Az adóhivatal és a fogyasztóvédelem is alkalmaz olyan próbavásárlókat, akikből a kutya se nézné ki, hogy ellenőrizni jöttek. A bírságolás jogszerűségét vitató polgári perekben a bíróságok általában a hatóságoknak adtak igazat, ám van, aki úgy véli: gyerekek bevetése revizorként bűncselekménynek számít.

A bulvársajtó híradásai szerint az idén egy görkorcsolyás, afrikai adóellenőr járta végig a kereskedőket a Sziget fesztiválon, s lecsapott azokra, akik nem adtak nyugtát. Vargha Árpád, az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) elnökhelyettese a HVG kérdésére elmondta: ellenőreiket mindig a környezetnek megfelelően álcázzák, a szigetre például pólós, farmernadrágos, fiatal revizorok mentek. A Balaton partján vagy Sopronban németül jól beszélő ellenőrök fogyasztanak a vendéglátóhelyeken, akik akkor fedik fel magukat, ha nem kapnak nyugtát. A "megtévesztés" eszköze lehet, ha egy nő- és egy férfi ellenőr úgy tesz, mintha pár volna, ilyenkor ugyanis az eladók nem szoktak gyanakodni. Az is bevett módszer, hogy ugyanahhoz a lángossütőhöz többször visszatér az ellenőr: ismeretlenként először még kap nyugtát, majd a kereskedő - ha már ismerős a vevő - eltekint ettől. Az APEH olykor gyerekeket is segítségül hív a próbavásárlásokhoz, például játékboltban, fagylaltosnál, ám azok mindig a szintén jelen lévő revizorok gyerekei, így - hangsúlyozta az elnökhelyettes - folyamatos szülői felügyelet alatt állnak.

A kereskedők - mondta Vargha - többször tettek panaszt e módszerek miatt, de bíróságra ilyen ügyben még egyszer sem mentek. Talán azért nem, mert nincsenek konkrét jogszabályok arra, meddig mehet el az adóhivatal a revizorok álcázásában, az ellenőrzöttek megtévesztésében. Kolláth György alkotmányjogász is úgy vélte egy minapi sajtónyilatkozatában, hogy ez legfeljebb etikai kérdés lehet. Vargha Árpád szerint a témát csupán a sajtó fújta fel, a görkorcsolyás ifjú ellenőr ugyanis nem az idén, hanem a kilencvenes évek elején razziázott, s nem afrikai volt, hanem arab.

Tavaly októberben a debreceni buszpályaudvar közelében lévő Obsitos büfében két fiatalember Hubertust és Sopianae Light cigarettát rendelt. Miután az eladó kiszolgálta őket, lecsaptak a megyei fogyasztóvédelmi felügyelet lesben álló revizorai, mondván, a két ifjú nincs még 18 éves. A vevők az egyik helyi középiskola diákjai voltak, akiket a felügyelet kért kölcsön az iskolából, hogy segítsék lebuktatni a fiatalkorúakat cigarettával és alkohollal kiszolgáló kereskedőket. A nem dohányzók védelméről és a dohánytermékek fogyasztásáról szóló 1999-es törvény ugyanis tiltja, hogy a kereskedők 18 évesnél fiatalabbnak cigarettát adjanak el, s ugyanez vonatkozik a szeszes italokra egy 1997-es, az üzletek működését és a kereskedelmet szabályozó kormányrendelet szerint.

A vevőt a kereskedők igazoltathatják, ha arra gyanakszanak, hogy kiskorú. Az ifjú nem köteles igazolni magát, a kereskedő viszont ilyenkor megteheti, hogy nem szolgálja ki. A 2003 őszén és 2004 tavaszán országszerte razziaszerű ellenőrzéseket folytató Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség (FF) tapasztalatai szerint azonban a kereskedők még mindig gyakran kiszolgálják a fiatalkorúakat. A tavaly ősszel ellenőrzött 631 bolt vagy vendéglátóhely közül 359 esetben történt így, idén tavasszal pedig a revizorok által felkeresett 550 egységből 69-nél. Siklósi Máté, az FF szóvivője szerint a javuló adatokból nem következik az, hogy a kereskedők ennyivel jobban odafigyelnének a kiskorúakra - az ellenőrzés módszerein változtattak a revizorok. A tavaly őszi invázió óta ugyanis több kereskedő a bíróságon vitatja, jogosan álcázták-e magukat az ellenőrök fiatalkorúakkal. Kétségtelen, az ellenőrzést a diákok segítsége teszi igazán hatékonnyá, mivel így a revizorok biztosan tudják, hogy a vevő fiatalkorú. Ha viszont lesben állnak, s csak gyanakszanak arra, hogy az eladó gyereket szolgált ki, a vélelmezett tény igazságtartalmáról csupán rendőr közreműködésével győződhetnek meg.

Az Obsitos büfét üzemeltető Obsitos 2000 Kft.-re tavaly 60 ezer forintos fogyasztóvédelmi bírságot, az ifjakat kiszolgáló alkalmazottra pedig személy szerint 30 ezer forintos szabálysértési bírságot szabtak ki, amit az érintettek mindkét esetben megtámadtak. A büfében eladó Szentmiklósi Csaba elismerte, hogy kiszolgálta a diákokat, és alá is írta az ellenőrök által a helyszínen rögzített jegyzőkönyvet, ám utóbb a bíróságon azzal érvelt: megtévesztés áldozata lett, mert a fiatalok úgy néztek ki, mintha elmúltak volna 18 évesek. Vagyis - állította - a revizorok szándékosan hozták őt olyan helyzetbe, hogy gyanútlanul elkövesse a szabálysértést. De mivel tévedésben volt - írta fellebbezésében -, nem is büntethető meg. A Debreceni Városi Bíróság idén januári végzésében igazat adott az eladónak, s úgy találta: az ellenőröknek meg kellett volna győződniük arról, vajon a kereskedő valóban tévedésben volt-e, vagy sem. Szentmiklósi Csabának nem kell kifizetnie a bírságot.

Az Obsitos Kft.-nek viszont, úgy tűnik, hogy ki kell, bár a fogyasztóvédelmi bírság miatt a bírósághoz fordult, sok reménye nem lehet rá, hogy nyerni fog. Eddig ugyanis a fogyasztóvédelmi felügyeletek javára ítéltek az összes ilyen típusú perben - dicsekedett Siklósi Máté. Tájékoztatása szerint a felügyeletet tavaly a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium kérte fel arra, hogy fokozottan ellenőrizze a fiatalkorúak kiszolgálását. E cél érdekében több középiskolával is együttműködnek, általában olyanokkal, ahol egyes tanárok a fogyasztóvédelemtől érkeztek.

"Elmondtuk a gyerekeknek, miről van szó, s aki önként vállalta, hogy részt vesz az ellenőrzésben, attól azt kértük, hozzon erre írásos felhatalmazást a szüleitől. Voltak olyan szülők, történetesen kereskedők, akik nem járultak hozzá, s az ő gyerekeik nem is mehettek el a próbavásárlásokra" - szögezte le az Obsitos büfé gyerekvevőit adó középiskola igazgatója, aki sem az iskola, sem a saját nevét nem adta a nyilatkozatához.

Egy szegedi élelmiszerüzlet üzemeltetője azzal az indoklással támadta meg a rá kiszabott 100 ezer forintos fogyasztóvédelmi bírságot a bíróságon, hogy a cigarettát vásárló, erősen kisminkelt - valójában fiatalkorú - hölgy 20-25 évesnek nézett ki. A bíróság tanúként meghallgatta a fiatalkorút is, aki viszont azt mondta, nem használt erős sminket. A bíróság a fogyasztóvédelemnek adott igazat, mondván, a vevő életkora ránézésre nem egyértelmű, ezért a kereskedőnek igazoltatnia kellett volna. Egy szolnoki áruház üzemeltetője arra hivatkozott a bíróságon, hogy a vevők igazoltatása nem kötelesség, hanem lehetőség. A bíróság ezt sem fogadta el, mivel a jogszabályok szerint a kereskedő a felelős azért, hogy fiatalkorú ne vásárolhasson alkoholt és dohányterméket. A Zala Megyei Bíróság pedig - egy hasonló, 100 ezer forintos bírság miatt indított eljárásban - kimondta: a hatóság törvényesen jár el, ha az ellenőrzések során eseti és ingyenes megbízással fiatalkorút alkalmaz, mivel ezt nem tiltja jogszabály.

Az Obsitos 2000 Kft. jogi képviselője, Baranyi Róbert azonban büntetőeljárást készül indítani az FF ellen, mert szerinte az, amit az FF ellenőrei az iskolák - és adott esetben a szülők - hozzájárulásával tesznek, kimeríti a büntető törvénykönyvben "kiskorú veszélyeztetésének" nevezett passzust, amiért egytől öt évig terjedő börtönbüntetés jár. Az ellenőrök által megrendezett vásárlási szituációk még akkor is veszélyesek a gyerekek szempontjából, ha a cigarettát vagy az alkoholt végül nem vásárolják meg.

GYENIS ÁGNES

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények! Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
A gép a jövő sztárművésze?

A gép a jövő sztárművésze?

Itt a HVG Könyvek programja a 26. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon

Itt a HVG Könyvek programja a 26. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon

Hajba kaptak a pizzások Egerben, verés, fojtogatás lett a vége

Hajba kaptak a pizzások Egerben, verés, fojtogatás lett a vége

Tragédia az M3-ason: ketten meghaltak

Tragédia az M3-ason: ketten meghaltak

Sziget: hét napra kilenc headliner jut, de a világhírű csimpánzkutató is fellép a nagyszínpadon

Sziget: hét napra kilenc headliner jut, de a világhírű csimpánzkutató is fellép a nagyszínpadon

Kivégeztek egy rasszista gyilkost Texasban

Kivégeztek egy rasszista gyilkost Texasban