"Képtelenség, hogy megkülönböztetik az egyik forintot a másiktól" - dohogott Gábor, a CIB Bank Rt.

"Képtelenség, hogy megkülönböztetik az egyik forintot a másiktól" - dohogott Gábor, a CIB Bank Rt. régi ügyfele, amikor megtudta, hogy hiába ment be a fiókba a nagyobb hozam reményében. A bank által hirdetett, két hónapos betétlekötésre járó évi 7 százalékos kamat ugyanis csak olyan 1 millió forintra jár, amelyet hozzátesz a CIB-nél már kamatozó megtakarításához. Az eddig ott fialtatott pénzére azonban ezt nem kaphatja meg. A különös megkötést a bankfiókban azzal magyarázták, hogy a pénzintézetnek friss forrás kell, csak ezért fizet a piacinál 3 százalékponttal, a CIB-nél egyébként érvényben levőnél pedig 2,5 százalékponttal magasabb kamatot. Az új kamat természetesen jár minden olyan új ügyfélnek is, aki a vonzó ajánlat hallatán lépi át a bank küszöbét. Számukra is kötelező viszont a feltétel: legalább 1 millió forintot kell bepakolni a bankba, persze ez lehet olyan összeg is, amelyet más pénzintézettől hoznak el.

A törzsügyfél fejében megfordult, vajon mi történne, ha kivenné pénzét, majd a CIB-nél új ügyfélnek számító feleségére bízná, hogy kösse le ugyanott, kérve az akciós kamatot. Aligha lenne akadálya, hiszen a pénznek nincs szaga. Az efféle ügyeskedéseket a bank szerint is nehezen lehetne kinyomozni. A sajtóosztályon ehhez hozzátették, nincsenek erre utaló jelek, és a kampány sikeres, mert több milliárd forint új megtakarítás áramlott be, miközben a régi betétállomány sem csökkent. Nem lenne mód új források bevonására úgy, hogy a meglévő betétekre is többet fizessenek. A teljes betétállomány átárazását ugyanis egyetlen bank sem bírná el - szólt a CIB magyarázata.

Az új ügyfelek további előnyöket is élveznek, számukra ugyanis a bank a két hónapra járó 7 százalékos kamatot 8 százalékra emeli az első kettőt követő további két hónapra, amennyiben ez idő alatt a bankhoz utaltatják jövedelmüket, s a folyószámlájukról két közüzemi díjat is fizetnek. Ezzel próbálja a CIB állandó ügyfélnek megnyerni a magas kamat reményében betérőket. Így viszont megtörténhet akár az is, hogy két ügyfél közül az egyiknek ugyanabban az időben 4,5 százalékkal kamatozik a két hónapra betett pénze, míg a másiknak - hasonló feltételek mellett - 8 százalékot könyvelnek el.

Kevésbé akadnának ki a régi ügyfelek bankjuk ügyfélverbuváló akcióin, ha látnák, hogy a törzsvendég státus is jár előnyökkel. Egyelőre azonban kevés a kedvezmény. Arra már több példa is van, hogy a rendben törlesztő adósok egyszerűsített bírálattal vagy a nélkül juthatnak újabb kölcsönhöz, de ennél nyilván nagyobb hatása lehetne például egy, a piacinál olcsóbb törzsügyfélhitelnek. Ilyesmire eddig egyetlen bank sem szánta el magát. A kaput más irányba nyitják nagyobbra. Az egyszerűsített bírálatú hiteleket már ügyfélszerzésre is felhasználják. Nemrég több, a Raiffeisen Bankot csak hírből ismerő kisvállalkozó kapott levélben ajánlatot a pénzintézettől - fedezet nélkül felvehető - félmilliós Instant hitelre. A megfelelő fedezettel akár 75 millió forintig felsrófolható kölcsön felvételéhez még a számlaforgalom átterelését sem köti ki a bank. Nem lehet persze kizárni, hogy később majd tesz egy "visszautasíthatatlan" ajánlatot. Az új ügyfélért tehát sok mindent felkínálnak a bankok, most már csak arra kell vigyázniuk, hogy törzsvendégeik se pártoljanak el.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Gazdaság

Harcok a devizahitelek körül

A bankok elutasítják a devizahitelezés bürokratikus fékezését, amit viszont a jegybank már elképzelhetőnek tart az árfolyamkockázat növekedése esetén. Nehéz lesz azonban megnyernie partnernak a devizahitelekre egyre több garanciát vállaló kormányt.

Az egyedülálló, gyermektelen nők a legboldogabbak - állítja egy boldogságszakértő

Az egyedülálló, gyermektelen nők a legboldogabbak - állítja egy boldogságszakértő

Tarr Béla új produkciója is látható lesz a Bécsi Ünnepi Heteken

Tarr Béla új produkciója is látható lesz a Bécsi Ünnepi Heteken

Megfejthették a rejtélyt: egy 780 km átmérőjű bolygóval ütközhetett a Hold

Megfejthették a rejtélyt: egy 780 km átmérőjű bolygóval ütközhetett a Hold

Népszava: a megyei napilapok teljes bedarálása jöhet

Népszava: a megyei napilapok teljes bedarálása jöhet

Monacói Nagydíj: Hamilton győzött és növelte előnyét az összetettben

Monacói Nagydíj: Hamilton győzött és növelte előnyét az összetettben

Férfi kézilabda NB I: a Veszprém nyerte a bajnoki címet

Férfi kézilabda NB I: a Veszprém nyerte a bajnoki címet