Minden korábbinál több, közel száz orosz vállalat kíván az idén külföldi tőzsdéken megjelenni, ahol élénk érdeklődés kíséri ezeket a részvénykibocsátásokat. Moszkva eközben a szabályozók megváltoztatásával igyekszik otthon tartani a vállalati papírokat.

Mint a cukrot, úgy vitték a múlt héten Londonban a Comstar UTS orosz távközlési vállalat újonnan piacra dobott részvényeit. A főként Moszkvában tevékenykedő - a hagyományos telefonvonalak mellett internet-előfizetést és kábeltévé-szolgáltatást is ajánló - cég részvénykibocsátását közel kétszeres túljegyzés kísérte, s a 35 százalékos csomag 1,06 milliárd dollárért kelt el. A londoni tőzsdére tavaly bevezetett Szisztyema távközlési és pénzügyi holdinghoz tartozó Comstar után az idén várhatóan közel száz orosz cég debütál külföldön. A legnagyobb érdeklődés a Rosznyefty júniusra tervezett megjelenését kíséri, szakértők szerint az állami olajipari társaság 30 százalékos pakettje 15-20 milliárd dollárt is érhet.

A bankok közül is szép számmal döntöttek a külföldi elsődleges részvénykibocsátás (IPO) mellett. Eddig - többek között - a második legnagyobb kereskedelmi bank, az állami többségű Vnyestorgbank, valamint a Roszbank, illetve a szentpétervári Mezsdunarodnij Bank és az Juniasztrum Bank jelezte szándékát. Míg kezdetben az orosz cégek a New York-i tőzsdét részesítették előnyben - az első a Vimpelcom távközlési társaság volt 1996-ban -, az utóbbi években egyértelműen London a legnépszerűbb. Miután az amerikai hatóságok jelentősen megszigorították a tőzsdére menetel feltételeit, a tavalyi tizenkét orosz IPO közül kilenc Londonban zajlott, miközben New Yorkba egy sem ment.

Az orosz és más külföldi cégek a legtöbb esetben a részvénytulajdont megtestesítő, dollárban jegyzett, úgynevezett globális letéti jegyet (GDR) bocsátanak ki Londonban, ahol a szabályok lazábbak, nem kell például megfelelniük az amerikai könyvelési előírásoknak, és arra sincsenek kötelezve, hogy negyedéves jelentéseket adjanak le. A londoni tőzsdén a feljövőben lévő országok cégei tavaly már több mint 13 milliárd dollár értékben bocsátottak ki részvényeket, és ebből mintegy 5 milliárd volt az oroszok részesedése. A börze népszerű a szovjet utódállamok körében is, sőt a tavaly decemberi módosításkor a legnagyobb kazah rézbányatársaság, a Kazakhmys, a régióból elsőként, a száz legnagyobb piaci értékű céget felölelő FTSE-indexbe is bekerült.

Értékben is áttörést hozhat az idei év az orosz vállalatok számára. Míg 1996 és 2005 vége között az orosz IPO-k összértéke 7 milliárd dollár volt, az idén az összbevétel a 30 milliárdot is elérheti. Elemzők szerint a részvénykibocsátók a további terjeszkedés finanszírozására kívánják felhasználni a friss pénzt, így az IPO-k révén jelentősen megugrik a cégek piaci értéke, ami később a szektor többi vállalatánál is hasonló hatással járhat. Az érdeklődőket az sem riasztja vissza, hogy az orosz piacra elemzők szerint továbbra is jellemző a korrupció, a törvények be nem tartása, illetve a pénzpiaci szabályozók viszonylagos fejletlensége. A befektetői kedvet serkenti ugyanakkor, hogy a tavalyi részvénykibocsátások többsége sikeres volt, a tőzsdére került cégek árfolyama emelkedik.

Közben a moszkvai hatóságok igyekeznek otthon tartani a külföldre kacsingató cégeket. Egy új rendelettervezet értelmében legfeljebb 35 százalékos pakettet lehetne külföldi tőzsdéken elhelyezni, egyszersmind az eladni kívánt részvények legalább 30 százalékát belföldön kellene piacra dobni. Cserébe a jelenleg meglehetősen szigorú szabályok enyhítését ígérik: a jövőben például, bejegyzés helyett, a kibocsátóknak csak értesíteniük kell a hatóságokat a papírok forgalomba hozásáról.

Jövőre azonban elemzők szerint nem folytatódik az IPO-dömping. A 2007. végi parlamenti választások, illetve a sorsdöntőnek tűnő 2008-as elnökválasztás - az alkotmány értelmében a két mandátumot végigvivő Vlagyimir Putyin államfő nem indulhat újra - óvatosságra készteti majd a befektetőket. Az újabb hullám - feltéve, hogy megmarad a politikai és gazdasági stabilitás - legkorábban 2008 második felében vagy 2009 elején várható.

NÉMETH ANDRÁS / MOSZKVA

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Csak most jöttek rá, hogy nem is annyira sótalanítanak a sótalanító üzemek

Csak most jöttek rá, hogy nem is annyira sótalanítanak a sótalanító üzemek

Felrobbant egy megcsapolt üzemanyag-vezeték Mexikóban - sok a halott

Felrobbant egy megcsapolt üzemanyag-vezeték Mexikóban - sok a halott

Orbán Andy Vajna halálára: Köszönök mindent, barátom

Orbán Andy Vajna halálára: Köszönök mindent, barátom

Kis segítséget ad az állam az eléggé halott motorkerékpár-piacnak

Kis segítséget ad az állam az eléggé halott motorkerékpár-piacnak

Sikerült lelassítani a szklerózis multiplex súlyosbodását

Sikerült lelassítani a szklerózis multiplex súlyosbodását

A berlini falig mentek a magyar tüntetők

A berlini falig mentek a magyar tüntetők