A kárpótlási jegyeket őrző társaság múlt heti visszalépése sokadik figyelmeztetés a kormány számára, hogy ideje lenne lezárni a 13 éve húzódó kárpótlási folyamatot.

Múlt szerdán 5,1 százalékkal, 1279 forintra nőtt a kárpótlási jegyek árfolyama a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) amiatt, hogy a befektetők között futótűzként terjedt el: a kormány hamarosan kénytelen lesz az összes, még piacon lévő kárpótlási jegyet felvásárolni, az ezer forint címletértékűeket egyenként 1742 forintért. A Magyar Tőkepiac című újság aznapi számában a kárpótlási jegyeket kizárólagosan kezelő SBB Solution Szolgáltató Rt. ugyanis közzétette, július 15-e után nem vállalja az őrzést. A BÉT erre - szintén közleményben - akként reagált, hogy július 13-ával felfüggeszti a jegyek tőzsdei kereskedését, hacsak a papírok kibocsátója, az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. (ÁPV) nem igazolja, hogy a jegyek központi letéti őrzése biztosított. Ha senki sem őrzi a jegyeket, nem lehet velük elszámolni, így kereskedni sem. Tőzsdei adásvétel híján viszont az ÁPV-nek csak egy választása maradna a spekulánsok logikája szerint: bevonni a jegyeket, azaz felvásárolni azokat a kárpótlási törvény alapján rögzített 1742 forintos névértéken, amit a jogszabályalkotók a címletérték és az 1994 végéig felhalmozott kamatok összeadásával képeztek. Ez esetben a jegytulajdonosoknak érdemes lenne a jogosultságukat biztosító papírjaikat gyorsan felvenni, mivel az SBB azt is bejelentette, csak augusztus 16-áig adja ki ingyen a nála lévő kárpótlási jegyeket, azt követően az évi 10 forintos díj időarányos részét jutalékként felszámítja.

Az 1991-es kárpótlási törvénnyel megalkotott furcsa képződmények, az értékpapírnak nem minősülő, így a tőkepiaci törvény hatálya alá sem tartozó kárpótlási jegyek letétként való őrzésének jogát 1992-ben versenytárgyaláson nyerte el az SBB anyacége, a Budapest Bank Rt. (BB). Amikor ugyanazon év végén az Országos Kárpótlási és Kárrendezési Hivatal (OKKH) és az ÁPV-jogelőd Állami Vagyonügynökség bevezették a jegyeket a BÉT-re - 810 forintos induló árfolyamon -, a tőzsdei forgalom elszámolására a BÉT az SBB 2000 előtti jogelődjével, a Budapest Értékpapír és Befektetési Rt.-vel szerződött. A tőzsdei ügyletek elszámolására és az értékpapírok tárolására 1993 októberével a tőzsdék (BÉT, Budapesti Árutőzsde) és a Magyar Nemzeti Bank megalapította a Központi Elszámolóház és Értéktár Rt.-t (Keler), ám csak a jegyek adásvétele került át a Kelerhez, az őrzés továbbra is a BB leánycégénél maradt. A Keler csak olyan papírok kezelését vállalja, amelyekről tudható, hogy azokból kibocsátójuk hány darabot dobott piacra, ebből mennyi maradt forgalomban, valamint milyen sorszámok kerültek időközben közjegyzői letiltás alá. Márpedig a kárpótlási jegyek darabszámáról tucatnyi év után sincs teljes körű, sorszámos nyilvántartása sem az ÁPV-nek, sem az OKKH-jogutód Központi Kárrendezési Irodának, sem az SBB-nek. Ennek oka elsősorban az, hogy jelentős, akár több milliárd forint címletértékű kárpótlási jegy tűnt el nyomtalanul, illetve használták azt fel jogtalanul több ízben is gazdáik. Ezt a volt Kormányzati Ellenőrzési Iroda állapította meg 1995-ös vizsgálatában (HVG, 1997. június 7.), amelyre hivatkozva az OKKH 1997-ben beperelte a BB-leánycéget, az ügyben azonban máig nem született ítélet.

"Ráfizetéses volt a jegyek őrzése cégünk számára" - indokolta a HVG-nek az SBB kifarolását a BÉT-tel kötött szerződésből Térmeg László, az SBB vezérigazgatója. Hogy miért pont mostanra telt be náluk a pohár, és pontosan mennyit is buktak az üzleten, azt Térmeg nem közölte. Mindenesetre az SBB tavaly 225 millió forintos veszteséggel zárt, 531 milliós mérlegfőösszeg, 167 milliós jegyzett és 441 milliós saját tőke mellett - olvasható a BB 2003. évi konszolidált éves jelentésében. A múlt szerdai felmondás egyébként már a második volt az idén, az SBB ugyanis először január 22-én kezdeményezte a szakítást, április végi dátummal, de akkor még hosszabbítottak. "Nem akartuk, hogy kár érje a kárpótlásijegy-tulajdonosokat" - indokolt Térmeg. Piaci pletykák szerint azonban a prolongálásra kormányzati nyomásra került sor, az ügy megoldásával megbízott Pénzügyminisztérium (PM) így akart időt nyerni.

Nem kizárt, hogy a PM ezúttal jól taktikázott, vagy csak jól értesült volt, hiszen május végén a BÉT egyik napról a másikra tulajdonosokat váltott (HVG, 2004. május 29.), s az új gazdákat összetoborzó HVB Bank Hungary Rt. az első számú esélyes arra, hogy átvállalja a kárpótlási jegyek őrzését, miután a pénzügyi tárca vele kezdett elsőként tárgyalni. "Nem kizárt, hogy a HVB lesz a befutó" - ismerte el a HVG-nek Pichler Ferenc PM-sajtófőnök. A HVB-nek érdeke, hogy egy újabb konfliktus ne borzolja tovább a tulajdonosváltás és a Keler-vagyon sorsa miatt mostanában amúgy is forrongó BÉT-et. "A banknál azon vannak, hogy a kárpótlási jegyek kereskedése egyetlen napig se szüneteljen a papírok átszállítása miatt" - tájékoztatott Márkus Anita főosztályvezető. A HVB esélyeit növeli, hogy jelenleg mindössze fél tucat bank képes teljesíteni a letétkezelői tevékenységhez előírt törvényi feltételeket. Két éve például az ÁPV vagyonkezelői pályázatán nyert a HVB a Kelerrel egyetemben.

Ám ha nyélbe üttetne is az üzlet, az SBB szerződésfelmondása a sokadik figyelmeztetés volt a kormány számára, hogy a rétestésztaszerűen nyúló kárpótlási folyamatot illene végre lezárnia. Az ÁPV a még forgalomban lévő, piaci becslések szerint 4 milliárd forintnyi kárpótlási jegyet kétféle módon vonhatná ki a forgalomból: a papírokat fizetési eszközként elfogadva privatizációs ügyletekkel, vagy készpénzben kifizethetné őket.

Közel 1,8 milliárd forintnyi papír eltüntetésére tesz kísérletet a napokban az ÁPV azáltal, hogy az eladásra április végén meghirdetett tíz agrárcég összesen 18,5 milliárd forint névértékű részvényének a vételárát maximum 10 százalék erejéig kárpótlási jeggyel - 174,2 százalékos árfolyamon - is rendezhetik azok, akik múlt szerdáig jelezték vételi szándékukat a vagyonkezelőnél. Csakhogy még ezután is maradna bevonnivaló, így szakértők szerint az ÁPV-nek eleget kellene tennie annak, a minap egy ügyvéd által a vagyonkezelő felügyelőbizottságához címzett felszólításnak, miszerint a jövőben privatizációs pályázatain korlátozás nélkül fogadja el fizetésként a kárpótlási jegyet. Végső soron maradna a készpénzes kielégítés, azaz bejöhetne a spekulánsok számítása.

CSABAI KÁROLY

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Felfüggesztik a kitermelést a legnagyobb líbiai olajmezőn

Felfüggesztik a kitermelést a legnagyobb líbiai olajmezőn

Népességrobbanás várható a migrációt kibocsátó országokban

Népességrobbanás várható a migrációt kibocsátó országokban

Gombnyomásra sötétíthető üvegtetőt kapott a McLaren új kabrió szupersportkocsija

Gombnyomásra sötétíthető üvegtetőt kapott a McLaren új kabrió szupersportkocsija

Bíráltak a kormánybarát professzorok: A korrupció rendkívül súlyos probléma

Bíráltak a kormánybarát professzorok: A korrupció rendkívül súlyos probléma

Megvan, ki lesz a BKK új vezére

Megvan, ki lesz a BKK új vezére

Elterjedt hatóanyagokat tiltott be az EB, gondban lesznek a gazdák

Elterjedt hatóanyagokat tiltott be az EB, gondban lesznek a gazdák