Három év után véget ért a dualista vezetés a CIB Bank Rt. élén: áprilistól Farkas Ádám és Karvalits Ferenc vezérigazgatók helyére Török László eddigi felügyelőbizottsági elnök kerül, aki egyúttal személyes tanácsadója Surányi Györgynek, a CIB-et tulajdonló olasz Banca Intesa regionális igazgatójának.

Új fejlődési célokkal és fokozott lakossági irányultsággal indokolta múlt heti közleményében a CIB Bank Rt., hogy az olasz tulajdonos, a Banca Intesa a korábbi két vezető - Farkas Ádám és Karvalits Ferenc - helyett egyszemélyi irányítást vezet be. A 2002. április 1-jétől kinevezett Farkas-Karvalits vezérigazgatói páros lecserélése váratlan volt, velük ugyanis a Banca Intesa - más banki vezetőktől eltérően - nem hároméves, hanem határozatlan időre szóló szerződést kötött. Meglepő a lépés amiatt is, mert mindketten a CIB elnöki és a Banca Intesa kelet-közép-európai regionális igazgatói posztját betöltő Surányi György bizalmasának számítottak, olyannyira, hogy a Surányi vezette Magyar Nemzeti Bankban is évekig ügyvezető igazgatók voltak.

Karakteres személyiség, egymástól eltérő vezetési stílus - ezek a jelzők is szerepelnek a társ-vezérigazgatókról a CIB Bank közleményében. Az említett jellemvonások banki források szerint az utóbbi időben feszültségekhez vezettek, amit a milánói központban is érzékeltek. Mindenesetre, ha voltak is döccenők a két vezérigazgató együttműködésében, azt a bank eredményei nem sínylették meg. Az utóbbit alátámasztja a személyi változásokat bejelentő közlemény is, amely kimagasló eredményt hozó lendületes sikertörténetként jellemzi az elmúlt három évet. Igaz ugyan, hogy ez az időszak szinte az összes magyar bank számára profitrekordokat hozott, a CIB adózott eredményének tavalyi 94 százalékos növekedése azonban ezen belül is kimagaslik. Amit az is bizonyít, hogy a negyedik legnagyobb magyarországi bankként elért 18,7 milliárd forintos nettó nyeresége megegyezik a sorban - a mérlegfőösszege alapján - második Kereskedelmi és Hitelbankéval, és 20 százalék körüli tőkejövedelmezősége sem marad el a hasonló méretű és piaci részesedésű vetélytársakétól, például a Raiffeisen Bankétól.

Túlságosan szerény profitnövekedést terveztek 2005-re - magyarázták banki körökben a társvezérek menesztését. "A Farkas-Karvalits-páros által kidolgozott terveket a tulajdonos elfogadta, s nincs szó módosításukról" - cáfolta ezeket a híreszteléseket a HVG-nek Surányi. Az idei tervekben egyébként a lakossági piacon elért 4 százalék körüli részesedés jelentős, legalább fél százalékpontos emelése is szerepel, de ezt Surányi reálisnak tartja. Szerinte a bank jövőbeli egyszemélyes irányításával megbízott utód kiválasztása mellett szól, hogy Török nemcsak a CIB Bankról szerzett megfelelő ismereteket a felügyelőbizottság élén eltöltött több mint három év során, hanem a régiót is jól ismeri és személyét az Intesa milánói központjában is elfogadják. Töröknek azonban nem lesz könnyű megfelelnie a vele szemben támasztott elvárásoknak, közvetlenül ugyanis soha nem irányított lakossági banki tevékenységet. A lakossági üzletághoz legközelebb 1993 és 1995 között, az OTP Bank Rt. vezérigazgató-helyetteseként került, amikor az üzemgazdasági mellett a reklámért és arculattervezésért felelős marketingterületet irányította.

A múlt heti személyi döntések következtében Farkasnak és Karvalitsnak várhatóan az igazgatósági tagságról is le kell mondania - az erre szóló mandátum a tulajdonos tavaly áprilisi döntése értelmében eredetileg 2007. március végéig szólt volna. A HVG értesülései szerint helyüket Török László és Bertalan Imre, a bank ügyvezető igazgatója foglalhatja el.

PAPP EMÍLIA

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Kihúzták az eheti lottószámokat

Kihúzták az eheti lottószámokat

Meghalt Török Zsolt aradi hegymászó

Meghalt Török Zsolt aradi hegymászó

"Egy cég nyerte a tenderek 90%-át" - még jobban kitálal a gyulai exfideszes

"Egy cég nyerte a tenderek 90%-át" - még jobban kitálal a gyulai exfideszes

Négyezer embert kellett kitelepíteni Gran Canarián az erdőtűz miatt

Négyezer embert kellett kitelepíteni Gran Canarián az erdőtűz miatt

Mi is kávé és mi is tea? A mormon egyház megmondja

Mi is kávé és mi is tea? A mormon egyház megmondja

Így alakítanak át minket a képernyők

Így alakítanak át minket a képernyők