"Ezt a HVG-nek köszönhetem.

"Ezt a HVG-nek köszönhetem. Ott hívták fel a figyelmemet arra, hogy a Dalmandban tulajdonos vagyok, akkor, amikor még nem voltam az. Elkezdtem foglalkozni a céggel, végül megvettem" - mindezeket Csányi Sándor, az OTP Bank Rt. elnök-vezérigazgatója mondta a múlt szombati Népszabadságban arra a kérdésre, saját pénzét korábban miért fektette kizárólag a mezőgazdaságba és az élelmiszeriparba. Ezek szerint Csányi a HVG 2002. április 5-ei számában megjelent cikk alapján rájön arra, micsoda üzleti lehetőség rejlik az Orbán-kormány által 2001 tavaszán értékesítésre kijelölt tucatnyi állami gazdaság közül a Dalmandi Mezőgazdasági Rt.-t 2001 őszén privatizáló Dalmandmen Szolgáltató Kft.-ben. Kapóra jön Csányinak, hogy a cégbíróság épp egy hónappal korábban jegyezte be az egykori iskolatársával, Ádámosi Györggyel közösen alapított céget, a Bonitás 2002. Befektető és Tanácsadó Kft.-t. Utóbbi nevében Csányi megkeresi a Dalmandmen Kft. két többségi tulajdonosát, Kovácsné Schulteisz Margitot (49 százalék) és a vele csak névrokon Kovács Józsefet (31 százalék), s áldja a szerencséjét, hiszen a találkozáskor kiderül, milyen kicsi a világ: Kovácsnéval 2000 májusában ugyanaznap lettek felügyelőbizottsági tagok a Villányi Borászat Rt.-ben (2002 decemberétől Csányi Pincészet Rt.), mi több, maga Csányi szavazta be Kovácsnét, hiszen a vezető testületek átalakítására annak apropóján került sor, hogy az OTP Bank-vezér lett a villányi cég egyharmadnyi gazdája (HVG, 2003. január 18.). Kovácsról pedig Csányi megtudja, már 1996 júniusától - mint a Tolna megyei igazgatóság vezetőjének a helyettese - a banknál dolgozik. Bár a kemény üzleti tárgyalások a dalmandi kft-üzletrész-tulajdonosokkal egy évig tartanak, s csak 2003 júniusában lehet a Bonitás a Dalmandmen 80 százalékos gazdája, Csányi annyira elégedett Kovácsékkal, hogy a Dalmandmen birtokában lévő Új-Mizo Tejtermékeket Gyártó, Forgalmazó és Szolgáltató Rt. vezető testületeiben megtarthatják tagságukat.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Pénzügyek

Rekorderek

Kettészakadt az elit tőzsdei társaságok mezőnye tavaly, a Mol-OTP Bank-Richter trió fennállása legeredményesebb évét zárta, miközben a Matáv negatív rekordot döntött. Ez évi kilátásaikat azonban rosszabbnak tartják, a kereslet szűkülésére számítanak.

Nem elég, hogy drágul az építőipar, a számlákkal is egyre többen csúsznak

Nem elég, hogy drágul az építőipar, a számlákkal is egyre többen csúsznak

Videó: kicsit sok a hó Ausztriában, kétméteres hósapkát viselnek az autók

Videó: kicsit sok a hó Ausztriában, kétméteres hósapkát viselnek az autók

Hiába a tb-támogatás, egyre többet költünk gyógyszerekre

Hiába a tb-támogatás, egyre többet költünk gyógyszerekre

Még mindig nem sikerült megegyezni a bérekről az Audinál

Még mindig nem sikerült megegyezni a bérekről az Audinál

6,5 milliárd forint értékű élelmiszert mentett meg tavaly az Élelmiszerbank

6,5 milliárd forint értékű élelmiszert mentett meg tavaly az Élelmiszerbank

Ez lehet a Samsung Galaxy S10 titkos fegyvere

Ez lehet a Samsung Galaxy S10 titkos fegyvere