A pekingi olimpiára utazó turistákon kívül a Kínában dolgozó külföldi üzletemberek mozgását is megnehezítik a nemrég bevezetett vízumkorlátozások.

Az olimpiai lángot világszerte kísérő incidenseket, majd a májusi szecsuani földrengéseket övező médiahangzavarban alig tűntek fel a pekingi kormány által elrendelt vízumszigorítások. Az április közepén egy szűkszavú kormányközlemény formájában napvilágot látott hírekről azóta is csak találgatások és nem hivatalos kommentárok vannak forgalomban, részletes, hivatalos magyarázat mind a mai napig nem született. Annyi azonban biztos, hogy a Kínában dolgozó vagy odalátogató külföldieknek az eddigieknél sokkal hosszadalmasabb, átláthatatlanabb és költségesebb procedúrára kell felkészülniük.

Az európai üzleti érdekek első számú kínai képviselője, az EU kereskedelmi kamarája a külföldiek vízumkérelmének elbírálását érintő intézkedések miatt a napokban nyílt levélben tiltakozott a pekingi külügyminisztériumnál. A változások ugyanis a Kínában érvényes kilenc vízumtípus mindegyikét érintik. De míg a turistáknak legfeljebb valamivel több ügyintézést és bosszúságot okoz az új rendszer, az üzletemberek számára igencsak megnehezíti a beutazást, illetve az ott-tartózkodást. A vízumhoz például meghívólevél, szállásfoglalásról, illetve repülőjegyről szóló igazolás kell - ami lényegében eddig is előírás volt, de az utóbbi években általában eltekintettek tőle.

A legszigorúbb megkötések az üzleti utakra bevezetett úgynevezett F-vízumokra vonatkoznak. A gyakran Kínába látogató üzletemberek korábban - látogatásuk céljától függően - egyszeri vagy többszöri belépésre, 30-60 napos időtartamra igényelhettek vízumot. Az olimpia közeledtével azonban a kormány egyre kevesebb lehetőséget hagy nyitva. A többszöri belépésre jogosító F-vízumok kiállítását lényegében befagyasztották, s e vízumokat ezentúl nem hosszabbítják meg Kínán belül, a kérelmezőnek ki kell lépnie az országból. A ki-be lépés legkönnyebb módja eddig egy rövid hongkongi vagy makaói út volt, e tartományoknak ugyanis az egyesítés után is saját közigazgatásuk maradt. Az új rendelkezések azonban harminc, többnyire fejlődő ország állampolgárai számára ezeket a kiskapukat is bezárták - Pakisztán, Afganisztán, Irán vagy Irak esetében például a HVG-nek név nélkül nyilatkozó kormánytisztviselő szerint feltehetően a terrorfenyegetés miatt -, ezek polgárai csak akkor folyamodhatnak kínai vízumért Hongkongban és Makaóban, ha ott letelepedési engedélyük van.

Drágább és hosszadalmasabb elbírálás alá esik a tartósan Kínában dolgozók munkavállalási engedély iránti kérelme, és megszigorították a Kínában tanuló diákok vízumának a feltételeit is. További megkötések vonatkoznak a vízumok időtartamára - az F-vízum például legfeljebb egy hónapra szól -, valamint magasabb kategóriájúra váltására, ami eddig a Kínában működő külföldi vállalkozások egyik rutinmódszere volt alkalmazottaik beutaztatására. Nyílt titok, hogy a Kínával nem túl jó viszonyt ápoló - főként emberi jogokkal foglalkozó - nemzetközi civil szervezetek képviselői is rendszerint diák- vagy F-vízummal látogatják az országot.

A pekingi külügyminisztérium azzal indokolja a szigorításokat, hogy az olimpia miatt várhatóan megugrik a vízumkérelmek száma. "A játékok idején a világ minden tájáról özönlenek majd a látogatók - nyilatkozta egy tévéműsorban Csiang Hu minisztériumi szóvivő -, de sem a turizmusban, sem az üzleti életben nem lesznek fennakadások." A külföldiek azonban korántsem osztják optimizmusát. A Kínában dolgozó mintegy 150 ezer külföldi, valamint a több százezer idelátogató üzletember rossz jelnek tartja a megbízható információk hiányát is, ráadásul Ian Crawford, a Brit Kereskedelmi Kamara sanghaji irodájának vezetője szerint a különböző országokban működő kínai nagykövetségek, konzulátusok nem egységesen alkalmazzák a szigorítást. "Máris kaptunk tagvállalatainktól olyan visszajelzéseket, hogy alkalmazottaiktól megtagadták a többszöri beutazásra jogosító vízumot, vagy csak kétszeri belépésre kaptak engedélyt. Ez rugalmatlanná teszi a rendszert, és többletköltséget is okoz" - nyilatkozta Christopher Hammerbeck, a brit kamara országos elnöke.

A HVG által megkérdezett külföldi kereskedelmi képviseletek - köztük az EU kamarája pekingi irodájának munkatársai - sem tudtak megbízható részletes felvilágosítással szolgálni. A BizChina internetes üzleti folyóirat úgy tudja, 1 millió jüan alatti beruházás esetén még a bejegyzett cégek is nehézségekbe ütközhetnek alkalmazottaik vízumbeszerzésénél. Az interneten több olyan beszámoló is olvasható, hogy az útlevélbe már beragasztott többszöri belépésre jogosító vízumot a belépéskor felülmatricázták egy egyszeri vagy kétszeri vízummal - bár illetékesek szerint ilyen intézkedés elvileg nem lehetséges. Hivatalos kommentárok hiányában az is kérdéses, vajon az olimpiai játékok után visszaáll-e a régi rend, vagy a megkötések némelyike érvényben marad.

Kínában a cégalapítás feltételei meglehetősen szigorúak, mégis a külföldi vállalkozások eddig - a hivatalos szervek hallgatólagos beleegyezésével - a megoldások sokszínű palettájáról válogathattak. Mivel munkavállalói vízumot csak Kínában bejegyzett cégnél dolgozók kaphatnak, e cégek viszont csak korlátozott számú külföldit alkalmazhatnak, sok tartósan itt tartózkodó külföldi a több beutazásra jogosító üzleti F-vízummal vállalt munkát. Az ebből fakadó bizonytalanságot és kellemetlenséget általában a rövid hongkongi vízumutakkal oldották meg vagy a Kínában működő számtalan vízumügynökség egyikének segítségével.

Az ilyen ügynökségeket a gazdaság három évtizeddel ezelőtti nyitása hívta életre, a bevándorlási rendelkezések ugyanis nem tudtak - vagy a hivatalok nem akartak - lépést tartani a külföldi munkaerő beáramlásával. Hamarosan megjelentek hát a rendszerint jó kormánykapcsolatokkal, esetenként befolyásos rokonokkal bíró vállalkozók által nyitott, néhány fős tanácsadó irodák, amelyek még a lehetetlennek látszó helyzetekben is segítettek meghosszabbítani vagy magasabb kategóriára váltani a vízumokat. Az új rendelkezések azonban az ilyen kiskapukat is bezárják. "Az itt dolgozó külföldiek hozzászoktak, hogy Kínában minden elintézhető jó összeköttetéssel és egy kis találékonysággal. Vízumügyben mostantól ez nem így lesz!" - jelentette ki önérzetesen a HVG-nek egy tíz embert foglalkoztató sanghaji vízumügynökség vezetője.

HOLCH GÁBOR / SANGHAJ

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények! Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Összevertek egy cseh képviselőt egy borkóstolón

Összevertek egy cseh képviselőt egy borkóstolón

A kormány bevágta a kiskapukat, de azzal a lendülettel sok értelmes kezdeményezést is letarolt

A kormány bevágta a kiskapukat, de azzal a lendülettel sok értelmes kezdeményezést is letarolt

Az első exit pollok szerint Zelenszkij tönkreverte Porosenkót az ukrán elnökválasztáson

Az első exit pollok szerint Zelenszkij tönkreverte Porosenkót az ukrán elnökválasztáson

A Dacia állva hagyta vetélytársait Európában

A Dacia állva hagyta vetélytársait Európában

Remekeltek a magyar szumósok Tallinnban

Remekeltek a magyar szumósok Tallinnban

És akkor az üzleti világ a sokk után összefogott a Notre-Dame-ért

És akkor az üzleti világ a sokk után összefogott a Notre-Dame-ért