Igazából kiindulási alapként érdemes csak megnézni, hogyan vélekednek az elemzők a tőzsdei részvények kilátásairól, ítéleteiket ugyanis nem igazítják a piac rövid távú mozgásaihoz.

Múlt csütörtökön délután 8655 forinton új árfolyamcsúcsot állított fel a Mol Magyar Olaj- és Gázipari Rt. részvénye a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) - így reagált a piac az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. (ÁPV) vezérigazgatója, Kamarás Miklós aznapi bejelentésére, miszerint az ÁPV az idén már nem tervezi eladni 11,8 százaléknyi Mol-részesedését. Ennél drágábban az olajpapírok még egyszer sem cseréltek gazdát 1995-ös börzei bevezetésük óta. Árfolyamuk május elején lépte át először a 8 ezer forintos lélektani határt, amikor napvilágot látott, hogy a Mol 54 milliárd forintos rekordnyereséggel zárta első negyedévét. Június végéig azonban a részvények még hol erősödtek, hol gyengültek, igaz, árfolyamuk egyszer sem esett 7700 forint alá. Aztán, amikor a Mol-vezérkar biztossá tette, hogy még az idén el akarja adni a gázüzletágat - vagyis az elmúlt közel másfél hónapban -, már tartósan 8 ezer forint felett forogtak a papírok.

Elégedettek lehetnek azok a befektetők, akik hallgattak a három hónapja egyfolytában - az interneten és a különböző gazdasági rádióműsorokban - az olajrészvények vásárlására buzdító részvényelemzőkre. Ám a brókerek a múlt heti csúcsjavítás után is kivétel nélkül fenntartották vételi ajánlásaikat, így már felmerülhet a kérdés: reálisak-e a brókerek várakozásai. A 13 részvényt górcső alá vevő Concorde Értékpapír Rt. például az ajánlás alapjául szolgáló májusi elemzésében az év végére 9028 forintos Mol-árfolyammal számolt, mégsem enyhített az utóbbi időben sem az ötös skáláján legmagasabb, erős vételi ajánlatán, a nyolc céget figyelő K&H Equities Rt. pedig az általa várt 2005. májusi 9400 forintos árfolyamhoz viszonyítva buzdít továbbra is vételre.

A változatlanság titka - tudta meg a HVG -, hogy az elemzők általában csak negyedévente porolják le a legtöbbet forgalmazott részvényekre vonatkozó ajánlásaikat, míg a kisebb jelentőségű papírokét mindössze félévente, amikor elegendő muníciót kapnak a társaságok gyorsjelentéseiből. "Ezen a menetrenden csak akkor változtatunk, ha rendkívüli esemény történik, olyan, amelyik alapvetően befolyásolja a cég kilátásait, így a részvényár várható alakulását" - mondta a HVG-nek Bónis Miklós, a 14 társaságot boncolgató Inter-Európa Bank Rt. (IEB) elemzője. Soron kívül erősítette az OTP Bank Rt. papírjainak vételi ajánlását például a Raiffeisen Értékpapír és Befektetési Rt. tavaly nyáron, amikor az OTP megvásárolta a bolgár DSK Bankot. Ezzel szemben az elemzők vételről tartásra minősítették vissza a Richter Gedeon Vegyészeti Gyár Rt.-részvényeket ez év áprilisában, amikor a kormány bejelentette a gyógyszerár-befagyasztást.

"Nincs kapacitás hetente elemzést készíteni" - mondta őszintén a legnagyobb júniusi tőzsdeirészvény-forgalmú Erste Bank Befektetési Rt. elemzője, Pletser Tamás. Ajánlást ugyanis csak akkor módosítanak a brókerek, ha alaposan alá tudják támasztani analízissel. Éppen most, jövő hétfőig tart a féléves gyorsjelentési szezon, így az elemzők ezekben a napokban próbálják megemészteni a rájuk zúduló adattengert, s augusztus végéig rukkolnak majd elő véleményükkel. Ítéletük kialakításakor a cégek negyedéves adatai mellett azt is figyelembe veszik, hogyan áll a versenytársak szénája, illetve milyenek a makrogazdasági mutatók (gazdasági növekedés, infláció, folyó fizetési mérleg, állami költségvetés). Mindezek alapján megbecsülik a társaság értékét, és azt viszonyítják a tőzsdei árfolyamhoz. Ha a cégérték 10 százalékkal nagyobb az árfolyamnál, akkor a K&H Equities vételre ajánl, ha 10 százalékkal kisebb, akkor eladásra voksol, 10 százalék alatti eltérésnél semleges véleményt ad ki. A Raiffeisen 15-20 százalékos eltérések alapján dolgozik, míg a 13 részvényt elemző Erste az általa kisebb kockázatúnak minősített cégeknél (Matáv, Mol, OTP Bank, Richter, Egis, Démász) 15, a nagyobb rizikójúaknál (mint például az econet.hu Informatikai Rt.) 20 százalékos különbség esetén folyamodik a kategóriaváltáshoz.

A cégek három-öt ajánlási kategóriát állítanak fel. Az IEB és a K&H például csak az alapítéleteket (venni, tartani, eladni) mondja ki, ezzel szemben a Buda-Cash, a Concorde, az Erste vételi és eladási ajánlásait egyaránt két részre bontja erősség szerint, hogy ezzel is segítsen eligazodni a befektetőknek, mennyire hevesen kereskedjenek a papírokkal. A Concorde még kategórián belül is finomít, az e cégnél alkalmazott négyes fokozatba tartozik a "felhalmozás" és a "spekulatív vétel".

Nem szabad azonban szentírásnak venni az ajánlásokat, mivel a részvények mozgását váratlanul befolyásoló tényezőket az elemzők sem tudják kiszámítani. "1999 végén, 2000 elején vételre javasoltuk a Matáv-papírokat, ám aztán kipukkadt a technológiai cégek lufija, ami a távközlési papírok árfolyamát is a mélybe rántotta" - említi emlékezetes kudarcát Fazakas Péter, a Buda-Cash Brókerház Rt. elemzője.

Emellett az is óvatosságra intheti a befektetőket, hogy az értékpapír-kereskedők általában azt szeretnék, vásároljanak tőlük, így az elemzők csínján bánnak az eladási ajánlásokkal. Tény, hogy az idei drágulás után is van még egy sor részvény, amelynek árfolyama alacsonyabb, mint amennyi az értékéből következne, különösen az azonos profilú nyugat-európai és amerikai részvényekhez viszonyítva. Ám az elemzők amiatt is vonakodnak nyíltan egy-egy társaság papírjainak az eladására buzdítani - ismerik el -, nehogy az adott cég vezetősége megorroljon rájuk, s emiatt kevesebb információval lássa el őket. A többség úgy taktikázik, hogy eladási ajánlat helyett hosszabb ideig tartáson jegel egy-egy papírt. A legnagyobb brókercégek közül jelenleg csak a Concorde ítéli eladásra a Rába Járműipari Holding Rt.-t, miközben például az IEB tartást javasol. "A célárfolyamból, azaz a cégérték alapján reálisnak tartott kurzusból lehet következtetni az elemző véleményére" - mondta az erstés Pletser Tamás. A kevésbé vájt fülű ügyfeleknek pedig levélben, e-mailen elküldött, illetve az interneten közzétett ajánlásokhoz fűzött szóbeli kiegészítéssel súgnak.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények! Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Szijjártó: vészhelyzeti telefont létesítettek a Srí Lankán tartózkodó magyaroknak

Szijjártó: vészhelyzeti telefont létesítettek a Srí Lankán tartózkodó magyaroknak

Nem engedik be a saját üzletébe az egykori motorversenyzőt

Nem engedik be a saját üzletébe az egykori motorversenyzőt

A világ egyik legnagyobb autógyártójánál a csúcsvezetők többsége nő

A világ egyik legnagyobb autógyártójánál a csúcsvezetők többsége nő

Srí Lanka: totális blokád volt a merénylet napján

Srí Lanka: totális blokád volt a merénylet napján

Halálos helikopterbaleset

Halálos helikopterbaleset

A német belügyminiszter nem kérdőjelezi meg Orbán demokrataságát

A német belügyminiszter nem kérdőjelezi meg Orbán demokrataságát