Bár a hazai kockázatitőke-társaságok azért lobbiznak, hogy a magánnyugdíjpénztárak és a biztosítók pénzét is elfogadhassák, mostani tőkéjüknek is nehezen találnak magyar befektetési célpontokat.

"Nemcsak finanszírozást biztosít számunkra az amerikai tulajdonú Primus Capital Partners Llc kockázatitőke-alap, hanem szakértelmet is, miközben reményeink szerint hozzásegít a külföldi terjeszkedéshez, elsősorban Közép-Európában, illetve Amerikában" - indokolta a HVG-nek Szilágyi Péter, az internetes és mobiltelefonos digitális megoldásokat szállító Mirai Interactive Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. ügyvezetője, miért egy kockázatitőke-alappal lépett üzleti kapcsolatba április végén. A Mirai tipikus kisvállalkozás, hét évvel ezelőtt Szilágyi alapította három másik magánszeméllyel, egymillió forinttal. Az akkor újszerű szolgáltatás iránti keresletet meglovagoló cég árbevétele 2001-2003 között átlagban évi 91 százalékkal gyarapodott, forgalma tavaly már 150 millió forint volt. A további növekedést a tulajdonosok nem tudják saját forrásból finanszírozni, de nem akartak banknál eladósodni sem, ezért a ma már 3 millió forintos törzstőkéjű kft 30 százaléknyi üzletrészét április végén az amerikai és uniós magánbefektetők tőkéjét (jelenleg 1,2 millió dollárt) kezelő Primusnak értékesítették. Hogy ezért mennyit fizetett a Primus, az üzleti titok, mindössze annyit lehet tudni, hogy az alap 3-5 évig szeretné megtartani a részesedését.

A kockázatitőke-társaságok, -alapok kizárólag azzal a céllal vásárolnak részesedést vállalkozásokban - általában legalább 25 százaléknyit -, hogy később drágábban értékesítsék. A kockázatitőkések egyaránt hajlandók befektetni újonnan alapított, illetve már bizonyított vállalkozásokba, ha reális esélyét látják, hogy pénzük 3-5 éven belül minimum évi 20-25 százalékos hozammal megtérül. Hogy a részvényeken, üzletrészeken elérhető árfolyamnyereségük minél nagyobb legyen, a kockázatitőkések pénzét kezelő társaságok és alapok képviselői személyesen részt is vesznek a cég irányításában, szakértelmükkel, üzleti kapcsolataikkal segítik a vállalkozást a növekedésben, az üzletszerzésben, s a termékek, szolgáltatások fejlesztéséhez további finanszírozókat is keresnek. A szakmai befektetőként való részvétel különbözteti meg a kockázatitőke-alapokat a befektetési alapoktól, amelyek szintén vásárolnak ugyan részvényeket, kötvényeket, de általában nem kérnek beleszólást a kibocsátó cég irányításába, pénzügyi befektetőként passzívan figyelik, hogyan alakul érdekeltségük árfolyama.

Sajátos képződmény az Arago Befektetési Holding Rt., amely félúton helyezkedik el a szakmai és a pénzügyi befektetők között: például a Zalakerámia Rt.-t és a Pick Rt.-t kockázatitőke-befektetőként feljavítgatta (előbbiben meglévő közel egynegyednyi részesedését 2003-ban értékesítette, az utóbbin most kíván túladni), a Budapesti Értéktőzsde Rt. (BÉT) részvényein viszont úgy keresett, hogy érdemben nem szólt bele a cégirányításba.

Érdemi tevékenységük kifejtéséhez a kockázatitőkéseknek idő kell, így általában minimum két évig várnak tulajdonhányaduk értékesítésével. Ez az idő csak akkor lehet rövidebb, ha "visszautasíthatatlan ajánlatot" kapnak. Az amerikai Euroventures kockázatitőke-alapok magyarországi befektetéseit kezelő Euroventures Capital Kft. például másfél év után túladott a speciális mobiltelefonos SIM-kártya gyártásához szükséges technológiát fejlesztő Enigma Software Rt.-beli részesedésén (HVG, 2004. június 26.) "Ennyi idő elég volt ahhoz, hogy az Enigma saját lábára álljon, és már a piacról tudja finanszírozni magát" - tájékoztatott Geszti András, a kft alapító-ügyvezető igazgatója. Mivel egy vadonatúj cég ritkán jut bankhitelhez, még ha van is benne fantázia, a kockázati tőke éppen abban segíthet, hogy a társaság megerősödjön, ezután jó esetben már a pénzintézetek is hitelképesnek tartják. Akad olyan eset is, amikor a kockázatitőkések egymást váltják: a Danubius Rádiót üzemeltető Országos Kereskedelmi Rádió Rt. egyik gazdája 2003 júniusában a Wallis Rt. helyett az amerikai Advent International kockázatitőke-befektető magyarországi cége, az Advent International Tanácsadó Kft. lett.

Tizenkét éve vár viszont az 1989-ben alapított Első Magyar Alap arra, hogy megtérüljön számára a NABI Autóbusz-ipari Rt.-be az 1992. szeptemberi alapítástól öt év alatt befektetett közel 14 millió dollárja. Erre most minimális az esélye, mivel a buszgyár több mint egy éve veszteséges, emiatt részvényei a BÉT-en már az ezerforintos névértéknél is alacsonyabb árfolyamon cserélnek gazdát, e hét hétfőn például 850 forinton is született üzlet, miközben a papírok 1997 augusztusában 4800 forinttal debütáltak a börzén.

Ám nem mindegyik hazai vállalkozás előtt nyitott a lehetőség kockázati tőke bevonására. Kisvállalkozásokkal például a Magyar Kockázati és Magántőke Egyesület (MKME) által nyilvántartott 28, Magyarországon tevékenykedő kockázatitőke-befektető többsége szóba sem áll. A legkisebb összeget, legalább ötmillió forintot a Primus hajlandó befektetni, a sorban utána következő, az osztrák Bank Austria AG alapjait kezelő FastVentures Kft.-nél viszont már 25 millió az alsó korlát. A legnagyobb - az amerikai AIG és Advent, a német DBG és az osztrák Raiffeisen által tulajdonolt - kockázatitőke-alapoknál általában 750 millió és 4 milliárd forint közötti pénzekre lehet pályázni. Kis összegeket kockáztat viszont a kizárólag magánpénzből működtetett Kaptár Befektetési Rt., amely akár néhány órás, de legfeljebb két-három hetes tárgyalás után képes üzletet kötni, míg a "klasszikusok" befektetésére 3-4 hónapig kell várni.

Akik átmeneti befektetőre vágynak, állami társaságoknál is próbálkozhatnak, például a Magyar Fejlesztési Bank Rt.- (MFB-) csoportnál. Az MFB 40 milliárd forint összértékű fejlesztésitőke-programja keretében eddig négy társaságban szerzett 49 százaléknyi részesedést, tőkeemeléssel finanszírozva a cégek további növekedését (HVG, 2004. május 15.). A befektetéseknek legfeljebb hét év alatt kell megtérülniük. A Corvinus Nemzetközi Befektetési Rt. minimum 50 millió, maximum 2 milliárd forintot szán Magyarországon bejegyzett vállalatok külföldi beruházásaira, vállalatfelvásárlásaira. Eddig 2 milliárdot fektetett be 13 társaságba. A Kisvállalkozás-fejlesztő Pénzügyi Rt. és a Regionális Fejlesztési Holding Rt. egyaránt legalább 10 millió forintot ad növekedésre képes kis- és középvállalkozásoknak. Az előbbi 18 cégbe összesen 1 milliárd, az utóbbi 23 regionális társaságba 14,3 milliárd forinttal szállt be.

Az állami cégek nagyobb tőkét igénylőket is finanszíroznak, így a biztonságos állami háttér okán komoly konkurenciát támasztanak a kockázati tőkének, ami jó az ügyfélnek, a kockázatitőkéseknek viszont főleg azért kedvezőtlen, mert amúgy sincs sok befektetési lehetőség Magyarországon. "Egészségtelen a gazdaság szerkezete: kevés a kockázati tőke által finanszírozható ígéretes vállalkozás, sok cég tulajdonosa olyan multinacionális vállalat, amely bőven ellátja forrással magyarországi leányát" - véli Szalai Tamás, az amerikai pénzekből kelet-közép-európai vállalatokba fektető Bancroft kockázatitőke-alap menedzsere.

Az alapkezelők egy ideje azért lobbiznak a Pénzügyminisztériumban (PM), hogy a kormány kezdeményezze a hazai törvények módosítását úgy, hogy a nyugdíjpénztárak és a biztosítók összegyűjtött tőkéjük csekély részét, legfeljebb 5 százalékát - a fejlett piacgazdaságú országokhoz hasonlóan - kockázatitőke-társaságokba, illetve -alapokba fektethessék. "A nyugdíjpénztárak és a biztosítók 2003 végén 2000 milliárd forintot kezeltek, miközben tavaly Magyarországon közel 30 milliárdnyi kockázatitőke-befektetés valósult meg" - tájékoztatta a HVG-t Zombory Viktória, a Raiffeisen Private Equity Management vezérigazgatója. "Túl kockázatos a magánnyugdíj-pénztári tagoknak" - érvel a jogszabály-módosítási tervezet kidolgozásáért felelős Klemencsics Márta PM-főosztályvezető, s véleményét a befektetők érdekét védő Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete is osztja.

A tőkeerős nyugdíjpénztárak és biztosítók sem lelkesednek azért, hogy az ügyfeleik által rendelkezésükre bocsátott pénzből a kockázatitőke-társaságokba, -alapokba fektessenek. "Konzervatív, biztonságra törekvő befektetési politikánkkal elértük, hogy az alapítás óta eltelt években a legmagasabb befektetési átlaghozamot értük el a nyugdíjpénztárak között, ezért ezen nem kívánunk változtatni" - közölte a negyedik legnagyobb taglétszámú hazai nyugdíjpénztárat alapító és befektetéseit kezelő Allianz Hungária Biztosító Rt. kommunikációs igazgatója, Sipos József.

Az év elején mégis megtörtént az első magánnyugdíj-pénztári befektetés egy kockázatitőke-alapba, a 31 millió eurós Euroventures III.-ba: a Credit Suisse Life and Pensions Önkéntes és Magánnyugdíjpénztár (CS) magyarországi nyugdíjalapja 1 millió euróval szállt be. A leleményes Euroventures talált ugyanis egy kiskaput: a magánnyugdíjpénztárakról szóló törvény csak azt tiltja, hogy egy ilyen szervezet közvetlenül fektessen be kockázatitőke-társaságba, azt azonban nem, hogy olyan befektetési alapba tegye a pénzét, amely kockázatitőke-társaságba fektet be. Ebbe az úgynevezett alapok alapjába tette összegyűjtött tőkéje kevesebb mint egy százalékát a CS - tájékoztatott Kozma Krisztina, a Credit Suisse Asset Management vezérigazgatója.

CSABAI KÁROLY

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Felszállt az első "kínai" Boeing, a kereskedelmi háború kellős közepén

Felszállt az első "kínai" Boeing, a kereskedelmi háború kellős közepén

A pénz sosem lehet kizárólagos motiváció

A pénz sosem lehet kizárólagos motiváció

A hirado.hu szerint már lezárultak a tüntetések, pedig épp az ablakuk alatt zajlik

A hirado.hu szerint már lezárultak a tüntetések, pedig épp az ablakuk alatt zajlik

Négy fegyveres rángatta ki Hadházyt a közmédia székházából

Négy fegyveres rángatta ki Hadházyt a közmédia székházából

Népszava: 100 régi dolgozóját még karácsony előtt lapátra teszi az ÁSZ

Népszava: 100 régi dolgozóját még karácsony előtt lapátra teszi az ÁSZ

Hobo: „Lehet, hogy holnap én leszek a Soros. És akkor mi van?”

Hobo: „Lehet, hogy holnap én leszek a Soros. És akkor mi van?”