot is, az eBay legnagyobb helyi vetélytársát.

Kína azonban továbbra is sajátos kockázatot jelent az internetre alapozó vállalkozások számára, és ezt a Baidu is jelezte kibocsátási katalógusában. Peking ugyanis a világháló "ártalmas tartalmának" szűrésével nemcsak a pornográfiától, hanem a "felforgató" politikai nézetektől is igyekszik megkímélni a szörfözőket. Ehhez a törvényi szabályozáson és a technikai eszközökön kívül a tartalomszolgáltatók "együttműködését" is felhasználja, amit a hazai cégektől gyakran a bevételekre negatívan ható intézkedésekkel, illetve büntetésekkel kényszerít ki. Behódolnak a hatalmas piac lehetőségeit szem előtt tartó külföldi cégek is. A Microsoft például blogszolgáltatása igénybe vevőit figyelmezteti, hogy szövegükből töröljék az olyan tiltott szavakat, mint a "demokrácia" vagy az "emberi jogok". Nem lehet használni a Peking által üldözött Falunkung szekta vagy a dalai láma nevét sem. Megalkudott a Yahoo és a Google is: keresőprogramjaik a Kínából feltett kérdésekre nem adnak eredményt, ha például valaki Tibet politikai vonatkozásai, a tajvani függetlenség vagy az 1989-es Tienanmen téri vérengzés után kutakodna.

NAGY GÁBOR

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Rendőr Ladát helyeztek forgalomba Homonnán

Rendőr Ladát helyeztek forgalomba Homonnán

Útépítés kezdődik Dunakeszi és Göd között, változik a forgalmi rend

Útépítés kezdődik Dunakeszi és Göd között, változik a forgalmi rend

Közel 5000 liter dízelt csapolt le kamionokból egy férfi

Közel 5000 liter dízelt csapolt le kamionokból egy férfi

Arabul beszélő egyetemistákat vertek meg Pécsen, vádat emeltek a támadók ellen

Arabul beszélő egyetemistákat vertek meg Pécsen, vádat emeltek a támadók ellen

Börtönbe kerül egy Facebook-poszt miatt egy új-zélandi férfi

Börtönbe kerül egy Facebook-poszt miatt egy új-zélandi férfi

Lövöldözés és pánik tört ki a Toronto Raptors bajnoki ünneplésén

Lövöldözés és pánik tört ki a Toronto Raptors bajnoki ünneplésén