Akadozik a szupergyors vasutak egységes hálózatának kiépítése Európában, pedig a nagy sebességű vonatok rövid távon a fapados repülőtársaságok vetélytársai is lehetnének.

HVG
Három óra alatt tesz meg ezer kilométert a francia Alstom cég napokban bemutatott legújabb szupergyors vonata, az AGV, amelynek minden kocsiját külön motor hajtja, és 15-25 százalékkal takarékosabban üzemel a most futó TGV-szerelvényeknél, ráadásul százzal több utast tud szállítani. Az óránként akár 360 kilométeres sebességre képes AGV-től - amelynek avatóján, a kelet-franciaországi La Rochelle melletti üzemben Nicolas Sarkozy francia államfő is megjelent - a vasút azt reméli, hogy beelőzhet a légitársaságokkal vívott, egyre élesedő versenyben.

A nagy sebességű vonat a rövid utazásoknál már konkurál a repülőgéppel. A 4,5 óránál nem hosszabb utakra készülők fele inkább a szupergyors vasutat választja, miután a légi közlekedés egyre nehézkesebb, a repterek pedig mind zsúfoltabbak, ráadásul a légikikötők - különösen a fapados társaságok célállomásai - a városokon kívül vannak.

A kontinens és Nagy-Britannia között, a La Manche csatorna alatti Csalagútban futó Eurostar vonatokon például az utasok száma egyetlen hónap alatt 11, a bevétel pedig 20 százalékkal nőtt, miután november óta a brit oldalon is nagy sebességű vonalon futnak a szerelvények, s így a menetidő tovább rövidült. Az Eurostar egyébként tavaly rekordot döntött: bevételei 16 százalékkal (599 millió fontra) nőttek, s az egy évvel korábbinál 5 százalékkal többen (8,3 millióan) utaztak rajta.

A Párizs-London vonalon a személyforgalom 70 százaléka az Eurostarra jut (HVG, 2007. szeptember 29.). Hasonló részesedést szerzett a TGV Párizs és Marseille között, s a brit EasyJet fapados légitársaság le is állította a két város közti járatát. A Párizs-Brüsszel útvonalon is csak mutatóba maradt napi egy repülőgép, az utasok többsége inkább az alig másfél órás vonatozást választja. Nagy-Britanniában 2020-ig három új nagy sebességű vasútvonalat terveznek üzembe helyezni. Egy Londont Manchesterrel összekapcsoló szupervonat például napi harminc légi járatot tenne feleslegessé, aminek komoly környezetvédelmi haszna is lenne. A szuperexpresszen ugyanis egy utaskilométernyi teljesítményhez negyedakkora szén-dioxid-kibocsátás kell, mint a légi közlekedésben, ráadásul, míg a repülésben 1990-2005 között csaknem 9 százalékkal nőtt, a vonatoknál - a Nemzetközi Vasúti Szövetség (UIC) adatai szerint - több mint harmadával csökkent az üvegházhatást okozó gázok kibocsátása.

Bár a nagy sebességű vasút forgalma látványosan nő Európában, a nemzetközi útvonalakat még mindig a repülés uralja. Tavaly az Európai Légitársaságok Szövetségének (AEA) kimutatása szerint 160 millióan mentek légi úton egyik országból a másikba, ugyanerre a vonatot 15 millióan használták. A hét európai állam - köztük Franciaország, Németország és Nagy-Britannia - kilenc gyorsvasúti cége által tavaly nyáron létrehozott Railteam társaság reményei szerint 2010-ig évente további 10 millióan választják a vasutat az ilyen utakon is. A társulás célja a légiszövetségekhez hasonlóan a jegyértékesítés, a menetrendek, a tarifák összehangolása, valamint törzsutasrendszer bevezetése a több mint száz várost összekötő, összesen 5 ezer kilométeres - 2020-ra várhatóan háromszorosára bővülő - európai szupergyorsvasút-hálózatban.

Az összefogással a cégek a vasúti személyszállítás 2010-ben életbe lépő teljes liberalizálására is készülnek. Attól tartanak ugyanis, hogy az olyan változásokat hoz majd, mint amilyenek a repülési piac 1997-es felszabadítása után a fapados vállalatok megjelenéséhez vezettek. Ráadásul nagy az esély, hogy a légitársaságok is beszállnak a vasúti üzletbe.

Igencsak költséges az európai gyorsvasúthálózat egységesítése, számítások szerint csak a francia vasút (SNCF) számára 2 milliárd eurós kiadással jár. A közös szabványok, biztonsági rendszerek meghonosítása ráadásul egyelőre akadozik. Hollandiában például nemrég el kellett halasztani az Amszterdamot Antwerpennel összekötő nagy sebességű vasút decemberre tervezett részleges beindítását, mert a 6 milliárd eurós beruházással megépült vonalon gondok akadtak az Európai Vasúti Közlekedésirányítási Rendszerrel (ERTMS). Hasonló okokból a lehetségesnél lassabban járnak a szerelvények például Spanyolországban a 4,7 milliárd euróból megépített Madrid-Lleida pályán is.

A vonatközlekedést szabályozó utasításokat egységes szisztémában - a vonatbefolyásoló ETCS rendszer, illetve GSM-R mobiltelefon-technológiák (HVG, 2005. december 10.) összekötése révén - egyenesen a mozdonyvezető fülkéjébe eljuttató ERTMS kidolgozásáról 1993-ban rendelkezett az Európai Bizottság, és bár az első változat 2000-ben elkészült és számos európai vonalon működik, máig csiszolgatják a szabályokat. Az európai vasutak azonban egyelőre több mint húsz különböző jelzőrendszert használnak - még arra is legalább hat eltérő szabály vonatkozik, hogy mit kell tennie a masinisztának tilos jelzés esetén.

POÓR CSABA

Legyen HVG pártoló tag!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig 45 millió forinttal segítették munkánkat.
2019-ben is olyan exkluzív sztorikat fogunk olvasóinknak bemutatni, mint tavaly a kamupártok pénzlenyúlásai, Lázár János bécsi videójának háttere vagy a szlovákiai újságírógyilkosság magyarországi szálai.
Ha önnek is fontos a minőségi újságírás, csatlakozzon!
Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig 45 millió forinttal segítették munkánkat.
2019-ben is olyan exkluzív sztorikat fogunk olvasóinknak bemutatni, mint tavaly a kamupártok pénzlenyúlásai, Lázár János bécsi videójának háttere vagy a szlovákiai újságírógyilkosság magyarországi szálai.
Ha önnek is fontos a minőségi újságírás, csatlakozzon!
A bíróság és a BVOP sem érzi magát felelősnek a fogolyszökés miatt

A bíróság és a BVOP sem érzi magát felelősnek a fogolyszökés miatt

Okosbörtönt tesztel Hongkong, és ez nagyon rossz hír a bűnözőknek

Okosbörtönt tesztel Hongkong, és ez nagyon rossz hír a bűnözőknek

Zebrán ütötték el a képviselőt és kislányát a II. kerületben

Zebrán ütötték el a képviselőt és kislányát a II. kerületben

Netanjahu átadta a külügyi tárcát, de két másikat megtartott

Netanjahu átadta a külügyi tárcát, de két másikat megtartott

És akkor a NER hajója elindult a Balaton felé

És akkor a NER hajója elindult a Balaton felé

Az utolsó utáni pillanatban talán megmenekülhet a Földön már csak két példányban élő orrszarvú

Az utolsó utáni pillanatban talán megmenekülhet a Földön már csak két példányban élő orrszarvú