A felsőoktatási intézményekben tanulók által felvehető hitelek e hét végén várható drágítása okozott legújabban politikai perpatvart, igaz, kisebbfajtát, mint a lakáshitelkamatok tavaly decemberi emelése.

"A Medgyessy-kormány 2004-ben 12 százalékra növeli a diákhitelek kamatát. Ennek következtében egy egyetemi végzettséggel rendelkező, havi 100 ezer forintos kezdő fizetéssel induló fiatal kilenc évvel tovább, 29 évig törleszti majd a felvett hitelt, és 8 millió forinttal többet lesz kénytelen visszafizetni" - riogatott Pokorni Zoltán, a Fidesz-MPSZ alelnöke múlt keddi sajtótájékoztatóján. Pokorni egyúttal bejelentette, amint megjelenik a Diákhitel Központ Rt. (DK) közleménye a tényleges kamatváltozásról, a Fidesz-MPSZ internetes honlapján közzéteszi azt a diákhitelveszteség-kalkulátort, amelynek segítségével bárki kiszámolhatja, hogy - mint mondta - "az MSZP-SZDSZ kormány hibás politikája neki személy szerint mekkora veszteséget okoz".

Bár a Fidesz-alelnök kész tényként kezelte a 12 százalékos, az előző félévinél 2,08 százalékponttal magasabb diákhitel-kamatszintet, a DK a Magyar Nemzetben és a Népszabadságban csak e hét szombaton teszi közzé a 2003-2004-es tanév tavaszi félévére február 1-jétől érvényes mértéket, valamint azt, hogy az átlagos havi törlesztőrészlet és a várható törlesztési idő a kamatemelés miatt mennyivel nőhet - tudatta a központ múlt csütörtöki közleményében. Kamatemelésre abból következtethetett Pokorni, hogy a DK 2003. szeptembertől drágábban tudta csak beszerezni a hitelnyújtáshoz szükséges forrásait a hazai pénzpiacról, mint tavaly február és június között, a forintspekuláció, illetve a jegybanki alapkamat november végi 3 százalékos emelésének hatására növekvő piaci kamatok miatt. Míg tavaly júniusig a DK 6,5-8,5 százalék közötti kamatra kapott kölcsönt hazai pénzintézetektől, a júniusi összesen 3 százalékpontos jegybanki kamatemelés hatására szeptemberben és októberben csak 8,52, illetve 8,38 százalékos éves átlaghozammal tudott értékesíteni összesen 20 milliárd forintnyi kötvényt a 69,5 milliárd forintos, két évre szóló kibocsátási program keretében (HVG, 2003. szeptember 20.), a november végi újabb 3 százalékpontos jegybanki kamatemelés miatt pedig december elején 5 milliárdnyi papírjára már csak 11,73 százalékon akadt vevő.

Márpedig a hallgatóihitel-rendszerről és a DK-ról szóló hatályos kormányrendelet szerint a hallgatóknak nyújtott kölcsönök félévente változó kamatát három tényező befolyásolja: alapvetően az, hogy a DK az előző tanulmányi félév első napja és a következő szemeszter kezdetét megelőző nap között beszerzett forrásokért átlagosan mennyit fizetett, emellett kockázati céltartalékot kell képeznie a vissza nem fizetett diákhitelek miatti veszteségre, valamint fedeznie kell működési költségeit. A kormányrendelet előírja, hogy az utóbbi két kamatelem együttesen nem lehet több 4,5 százaléknál, azon belül minden év május 31-éig egy független könyvvizsgáló állapítja meg a kockázati kamatelem mértékét. Ez alapján a DK előző félévi átlagos forrásköltségét 2 százalékkal fejeli meg 2004 júniusáig - tájékoztatta a HVG-t Őri András, a DK kommunikációs igazgatója.

A tavaly júniusban zárult szemeszterig a kockázati céltartalék, illetve a működési költség alapján számolt, legfeljebb 4,5 százalékos kamatmarzstól egy korábbi kormányrendelet szerint eltekinthetett a DK, ezt a bevételkiesést a 2,12 milliárd forintos állami támogatás pótolta. Tavaly augusztusban azonban a hitelfelvevők számának növekedésére, valamint a fokozatosságra hivatkozva a Medgyessy-kabinet akként módosította a kormányrendeletet, hogy a 2003-2004-es tanévben a DK a kockázaticéltartalék-képzést a kamatban már érvényesítheti, továbbra sem ismertetheti el azonban a működési költségeket. Mivel utóbbiakra ezentúl sem nyújtanak fedezetet a kamatok, ezért a DK tavaly decemberben 142 millió forintot kapott az állami költségvetésből, idén pedig 400 millióra számíthat, legalábbis ennyi az éves előirányzat az idei büdzsében. Szakértők attól tartanak, ennyi költségvetési támogatás a diákhitelrendszer első félévi működését csak szűkösen fedezheti.

"A kamat és a törlesztőrészlet között nincs közvetlen összefüggés. Utóbbi az esedékes kamatemelés után is változatlan marad, kizárólag a törlesztési idő nő néhány hónappal. A diákhitel az állami kamattámogatást nem élvező hitelek közül továbbra is a legkedvezőbb marad, és a hosszú futamidő alatt a mostani kedvezőtlen hatás várhatóan kompenzálódik" - olvasható a DK internetes honlapján múlt csütörtökön közzétett tájékoztatóban. 2004-ben egyébként egyszer már nőtt a diákhitelek havi törlesztőrészlete, 180 forinttal, 3180 forintra a minimálbér 3 ezer forinttal, 53 ezer forintra való emelése miatt. A diákhitelek havi törlesztőrészleteit ugyanis a kormányrendelet a minimálbérhez köti: az első két évben az érvényes minimálbér 6 százalékát kell leszurkolni, a harmadik évtől pedig az ügyfél két évvel korábbi személyijövedelemadó-köteles havi átlagjövedelmének 6 százalékát.

"Minden alapot nélkülöz Pokorni feltételezése a 8 millió forintos többlettörlesztésről" - állította Rózsa Endre MSZP-s képviselő múlt szerdán az MTV Nap-kelte című műsorában. Cáfolatát a szocialista honatya arra alapozta, hogy egy diák havonta legfeljebb 25 ezer, évente maximum 250 ezer forintot vehet fel hitelként, ötéves tanulmányi ideje alatt összesen 1 millió 250 ezer forintot, amelynek törlesztése Rózsa szerint a február 1-jéig érvényes 9,92 százalékos kamattal 1,9 millió forint húsz év alatt. Figyelembe véve, hogy a tavaly szeptemberi 0,42 százalékpontos diákhitelkamat-emelés a DK számításai szerint 1 százalékkal növelte az átlagos havi törlesztőrészletet, és emiatt 2 százalékkal lett hosszabb a várható törlesztési idő, az MSZP-s képviselő szerint nonszensz azt feltételezni, hogy a 2 százalék körül várható hét végi hiteldrágítás miatt a törlesztőteher majd több mint ötszörösére, a hitellejárat pedig másfélszeresére nőhet.

CSABAI KÁROLY

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Pénzügyek

Hitelmérleg

Diákhitelük törlesztését 2003 végéig 20 635-en kezdték meg a 156 300, összesen 49,5 milliárd forintnyi kölcsönt...

EP-választás: erdélyi magyar koalíciót javasol az EMNP

EP-választás: erdélyi magyar koalíciót javasol az EMNP

Róna Péter: Az elvett pénz helyett nemzeti büszkeséget kapnak a szegények

Róna Péter: Az elvett pénz helyett nemzeti büszkeséget kapnak a szegények

A brit vállalatvezetőknek nagyon nem tetszene a megegyezés nélküli Brexit

A brit vállalatvezetőknek nagyon nem tetszene a megegyezés nélküli Brexit

Még mindig nem sikerült megegyezni a bérekről az Audinál

Még mindig nem sikerült megegyezni a bérekről az Audinál

Egy 550 lóerős Pobjeda az orosz válasz Ken Blockra - videó

Egy 550 lóerős Pobjeda az orosz válasz Ken Blockra - videó

Vitája volt Törőcsik Andrásnak a kórházban, mert szobatársa nem szereti a focit

Vitája volt Törőcsik Andrásnak a kórházban, mert szobatársa nem szereti a focit