Lökést adna a második éve csökkenő kockázatitőke-befektetéseknek,ha a kormány, majd a parlament is rábólintana arra a javaslatra, amely magánnyugdíjpénztáraknak és biztosítóknak megengedné, hogy pénzük egy részét kockázatitőke-alapokba tegyék.

"Szeretnénk meggyorsítani vállalkozásunk fejlődését, internet-, intranet- és extranetportál szoftvertermékünket fejleszteni, szervezetünket tovább építeni" - mondta a HVG-nek Bíró Tamás, az internetalapú üzleti megoldások egyik magyarországi úttörőjének számító Sense/Net Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. tulajdonos-marketingigazgatója. Ennek érdekében Bíró a cég másik két magánbefektetőjével együtt szeptember végén az amerikai Primus Capital Partners LLC kockázatitőke-alapnak megengedte, hogy 20 százalék körüli kisebbségi részesedést szerezzen a 3 millió forintos jegyzett, 2004 végén 98 millió forintos saját tőkéjű kft-ben. A Sense/Net tíz évvel ezelőtti alapítása óta nyereséges, a tavalyi évet 164 millió forintos forgalom mellett 35 milliós adózás előtti profittal zárta. A fejlesztéseket a legutóbbi időkig még sikerült saját erőből megoldaniuk, de idén már külső forrás bevonására kényszerültek. Bankhitel nem jöhetett szóba, mert a magyarországi pénzintézetek a kölcsön fedezeteként anyagi javakat (elsősorban ingatlant) kértek, ilyenekkel azonban nem rendelkeztek elégséges mértékben, az általuk felajánlott know-how-t pedig a bankok nem fogadták el a visszafizetés biztosítékaként. S mivel a kft tetszését nem nyerték el a Magyar Fejlesztési Bank Rt. (MFB) fejlesztési tőkebefektetési programjának a feltételei, kft-ként pedig a tőzsdei részvénykibocsátás eleve nem jöhetett szóba, végül kockázati tőke bevonása mellett döntöttek.

A kockázatitőke-társaságok, -alapok kizárólag azzal a céllal szereznek részesedést újonnan alapított, illetve már bizonyított vállalkozásokban - általában legalább 25 százaléknyit -, hogy azt három-öt éven belül drágábban, minimum évi 20-25 százalékos hozammal értékesítsék. Ettől csak akkor térnek el, ha előbb sikerül a haszonszerzés, vagy éppen ellenkezőleg: ha nem megy a bolt, s ezért gyorsan ki akarnak szállni belőle. Nem tudni, mely okból terjedt el piaci körökben, hogy az eddig 280 millió dollárt kezelő Advent International Corp. kockázatitőke-társaság szabadulna az alig két és fél éve 30 millió euróért megkaparintott Danubius Rádiótól. Mindenesetre az alap vezetői a lapokban elismerték, hogy a nyár vége felé három-négy stratégiai befektető is érdeklődött, de tárgyalásokig - állítólag - nem jutottak el. Nem jót sejtet azonban a Danubius szempontjából, hogy az adónál a múlt héten újabb vezetőváltásra került sor, tíz hónapon belül már a másodikra: ezúttal Mark A. Hope vezérigazgató talpára kötöttek útilaput.

HVG
Immár második éve csökken a magyarországi kockázatitőke-befektetések összértéke. Tavaly összesen 108 millió eurónyi ilyen típusú invesztíció történt Magyarországon az Európai Kockázati és Magántőke Egyesület adatai szerint, ez a bruttó hazai termék (GDP) 0,119 százaléka - mondta egy hétfői sajtótájékoztatón Tzvetkov Julián, a Magyar Kockázati és Magántőke Egyesület elnöke. Ez az egy évvel korábbinál 9 millió euróval, a 2002-esnél pedig 19 millióval kevesebb. A kockázatitőke-befektetések GDP-hez viszonyított arányát tekintve viszont Magyarország 2004-ben listavezető volt a kelet-közép-európai régióban, és az EU-tagállamok közül lekörözte az olaszokat, a belgákat, a svájciakat, az osztrákokat és a görögöket is. Az összérték csökkenésével párhuzamosan az ügyletek száma nő, ami azt jelenti, hogy egy tranzakcióra kevesebb befektetési összeg jut. Tavaly például az átlagos befektetési méret több mint 1 millió euróval, 2,6 millió euróra mérséklődött.

A méretcsökkenési tendencia a forráshiányos, de a fejlesztésekhez jellemzően 1 milliárd forintnál kevesebbet igénylő kis- és középvállalkozások számára akár biztató is lehetne. Ők ugyanis eddig kutyaszorítóban voltak: kezdő vállalkozóként megfelelő előélet híján a bankoktól nem kaptak kölcsönt, miközben a kockázati tőkések zöme általában csak az 5 millió eurónál nagyobb értékű befektetés iránt érdeklődőkkel áll szóba, ennél alacsonyabb összegű invesztícióval ugyanis nem gazdaságos bíbelődnie. "Az is igaz, hogy sok vállalatvezető nincs tisztában azzal, miért jobb egy kockázatitőke-befektetés a bankhitelnél és más forrásoknál" - véli Tzvetkov. Így sokan az MFB-hez fordultak, amely az 50 millió forintnál többet igénylők számára indította el 2003 júliusában tőkefejlesztési programját. Ám a bankhoz benyújtott 235 befektetési ajánlat alig egytizedéből lett üzlet, e hét hétfőig 23 ügylet került tető alá 17,1 milliárd forintos összértékben - tájékoztatta a HVG-t Őry Kovács Katalin, az MFB kommunikációs igazgatója.

A szigorú MFB-nél hoppon maradtak számára jelenthetne megoldást, hogy a kormány a hírek szerint a kezdeti szakaszban lévő kisvállalkozások finanszírozására döntően állami, a közepes, fejlesztőtőke-típusú befektetésekre pedig vegyes (állami és magántőkét egyesítő) alapok létrehozását kezdeményezi, míg a nagyobb, 5 millió euró feletti ügyletekre kizárólag magánpénzekből működtetett képződmények jöhetnének létre. Bár a hatályos szabályozás eddig is megengedte, hogy magyarországi bejegyzéssel kockázatitőke-alapok alakuljanak, e lehetőséggel eddig mindössze egyetlen alap élt, a többiek külföldön jöttek létre. Azért nincs értelme a magyarországi megjelenésnek, mert jelenleg nem jutnak hozzá a hazai intézményi befektetők, közülük is a jelentős vagyonú biztosítók és nyugdíjpénztárak összegyűjtött tőkéjéhez, mivel ezeknél jogszabály tiltja, hogy kockázatitőke-társaságokba, illetve -alapokba fektessenek, mondván, ez túl rizikós az ügyfeleiknek. Pedig nem kis összegről van szó, a nyugdíjpénztárak és a biztosítók 2005. június végén mintegy 2200 milliárd forinttal rendelkeztek.

Az alapkezelők többéves lobbizása, úgy tűnik, most eredményt hozhat. A Pénzügyminisztériumtól kapott tájékoztatás szerint nem kizárt, hogy a kormány már e heti ülésén megtárgyalja a tőkepiaci törvény módosítását. Ez a HVG értesülései szerint megengedné, hogy a magánnyugdíjpénztárak és a biztosítók összegyűjtött tőkéjük 5-10 százalékát kockázatitőke-alapokba tegyék. "A kockázatitőke-források hosszabb távú stabilitását segítené az új szabályozás, mert a külföldi befektetők recesszió idején nagyobb arányban vonják ki befektetéseiket a feltörekvő piacokról, míg a belföldi intézmények várhatóan ezekben a kevésbé prosperáló időszakokban is a hazai invesztíciókra helyezik a hangsúlyt" - érvel a szabályozás megváltoztatása mellett a 83 millió eurót kezelő Raiffeisen Private Equity Management ügyvezető igazgatója, Zombory Viktória.

A HVG által megkérdezett intézmények mintha nem lelkesednének a lehetőségért. "A következő években nem tervezzük a kockázatitőke-alapokba való befektetést, tekintettel az emelkedő hozamvárakozásokra. Amennyiben a hozamok mégis tartósan alacsony szintre süllyednének, az átlaghozam-javítás érdekében vásárolnánk, ám mindenképpen 5 százalék alatti arányban" - közölte a HVG-vel a negyedik legnagyobb (több mint 300 ezres taglétszámú) nyugdíjpénztárat működtető Allianz Hungária Biztosító Rt. kommunikációs igazgatója, Sipos József.

CSABAI KÁROLY

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
A „vérfertőző femme fatale”, aki nem szabadult az ellenfelei propagandájától

A „vérfertőző femme fatale”, aki nem szabadult az ellenfelei propagandájától

Aki kutyát akar tartani Bécsben, tanfolyamot kell végeznie

Aki kutyát akar tartani Bécsben, tanfolyamot kell végeznie

Kurz hajlandó lenne újra koalícióra lépni a szélsőjobboldallal

Kurz hajlandó lenne újra koalícióra lépni a szélsőjobboldallal

Késhegyig menő harc a marihuána 150 milliárd dolláros világpiacán

Késhegyig menő harc a marihuána 150 milliárd dolláros világpiacán

38 millióért olyan autója lehet, amilyen még senkinek nincs

38 millióért olyan autója lehet, amilyen még senkinek nincs

Tarlós valószínűleg Karácsonyt választaná ellenfélnek

Tarlós valószínűleg Karácsonyt választaná ellenfélnek