A brókerbotrány és a pénzmosási ügyekkel foglalkozó sztárnyomozóvesztegetési ügye nyomán egyre többen féltik a bőrüket: özönlenek a rendőrségre a pénzmosásgyanús tranzakciókról küldött bejelentések.

A legjobb lesz, ha utólag minden gyanús tranzakciót bejelentünk - győzködte a szír pénzváltó Bassam Tarchét könyvelő üzlettársa, Dér Zoltán, legalábbis a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) által "megfogott" egyik telefonbeszélgetés szerint, amit később a Fővárosi Ügyészségi Nyomozóhivatal (FÜNY) felhasznált a Molnár Csaba alezredes elleni vesztegetési ügyben (HVG, 2004. január 24.). A szír pénzváltót - akit a rendőrtiszt lekenyerezésén túl pénzmosással és fekete valutaváltással gyanúsítanak - a FÜNY által a bíróságra benyújtott vádirat szerint Molnár figyelmeztette, hogy pénzmosást gyanító bejelentések érkeztek a rendőrségre az érdekszférájába tartozó pénzváltók ügyleteivel kapcsolatosan.

Molnár tagadja, hogy ilyet tett volna. Pál Tibor, a Kereskedelmi és Hitelbank Rt. (K&H) korábbi, pénzváltókkal kapcsolatot tartó - s a szírektől kapott ajándékok miatt utóbb szintén gyanúsított - munkatársa viszont a HVG-nek elmondta, a bankhoz érkező egyik rejtélyes névtelen levél kapcsán a főnökei utasítására tavaly októberben felkereste a Tarche családi tulajdonában álló, akkoriban a K&H pénzváltó ügynökeként dolgozó Intermoney Kft.-t. S mivel a cég forgalmához képest kevésnek találta a havi 3-4 pénzmosási gyanúról szóló bejelentést, javasolta nekik addigi gyakorlatuk felülvizsgálatát. Az Intermoney a felülvizsgálat után 77 gyanús tranzakcióról szóló jelentést postázott a rendőrségre.

Úgy tudni, voltak nagy összegű angolfont-váltások is ezek között, amilyenekre Magyarországon ritkán kerül sor. A pénz a rendőrség információi szerint cigarettacsempészetből származhatott, ezért Molnár - mint a HVG-nek magyarázta - már korábban arra kérte a pénzváltókat, ne segítsenek ezt a pénzt átváltással eltüntetni. Ám Tarche állítólag mégis váltotta a fontot, amiért az alezredes 2003 októberében telefonon közölte az üzlettárs Dér Zoltánnal, hogy nagy bajban vannak, mert nem tartották be az egyezséget. Az NBH ezt a beszélgetést is rögzítette, s a későbbiekben az ügyészség felhasználta Molnár ellen, mondván, az angolfont-ügyletekről azokból a bejelentésekből tudhatott, amelyek az osztályára érkeztek.

Jóllehet Tarche és feltételezett bűntársai ellen csak tavaly decemberben, Molnár szabadságolása után indult nyomozás, a K&H - valószínűleg a brókerbotrány hatására - már októberben eldöntötte, hogy fokozatosan az összes pénzváltó ügynökkel felmondja a szerződését. Úgy tűnik, másokat is tettekre sarkallt a botrány, pontosabban az, hogy emiatt 17 banki pénztárost gyanúsítottak meg a bejelentési kötelezettség elmulasztásával. Az Országos Rendőr-főkapitányság pénzmosás elleni osztályára tavaly ősz óta tömegével érkeznek a pénzmosási gyanúkat megfogalmazó bejelentések. Míg 2002-ben 5700 ilyen volt, tavaly 13 ezer, ez év első felében pedig több mint nyolcezer. A gyanús tranzakciók 70 százalékát továbbra is bankok és egyéb pénzügyi szolgáltató cégek dobják fel, holott a 2003. július 1. óta élő új törvény szerint erre immár az ügyvédek, közjegyzők, könyvelők, zálogházak, ékszerkereskedők, ingatlanforgalmazók, postai szolgáltatásokat végzők is kötelesek.

A zálogházaktól, ékszerészektől, ingatlanosoktól csak elvétve érkezik azonban jelentés, míg a joghoz közelebb álló ügyvédektől, közjegyzőktől és könyvelőktől gyakrabban - mondta Molnár utódja, a július 1-jétől a rendőrség különleges ügyekre szakosodott részlegéhez, a Magyar Nemzeti Nyomozó Irodához tartozó pénzmosási osztályt vezető Bereczki Zoltán. Hogy a jelenleg heti 200-250 bejelentés feldolgozása ne bénítsa meg a 43 fősre bővített pénzmosás elleni osztály működését, új szabályzatot alakítottak ki. Tavaly valamennyi pénzmosási bejelentést részletesen kivizsgáltak, azt is, ha egy nyugdíjas hirtelen felvette a húsz éve név nélküli betétkönyvben tartott néhány tízezer forintját, ma viszont napok alatt lezárják az ilyesféle ügyeket.

A rendőrségnek mérlegelési lehetősége van tavaly július óta abban is, hogy a pénzmosásgyanús bejelentésekben közölt információkat államtitoknak minősíti-e. A szír pénzváltók figyelmeztetése, a róluk szóló bejelentések állítólagos kiadása miatt államtitoksértéssel is megvádolt Molnár azzal is védekezik, hogy a szírek dossziéja nem volt államtitok, hisz épp ő - mint a pénzmosási osztály akkori vezetője - minősíthette volna azzá. A titkosításra ma már nem automatikusan, csak indokolt esetben kerül sor - akkor például, ha a nyílt nyomozás elrendelése előtt lehallgatják a szereplők telefonjait -, így a rendőrségi eljárás kevésbé bürokratikus és remélhetőleg gyorsabb lesz. Az ügyrendi változásoktól és a létszámbővítéstől pedig azt várják a rendőrök, hogy a korábbiaknál hatékonyabban deríthetik fel a pénzmosási eseteket.

Korai lenne tapasztalatokról beszélni, de túlzás, hogy Magyarország az új kódex életbe lépése után is a pénzmosók paradicsoma lenne - tiltakozott Marton Bernadett, a Pénzügyminisztérium főosztályvezető-helyettese. Mint mondta, a nyári szabadságok után a rendőrséggel közösen ellenőrzik, hogyan tartják be az egyes szakmák a pénzmosás elleni előírásokat. Az Európai Unió tagországainak képviselői egyébként lapzártakor épp Brüsszelben tárgyaltak a pénzmosás elleni új direktívák kidolgozásáról. A fő kérdés, bővítsék-e azoknak a szakmáknak a körét, amelyeknek 15 ezer eurónál nagyobb készpénzes tranzakciók esetén azonosítaniuk kell az ügyfeleiket, illetve az összeg nagyságától függetlenül minden gyanús esetet jelenteniük kell. Úgy tudni, a többletkötelezettség az autókereskedőket fenyegeti a leginkább.

A kétmillió forintnál nagyobb összegű készpénzes fizetéseknél a magyar szabályok szerint az ügyfelet hat különböző ismérv alapján kell azonosítani (a pénzváltóknál a határ 300 ezer forint). Ez ma már az esetek nagy részében nem okozhat gondot, hiszen a törvény szerint az ügyfél azonosító adatait az első szerződéskötéskor, vagy megbízás elfogadásakor eleve fel kell jegyezni, akkor is, ha az ügylet értéke nem éri el a kétmillió forintot (természetesen egy olcsó ékszer megvásárlása nem számít szerződéskötésnek). Sokkal több nehézséggel jár a gyanús esetek kiszűrése, hiszen az, hogy mi a gyanús, többé-kevésbé az ügyfelekkel foglalkozók megítélésén múlik.

A klienseivel bizalmi viszonyban lévő ügyvédnek belső feszültséget okoz, ha netán ártatlanul dobja fel a rendőrségen a "gyanús" ügyfelet - mondta Horváth Jenő, a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke -, ha viszont akkor sem gyanakszik, amikor kellene, akár kétéves börtönbüntetéssel is sújthatja a bíróság (az ügyvédekre akkor vonatkozik a pénzmosás elleni törvény, ha pénzt vagy értéktárgyat kezelnek letétként, vagy gazdasági társasággal kapcsolatos megbízást teljesítenek). Horváth örül a kódex legújabb, június 10-étől hatályos módosításának, ami szerint az új ügyfelet nem kell személyesen azonosítani akkor, ha kilétét hiteles hatósági dokumentumok igazolják. Ez akkor lehet fontos, ha például egy külföldi ad megbízást magyar öröksége ügyében, de nem akar ideutazni.

"Egyetlen esetben sem jelentettünk eddig gyanút, nem akarjuk lehúzni a rolót" - mondta a HVG-nek Törő András, a Mű-terem Galéria társtulajdonosa. Szerinte a galériák jól ismerik az aukcióikra járó pénzesebb ügyfeleket. Ha valakit nem ismernek, nem fogadnak el tőle készpénzt, csak átutalással fizethet. "Mi csak közvetítünk a bankoknak és az ügyvédeknek, elsősorban ők tesznek jelentést arról, ha gyanús valaki" - szögezte le Grécs Ildikó, a Magyar Ingatlanosok Érdekképviseleti Egyesületének főtitkára, aki a szakmából egy feljelentésről sem hallott.

GYENIS ÁGNES

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Dinoszaurusztól az eredeti Micimackó-térképig: ezekért fizettek milliókat az idén

Dinoszaurusztól az eredeti Micimackó-térképig: ezekért fizettek milliókat az idén

ÁSZ: A Momentum és a Párbeszéd nem volt együttműködő

ÁSZ: A Momentum és a Párbeszéd nem volt együttműködő

Meglepő, de pont a Samsung segítségével lehetnek vékonyabbak a jövő évi iPhone-ok

Meglepő, de pont a Samsung segítségével lehetnek vékonyabbak a jövő évi iPhone-ok

Megjött a Downton Abbey film trailere, és egészen csodálatos

Megjött a Downton Abbey film trailere, és egészen csodálatos

Palik László: Huszonöt évig simogathattam az egómat

Palik László: Huszonöt évig simogathattam az egómat

Európai kölcsönből bővülhet tovább a ferihegyi repülőtér

Európai kölcsönből bővülhet tovább a ferihegyi repülőtér