Az uniós tagországok polgárainak, így májustól a magyaroknak is jár ugyan sürgősségi betegellátás Európa legtöbb országában, ám ez nem teszi fölöslegessé az utasbiztosítás kiváltását - legfeljebb néhány biztosítótársaságnál olcsóbbá.

Május 1-je után az Európai Unió másik 24 tagállamába - valamint az EU-val a sürgősségi betegellátásra egyezményt kötött Svájcba, Norvégiába, Izlandra - látogató magyaroknak az itthoni társadalombiztosítási (tb) jogosultságuk alapján jár az ellátás, ha külföldi turistaútjukon, üzleti útjukon balesetet szenvednek vagy megbetegednek. "Sürgősségi" ellátásról van szó, tehát nem tartozik bele például a korábban is ismert betegség külföldi kezeltetése, a fogászati, illetve az utókezelés. Az uniós polgárként igénybe vehető egészségügyi szolgáltatás nem feltétlenül ingyenes: a magyarok az adott állam polgáraival egyenlő elbánásban részesülnek, amiért tehát azoknak fizetniük kell, azért nekik is.

A tb keretébe tartozó ellátás nem egységesített az EU-n belül - mondta az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) nemzetközi és európai integrációs főosztályának helyettes vezetője, Balogh Tamás. Jellemzően a gyógyszerért, a kórházi étkezésért kérhetnek pénzt a betegtől, illetve az ottani tb-vel nem szerződött szolgáltatók igénybevételéért, legyen az betegszállító vagy klinika. Németországban például a kórházi ellátás első 14 napjáért kell fizetni, Szlovákiában már a gyógyszerfelírás vagy a háziorvosi konzultáció is térítésköteles.

Uniós polgárként is csak akkor jár a sürgősségi ellátás, ha a külföldre készülő előre - de három hónapnál nem régebben - kiváltotta az OEP megyei igazgatóságán az ehhez szükséges igazolást, az úgynevezett E-111-es nyomtatványt, ráadásul azt, ha úti célja például Németország, Ausztria, Belgium, Csehország, Szlovákia vagy Svájc, a felkeresett ország egészségbiztosítójánál le is kell pecsételtetnie. A papír itthoni beszerzése postai úton is elintézhető. Először igénylőlapot kell kérni, majd azt kitöltve, a szükséges igazolások (személyazonossági, taj-kártya, munkáltatói, illetve iskolalátogatási igazolás vagy nyugdíjas-igazolvány) fénymásolatával együtt be kell küldeni a megyei egészségbiztosítóhoz. Az OEP megyei és fővárosi szerveinél - Balogh Tamás szerint - a személyesen eljáróknak helyben nyomban kiállítják azt. Ha valaki kiváltotta az igazolólapot, de kinti ellátása során elvették tőle, akkor - a további kezelésekhez - másodpéldányt lehet igényelni a külföldi egészségbiztosítónál.

Várható - közölte az OEP főosztályvezető-helyettese -, hogy egy éven belül az Európai Bizottság keretében változtatásban egyeznek meg a tagországok, ami sokat egyszerűsítene a kölcsönös betegellátáson. Arra már van döntés, hogy 2004. június 1-jétől egy évig érvényes kártya váltja fel a mostani nyomtatványt (HVG, 2003. szeptember 13.), egyes országok azonban másfél évre haladékot kérhetnek a kártyás rendszer bevezetésére. Balogh Tamás szerint így tesz majd Magyarország is, emiatt tehát a magyaroknak még egy ideig szükségük lesz az E-111-esre.

Mivel a turisták által kiváltható utasbiztosítás "betegbiztosítási" része is csak sürgősségi ellátásra érvényes, felvetődik a kérdés: szükségük lesz-e ezek után az EU-országokba (és Svájcba, Norvégiába, Izlandra) készülő magyaroknak utasbiztosításra, vagy legalább olcsóbbá válik-e a biztosítási kötvény? A HVG által megkérdezett biztosítótársaságok utasbiztosítási szakemberei nem féltik a piacukat. Mint mondják: régi uniós tagországokban sem esett vissza az utasbiztosítások iránti kereslet a tb-jogosultságok kölcsönös elfogadására vonatkozó megállapodások nyomán. Ennek fő oka, hogy az utasbiztosítások szolgáltatásai több mindenre terjednek ki, mint a sürgősségi betegellátás. Fontos például a kiutazók számára az úgynevezett asszisztenciaszolgálat, a magyar nyelven éjjel-nappal ingyen hívható biztosítói telefonszámok - és a biztosítók által alkalmazott helyi szolgálatok -, amelyek tanácsot adnak a bajba jutottaknak, hova mehetnek orvoshoz, vagy hogyan hívhatnak autómentőt, elintézik a kórházba került utas repülőjegyének átíratását más időpontra. E szolgálatok jóváhagyásával és azok betegirányítása alapján önrész nélkül fedezik a biztosítók a sürgősségi betegellátás teljes számláját. Jó néhány olyan költséget is átvállalnak szükség esetén az utasbiztosítók, amelyek ritkán merülnek fel, de ha mégis, komoly terhet jelenthetnek, és a tb nem fedezi őket: a külföldön meghalt utas hazaszállítását, a kórházba került, esetleg begipszelt lábú turista gyermekének, kocsijának hazajuttatását, esetleg családtag kiutazását. Egyes utasbiztosítások - legalábbis a drágább módozatok - ügyvédet, óvadékot, másnak okozott kárért térítést is fizetnek.

Jogos igénynek látszik mégis az, hogy a biztosítók kínáljanak az EU-országokba utazóknak olyan szolgáltatást is - az eddiginél olcsóbban -, amely az E-111-es alapján járó betegellátást egészíti ki azzal, amire az nem terjed ki, de a szokásos utasbiztosítás igen. A legtöbb, utasbiztosítással foglalkozó biztosítótársaság mégis azt válaszolta a HVG kérdésére, hogy egyelőre kivár - legalább az uniós tb-kártya magyarországi bevezetéséig - egy ilyen konstrukció megjelentetésével. Fő ellenérvük, hogy a legtöbb utasbiztosítást utazási irodák csomagjainak részeként vásárolják, s ha a kiutazók nem váltják ki mindannyian egyénileg az E-111-est, baj esetén ellátatlanul maradnának.

Néhány biztosítótársaság azonban már döntött: az uniós csatlakozás kapcsán bővíti utasbiztosítási választékát. Az Euromondial Kft. (az Európa Biztosító utasbiztosítója) már május 1-jére "újít", a régi utasbiztosításokra emlékeztető - a ma megszokottnál szűkebb - szolgáltatási kört tartalmazó biztosítást vesz fel a kínálatába, ahol az ügyfél által kifizetett egészségügyi számlát itthon térítik meg. A biztosító asszisztenciaszolgálata arra nem tud vállalkozni - mondta Darvas Gábor ügyvezető -, hogy megmondja, az uniós országokban mely szolgáltatók állnak szerződésben az ottani egészségbiztosítóval, így betegbiztosítási asszisztenciát e kötvényekhez nem vállalnak majd. Szükség esetén tehát maguknak az érintetteknek, esetleg az őket kísérő idegenvezetőknek kell kinyomozniuk, hol jogosult a beteg tb által térített betegellátásra, mert ha netán egy nem szerződött magánklinikára kerül, a számlát végső soron is neki kell állnia. Hasonlónak ígérkezik az OTP Garancia Biztosító Rt. tervezett új, "kiegészítő" jellegű utasbiztosítása: baleset- és poggyászbiztosítás mellett fedezi majd a külföldi sürgősségi orvosi ellátásért kifizetett, a tb által nem finanszírozott önrészt, de utólag térítik vissza az ügyfélnek, akinek tehát meg kell azt előlegeznie. A "közeljövőben" készül a Magyar Posta Biztosító Rt. is az E-111-est kiegészítő utasbiztosításra. A Crédit Suisse Biztosító Rt. is tervbe vett hasonlót, de az idén valószínűleg már nem vezeti be, a QBE Atlasz Biztosító Rt. pedig egyelőre "fontolgatja" ilyen szolgáltatás lehetőségét - tájékoztatta a HVG-t Horváth Péter igazgató.

MAKARA KLÁRA

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Feledékeny? Akkor díjazni fogja a MasterCard újítását

Feledékeny? Akkor díjazni fogja a MasterCard újítását

Még a Ford Mustangból is lesz SUV, ráadásul elektromos

Még a Ford Mustangból is lesz SUV, ráadásul elektromos

Az ideális állás nem a fizetés függvénye, persze ha elég magas a fizetés

Az ideális állás nem a fizetés függvénye, persze ha elég magas a fizetés

A lengyel kormánypárt nem állít jelöltet a meggyilkolt gdanski főpolgármester helyére

A lengyel kormánypárt nem állít jelöltet a meggyilkolt gdanski főpolgármester helyére

Az MSZP-s Ujhelyi felhívta az Echo Tv riporterét, aki magyarázkodásba kezdett

Az MSZP-s Ujhelyi felhívta az Echo Tv riporterét, aki magyarázkodásba kezdett

Ahol annyi a kísértés

Ahol annyi a kísértés