A bankhitelt felvenni nem tudó vagy nem akaró szállítók a hosszú határidővel fizető vevőikkel szembeni követeléseiket eladhatják az ilyen speciális hitelezésre szakosodott vállalkozásoknak, a faktorálóknak. Újabb 19 cég szerezhet most jogot arra, hogy állami kamattámogatással végezze e szolgáltatást.

Abban, hogy lehet még Magyarországon hazai gyártású csecsemőruhát venni, szerepet játszik a faktorálás: ennek köszönhetően tudja finanszírozni működését a Kenguru Gold Kft. már 1999 óta. Sok más társasághoz hasonlóan ez a cég sem engedheti meg magának, hogy a nagy áruházláncoknak szállítva ne fogadja el a vevő kikötését, hogy számláit csak harminc, hatvan vagy esetenként akár 120 nappal később egyenlíti majd ki, miközben erre a folyamatos kényszerhitelezésre a saját tőkéjéből nem telne. Számos társaságnak nincs módja rá, hogy szűkös forgótőkéjét bankhitellel egészítse ki - már kimerítette a fedezetei által behatárolt hitelkeretét, vagy olyanok a mérlegadatai, hogy a pénzintézetek túl kockázatosnak tartanák a kölcsönzést -, ha viszont vevőik fizetőképességéhez kétség sem férhet, akkor kézenfekvő és aránylag gyors megoldás egy faktorcéghez fordulni. Utóbbiak átveszik az elismert, előreláthatólag problémamentes szállítói követeléseket, a bruttó számlaérték 70-90 százalékát mintegy előlegként kifizetik, majd gondoskodnak a számlák nyilvántartásáról és az ellenérték beszedéséről. Miután a vevő fizetett, a faktorcég elszámol a szállítóval, kifizeti a vételár fennmaradó hányadát, levonva belőle a faktordíjat és az előzetes megállapodás szerinti kamatot. Gyakran élnek ezzel a lehetőséggel olyan cégek, amelyeknek saját tőkéjükhöz viszonyítva nagy a forgalmuk. Jellemző a faktorálás a hipermarketeknek élelmiszert vagy ruházati terméket szállító kisebb cégek körében, de igénybe vett faktorálást például a Nemzeti Színház építésében is részt vett Atlas Bau Kft. is. Ráadásul a magyar mikro- és kisvállalkozások - világviszonylatban egyelőre egyedülálló módon - még állami kamattámogatást is kaphatnak a faktoráláshoz, az úgynevezett Lánchíd program keretében.

A faktorálás révén az ügyfelek gyorsan juthatnak pénzhez: egy hosszabb távra szóló keretszerződés elbírálása - márpedig e szolgáltatás jellemzően keretszerződéseken alapul, sokkal ritkább a csak egy-egy üzletre szóló megállapodás - mintegy két hét, viszont a keretszerződésbe tartozó átvett követelések után a pénzt már 48 órán belül folyósítják.

A legfontosabb pillanatnyilag az lenne a faktorcégek és potenciális partnereik számára is, hogy az üzletág végre általánosan ismertté váljon Magyarországon. A követelésvásárlás lehetőségéről sokan nem is hallottak, vagy ha igen, többnyire a felszámolt vállalatok köztartozásait vagy éppen a Mikulás-csomagos parkolási bírságokat behajtani próbáló, nem épp közkedvelt vállalkozások jutnak az eszükbe e szó hallatán. Márpedig - mint Martinkó Károly, az Akkord VF Rt. vezérigazgatója hangsúlyozza - egy dolog a már lejárt, kétes, befagyott kintlevőségek megvásárlása a névérték töredékéért, és egészen más a valódi faktorálás, amikor a faktorcég a kereskedelmi vagy szolgáltatói kapcsolat egyik résztvevőjétől, a szállítótól veszi meg annak tiszta jogi hátterű, még le nem járt követelését. A faktorcég számára a vállalható kockázatot ilyen esetben nem is saját ügyfele gazdasági helyzete határolja be, hanem annak vevőjéé.

Telkes Katalin, a faktorcégek forgalom alapján számított tavalyi "ranglistáján" második Raiffeisen Bank Rt. ügyvezető igazgatója szerint a faktorálással többnyire olyankor élnek az ügyfelek, ha nem tudnának hitelt fölvenni. A kondíciók egyediek: befolyásolja, hogy régi, ismert ügyfelükről van-e szó, netán a vevő is a bank ügyfele, s így házon belül bonyolítható le az elszámolás. A kamatfelárat a Raiffeisennél az ügyfél banki minősítése határozza meg, más faktortársaságoknál jelentősen befolyásolja például, hogy hatvan, kilencven vagy éppen 120 napot kell-e finanszírozni, míg a faktorcégek által munkadíjként felfogott faktordíj általában sokkal magasabb, ha egy cég rengeteg, bonyolult, kis összegű számláját kell feldolgozni, mint ha csak néhány nagy összegű követeléssel kell foglalkozniuk.

Konkrét számokat nem csupán a Raiffeisen Bank Rt., de a HVG által megkérdezett többi faktorcég sem hoz nyilvánosságra, "általánosságban" a bankközi kamatlábat 1,5-4 százalékponttal meghaladó kamatról és 0,5-2 százalékos faktordíjról tettek említést. A Lánchíd programba bekapcsolódott kisvállalkozások számára azonban - a támogatásnak köszönhetően - 5 százalékponttal alacsonyabb a ténylegesen fizetendő kamat mértéke.

Mint Vadász Márton, a gazdasági tárca főosztályvezető-helyettese a HVG-nek elmondta: a tavaly szeptember óta folyó Lánchíd program keretében július elejéig 291 faktorálási szerződéshez folyósított kamattámogatást a minisztérium, s ezek alapján mintegy 10 milliárd forint összértékű követelés faktorálását támogatták 370 millió forinttal. Egy szerződésre tehát idáig átlagosan 1,27 millió forint támogatás jutott. Ez a gyakorlat EU-tagként is folytatható, a faktorálás kamattámogatása ugyanis kisvállalkozásoknak nyújtható csekély összegű, a versenyt nem torzító, úgynevezett "de minimis" állami segítségnek minősül. A tárca idei teljes támogatási kerete a Lánchídra 1 milliárd forint.

A faktorcégek követelésvásárlásának teljes értéke 2002-ben 185 milliárd forint volt, tavaly pedig 236 milliárd forint. A főbb piaci szereplők rangsorát évek óta a Magyar Factor Rt. vezeti, tavalyi követelésvásárlásainak összes értéke mintegy 75 milliárd forint volt, a második Raiffeisen banké 41 milliárd, a bronzérmes CIB Faktor Rt.-vé alakult Áginvest Rt-é. pedig 29 milliárd forint. A Magyar Factor Rt. nevével ellentétben valószínűleg a lengyel tőkebefektetés legjelentősebb magyarországi reprezentánsa - közvetlenül, illetve egy bécsi cégen keresztül teljes egészében a lengyel Bre Bank S.A. tulajdonában áll -, az Áginvest Rt.-ben pedig olyan ismert exbankárok és politikusok voltak érdekeltek, mint Boros Imre, Töröcskei István, Deák Klára (HVG, 2004. május 15.). A piacvezetők közé szeretne betörni a működését ősszel kezdő HVB Factor Rt. és a Concord-csoporthoz tartozó Eclipse Rt. többségi tulajdonában álló Akkord VF Rt. is, amelyet éppen a lengyel tulajdonszerzést követően a Magyar Factortól távozott Martinkó Károly gründolt.

Sikeresebbé tehetné a Lánchíd programot - legalábbis Csáki Ferenc, a Magyar Factor Rt. vezérigazgatója szerint -, ha legalább a duplájára emelnék az egy-egy szállítónak adható kamattámogatás jelenleg évi 3 millió forintos mértékét, és ha az eddiginél jóval többet költenének a szolgáltatás ismertté tételére, reklámozására. A minisztériumi támogatás eddig viszonylag kevés új ügyfelet hozott a faktorcégeknek, inkább már meglévő partnereik közül éltek a lehetőséggel azok, akik megfeleltek a feltételeknek. A Raiffeisen Bank Rt. eddig egyáltalán nem csatlakozott a Lánchíd programhoz, túlzottnak tartották az ahhoz kapcsolódó adminisztrációs terheket, ráadásul ügyfeleik jelentős hányada a 3 millió forintos korlát miatt eleve nem lenne jogosult a kamattámogatásra.

FAHIDI GERGELY

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények! Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Pénzügyek

A Lánchíd pillérei

Állami kamattámogatásra jelenleg azok a faktoringszolgáltatást igénybe vevő vállalkozások jogosultak, amelyek éves...

Kiégett egy magyarokat szállító busz Horvátországban

Kiégett egy magyarokat szállító busz Horvátországban

Nyilvántartásba vették az MSZP-Párbeszéd, a DK és az LMP listáját

Nyilvántartásba vették az MSZP-Párbeszéd, a DK és az LMP listáját

Újabb razzia volt a Fészeknél

Újabb razzia volt a Fészeknél

A betlehem után itt a Szent Sír

A betlehem után itt a Szent Sír

A húsvét nem is igazán a vallásról szól, hanem rólunk, emberekről

A húsvét nem is igazán a vallásról szól, hanem rólunk, emberekről

Nagyon meglepték Nadalt

Nagyon meglepték Nadalt