Begyűrűzött a válság az illegális internetes letöltések miatt amúgy is hanyatlásnak indult filmiparba is. A megváltást most a 3D-moziktól várják.

HVG
A háromdimenziós filmtechnika lesz a moziipar fő gazdasági hajtóereje a következő három évtizedben – jelentette ki nemrég Jeffrey Katzenberg, az amerikai DreamWorks Animation filmstúdió igazgatója a háromdimenziós (3D) technológiára alapozó film- és játékgyártók Los Angeles-i találkozóján. Véleményét alátámasztja a stúdió novemberben debütált rajzfilmje, a Madagaszkár 2 jegybevételi mutatója: a 150 millió dollárból készült komputeranimált film a bemutatása utáni egy hónapon belül 240 millió dollárt hozott, és az USA-ban minden eddiginél többen nézték meg a térhatású mozizásra is alkalmas, gigantikus vetítővásznat használó imax-termekben. Katzenberg már tavaly jelezte, hogy 2009-től minden DreamWorks-animációt háromdimenziós változatban is forgalmaznak. Azóta minden nagy hollywoodi stúdió utalt rá, hogy jövőre legalább egy térhatású játékfilm bemutatását tervezi. Charlotte Jones, a londoni székhelyű Screen Digest médiakutató intézet elemzője pedig a Los Angeles-i konferencián azt jósolta, hogy már a közeljövőben megváltozik a három-, illetve a hagyományos kétdimenziós filmek aránya. Igaz, egy, a Madagaszkár költségvetéséből gazdálkodó produkció esetében a 3D-technikához való igazítás legalább 15 millió dollárral megdrágítja a film előállítását.

Kérdés, honnan teremtik elő a stúdiók a plusztőkét. Bár az utóbbi négy évben 15 milliárd dollár folyt be az iparágba külső befektetőktől, a nemzetközi gazdasági válság miatt megcsappant a beruházói kedv, s a hollywoodi mamutstúdiók és a független vállalkozások is megszorításokra készülnek. A Miramax független stúdiót alapító Bob és Harvey Weinstein producer testvérpár például november végén bejelentette, hogy a munkaerő 11 százalékát elbocsátják új cégüktől, a Weinstein Co.-tól.

A megszorítás miatt a stúdiók minden bizonnyal kevesebb filmet fognak gyártani. A Vogel Capital Management médiabefektető cég szerint ez egyáltalán nem baj, mivel túltermelés van, a filmek szinte kioltják egymást a moziban. 2000–2007 között 32 százalékkal nőtt a mozifilmtermés, miközben a filmszínházak jegybevétele csak 1 százalékkal. A Vogel szerint az USA-ban várhatóan esztendőről esztendőre 5-10 százalékkal kevesebb film készül, s e trendet valószínűleg Európa is követi.

Egyesek már korábban visszafogták magukat: 2008 legeredményesebb stúdiója, a Warner Brothers már az idén negyedével kevesebb filmet gyártott a tavalyinál, és kisebb cégátalakításon is átesett. Két független filmes vállalkozásának bezárása után februárban leányvállalatává tette a sikerfilmeket – így az egymilliárd dollárt hozó A Gyűrűk Ura-trilógiát – előállító New Line Cinemát, amely korábban önálló cégeként működött.

Sokan – így a DreamWorks stúdiót Katzenberggel és David Geffennel életre hívó Steven Spielberg – külföldi befektetőktől remélik a tőkeinjekciót, és igyekeznek olcsóbb európai, indiai műtermekbe kihelyezni a forgatást. Úgy tűnik, a Közel-Keleten és Indiában jó üzletnek tartják az amerikai mozit. Az Abu Dhabi Media cégcsoport nemrég bejelentette, hogy a következő öt évben egymilliárd dollárt fektet amerikai gyártású játékfilmekbe (HVG, 2008. szeptember 13.), a Reliance ADA indiai konglomerátum pedig ennek a másfélszeresét bocsátja a DreamWorks rendelkezésére.

A jegyárak is emelkedni fognak, ha másért nem, akkor a térhatású mozizás járulékos költségei miatt. Katzenberg szerint minden egyes 3D-mozijegy árát 5 dollárral kell növelni – az átlagosan 10 dolláros amerikai jegyárat tekintve ez 50 százalékos drágulás. Katzenberg a moziüzemeltetők szemléletváltását is hiányolja. Az USA-ban eddig csak a vetítőtermek 13 százaléka állt át digitális technikára, amely elengedhetetlen a térhatású vetítéshez. Pedig a digitális filmforgalmazás – azaz a celluloidkópiák elektronikus hordozóval való helyettesítése – egymilliárd dollárnyi költségmegtakarítást jelentene a forgalmazóknak és a moziknak. Az átállás azért is sürgető, mert a DreamWorks tervei szerint 2010-re a széles körben forgalmazott mozifilmek 20 százaléka már térhatású lesz, igaz, reményeik szerint 2012-re megötszöröződik a 3D-termek száma. Világszerte jelenleg kétezer térhatású vetítőterem üzemel, ezek négyötöde az USA-ban található. Magyarországon három ilyen van, mind Budapesten (az Arena plázában, a Westendben és a Corvin moziban). A térhatású moziélmény előnye az is, hogy visszaszorítja a filmipart sok millió dollártól megfosztó internetes kalózkodást – legalábbis egyelőre. A Los Angeles-i konferencián ugyanis az is elhangzott, hogy pár éven belül piacra kerülhet az első térhatású televízió, amelynek segítségével otthon is átélhető a háromdimenziós képek varázsa.

SCHREIBER ANDRÁS

Állj mellénk!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig
45 millió forinttal segítették munkánkat.
Ha neked is fontos a minőségi újságírás, csatlakozz!
Bámulatos fotó készült a Jupiteren tomboló viharokról

Bámulatos fotó készült a Jupiteren tomboló viharokról

Videó: Deutsch így magyarázta a Fidesz felfüggesztését

Videó: Deutsch így magyarázta a Fidesz felfüggesztését

Hivatalos: Bécsben nyit kampuszt a CEU

Hivatalos: Bécsben nyit kampuszt a CEU

Macron: A Fidesz felfüggesztése kudarc

Macron: A Fidesz felfüggesztése kudarc

Ezen a videón élőben nézheti, ahogy az űrhajósok tesznek-vesznek a Nemzetközi Űrállomás külsején

Ezen a videón élőben nézheti, ahogy az űrhajósok tesznek-vesznek a Nemzetközi Űrállomás külsején

Lenne itt egy kis gond az összehajtható telefonokkal

Lenne itt egy kis gond az összehajtható telefonokkal