A globalizáció kiteljesedésével és a magántőke-áramlás felerősödésével új szerepkörre készülő IMF és a Világbank hét végi közgyűlésének meghatározó témája volt a két intézmény reformja. A veszteségek elé néző IMF hitelezőből a nemzetközi pénzügyi rendszer felügyelőjévé válhat.

"Bíróra lenne szükségünk, de nem egy sárga és piros lapokat osztogató futballbíróra. Sokkal inkább egy krikettbíróra, aki figyelmezteti a játékosokat, hogy ne szidalmazzák egymást, és nyilvánvalóvá teszi, ha szerinte megsértik a játék szellemét." Ezt a sporthasonlatot használta nemrég Mervyn King, a brit jegybank, a Bank of England

HVG
kormányzója, amikor arról beszélt, milyen szerepet kellene betöltenie az IMF-nek a nemzetközi pénzpiacok megváltozott rendszerében. Erről a kérdésről tanácskoztak az IMF és a Világbank tavaszi közgyűlésén a hét végén Washingtonban is, ahol a központi téma az intézményi reform volt, hiszen jelenleg a világgazdasági konjunktúra miatt annak ellenére sincs aggódnivaló, hogy a kőolaj és számos nyersanyag ára napról napra újabb rekordokat dönt (lásd Kilátások című írásunkat a 30. oldalon).

Régóta egyetértés van abban, hogy az IMF - és kisebb mértékben testvérintézménye, a Világbank - feladatköre módosításra, mégpedig a korábbi két próbálkozásnál átfogóbbra szorul. A valutaalap feladata az 1944-es alapítást követő bő negyedszázadban az volt, hogy felügyelje a rögzített árfolyamú valuták rendszerét, és segítséget nyújtson a pénzügyi válsággal küzdő - többnyire fejlett ipari - országoknak. A szerep 1971-ben módosult, amikor az egyensúlyi zavarba került USA felhagyott a dollár aranyra váltásával, és eljött a lebegő valutaárfolyamok kora. Az IMF fokozatosan afféle utolsó mentsvárként működő hitelezővé vált, a segítséget egyre gyakrabban meghatározott gazdaságpolitikai reformokhoz kötötte. Bírálói szerint túlzottan ragaszkodott uniformizált receptjeihez, miközben elaprózta erőforrásait. Kihelyezéseinek zöme pedig immár a harmadik világba irányult, ahol többször meg is égette magát.

Meghaladta azonban az IMF erejét az 1997-1998-as ázsiai és oroszországi pénzügyi válság kezelése. Szakértők szerint a globalizáció kiteljesedése és a magántőke-áramlás felerősödése miatt a valutaalap már nem képes a korábbi befolyással fellépni a nemzetközi pénzpiacokon. Az IMF korlátai láttán az ázsiai gazdaságok igyekeztek saját magukat bebiztosítani egy újabb válság ellen, ami lázas valutatartalék-gyűjtésben jelentkezett. Ez nemcsak valutájuk stabilitásának megőrzését segíti, de a világgazdaság motorját is hajtja. Az USA költségvetési és folyó fizetési mérlegének évek óta rekordokat döntögető hiánya - amin keresztül az ázsiai megtakarítások finanszírozzák az amerikai lakosság fogyasztását - viszont táplálja a globális konjunktúrát. Az amerikai deficit és az ázsiai többlet kényes egyensúlyt alkot, aminek felborulása súlyos pénzpiaci következményekkel járhat.

A reformerek épp az ehhez hasonló helyzetek kezelésében látják az IMF új bírói szerepét. A globalizáció ugyanis olyan bonyolulttá tette a nemzetközi pénzügyi rendszert, hogy immár illúzió egyetlen intézménytől várni a megoldást. E szervezet ugyanakkor képes a folyamatok elemzésére, az egyes országok gazdaságpolitikai intézkedései nemzetközi hatásainak felmérésére, fórumot teremteni a tanulságok megvitatásához, illetve megoldási javaslatokat tenni. Sokan úgy vélik, egy átszabott IMF alkalmas is lenne erre, különösen, miután hitelezési tevékenysége olyannyira visszaesett, hogy 2007-es évét az előrejelzés szerint - az elmaradó hozamok és működési költségei változatlansága miatt - veszteséggel zárja, amire három évtizede nem volt példa.

A reform velejárójának tartják az IMF függetlenségének megerősítését, ami bírói szerepének pártatlanságát garantálná, és lehetővé tenné, hogy - beváltva az alapító atyának számító brit közgazdász, John Maynard Keynes kívánságát - kimondja a "könyörtelen gazdaságpolitikai igazságokat". Ez azonban nehezebb lesz, mint egyezségre jutni az új feladatkörben, mivel módosítani kell hozzá a szavazati arányokat. Az IMF vezérigazgatója, Rodrigo Rato névleg független ugyan, de valójában felette áll a kormányzótanács, amelyben a részvényeseknek szavazati súlyuknak megfelelő befolyásuk van. Ez az USA esetében vétójogot jelent, 17 százalékos tulajdonrészével minden fontos - 85 százalékos többséghez kötött - döntést blokkolhat. Bár Washington nemrég jelezte, hogy egy átfogó reform keretében belemenne szavazati aránya csökkentésébe, aligha süllyesztené részesedését a vétóküszöb alá. Nincs vita arról, hogy növelni kellene a négy nagy feljövőben lévő gazdaság - Brazília, India, Kína és Oroszország -, illetve általában is Ázsia súlyát, ám ezt csakis úgy lehet elérni, ha az európai részvényesek belemennek pakettjük zsugorodásába. Utóbbiak azonban presztízsüket védve még abban sem tudnak megegyezni, hogy az EU-nak egy közös képviselője legyen.

Míg az IMF csak ott tart, hogy szeretne összeállítani egy reformprogramot őszi, szingapúri közgyűlésére, addig a Világbank már megkezdte a változtatást. Az élen álló Paul Wolfowitz az elsősorban a szegényebb országok gazdasági fejlődését finanszírozó pénzintézet hatékonyságának javításához elengedhetetlennek tartja a korrupció visszaszorítását a célországokban. Erre hivatkozva függesztette fel az utóbbi hónapokban az Indiának egészségügyi programokra, Bangladesnek pedig útépítésre megítélt hitelek folyósítását. Kenya is elesett öt kölcsöntől, és Üzbegisztán sem számíthat új pénzre, amíg nem bizonyítja, hogy azt kézzelfogható fejlődést hozó projektekre fordítja. Április közepén meghirdetett stratégiájában Wolfowitz azt is bejelentette, hogy a súlyos problémákkal küzdő országokban növelik a korrupció elleni fellépést segítő programok finanszírozását, a civil szervezetek és a magánszektor bevonásával figyelmesebben követik a kihelyezéseket, és a regionális fejlesztési pénzintézetekkel pedig feketelistát hoznak létre a világbanki pénzekkel visszaélő cégekről.

NAGY GÁBOR

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Nemzetközi gazdaság

Kilátások

A 2002 óta háromszorosára emelkedett, a napokban már a hordónkénti 75 dolláros szintet is meghaladó kőolajár terhe...

Megszólalt Donald Trump a Huawei-bojkottról

Megszólalt Donald Trump a Huawei-bojkottról

Nem lesznek EBESZ-ellenőrök az EP-választáson

Nem lesznek EBESZ-ellenőrök az EP-választáson

Szigorítás: Még a viszonylag modern dízelek sem mehetnének Budapesten szmogriadókor

Szigorítás: Még a viszonylag modern dízelek sem mehetnének Budapesten szmogriadókor

Megkezdődött a világ egyik legnagyobb választása, vasárnap ön is részt vehet benne

Megkezdődött a világ egyik legnagyobb választása, vasárnap ön is részt vehet benne

Nagycsaládos kedvezménnyel vesz autót? Ezt a matricát kell a szélvédőre ragasztani

Nagycsaládos kedvezménnyel vesz autót? Ezt a matricát kell a szélvédőre ragasztani

Kamudrogárusokat fogtak a bulinegyedben – videó

Kamudrogárusokat fogtak a bulinegyedben – videó