HVGNehéz évet tudhatnak maguk mögött a biztosítótársaságok.

HVG
Nehéz évet tudhatnak maguk mögött a biztosítótársaságok. Természeti katasztrófák miatt 2007-ben világszerte 75 milliárd dollárnyi kár keletkezett - 34 százalékkal több, mint egy évvel korábban -, a kárkifizetések pedig a 2006-os duplájára, 30 milliárd dollárra nőttek a német Munich Re viszontbiztosító szerint. Az eddigi legnagyobb kárösszeget 2005-ben - a New Orleans-i Katrina hurrikán évében - jegyezték fel, amikor a 220 milliárd dolláros kár mellett a biztosítók kifizetése 99 milliárd volt. Tavaly 950 természeti katasztrófát regisztráltak, ez a legmagasabb szám azóta, hogy a német társaság 1974-ben először mérleget vont. A legnagyobb kár Japánt érte a szigetország északnyugati részén júliusban bekövetkezett, a Richter-skála szerinti 6,8-as erősségű földrengés nyomán. Európában a Németországon és Nagy-Britannián januárban átsöpört Kyrill szélvihar okozta a legnagyobb bajokat, júliusban Dél- és Közép-Angliát sújtották árvizek, Görögországban pedig augusztusban tűzvész pusztított. Súlyos áradások voltak Kínában és Mexikóban, erdőtüzek és viharok tomboltak az USA-ban. Többet fizettek ki tavaly a biztosítók Magyarországon is - ahol a statisztikákban csak a biztosított károk szerepelnek -, a Magyar Biztosítók Szövetségének első háromnegyed évi adatai szerint 24,7 milliárd forintot értek el a tűz- és természeti károk utáni, folyamatban lévő kifizetések, ami 7 százalékkal magasabb az előző év hasonló időszakánál.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
60 éves az utolsó nemzetközi hírű playboy

60 éves az utolsó nemzetközi hírű playboy

8-féle magyar főnök létezik – melyik az öné?

8-féle magyar főnök létezik – melyik az öné?

Gulyás szerint Strache óvatlanságot követett el, reméli, magyar kormánytag ilyet nem tesz

Gulyás szerint Strache óvatlanságot követett el, reméli, magyar kormánytag ilyet nem tesz

Az Örkényhez csatlakozva a Katona József Színház sem ad be pályázatot az NKA-hoz

Az Örkényhez csatlakozva a Katona József Színház sem ad be pályázatot az NKA-hoz

Akár 18 évet is kaphat a férfi, aki járókelőkről tépett le aranyékszereket

Akár 18 évet is kaphat a férfi, aki járókelőkről tépett le aranyékszereket

A Huawei után jön a DJI? Amerika most a kínai drónok felé fordult

A Huawei után jön a DJI? Amerika most a kínai drónok felé fordult