Ádáz vita bontakozott ki a civil szervezetek, az ombudsman helyettese és az adóhivatal között arról, ki felel érte, hogy az érintettek nincsenek tisztában az 1 százalékos felajánlások új határidejével. Emiatt a kedvezményezettek súlyos pénzektől eshetnek el.

"Sokszor elég csak 1 mozdulat. 1 szó. 1 perc. 1%. Ajánlja fel adója egy százalékát valamelyik civil szervezetnek" - olvasható e felhívás nonprofit szervezetek közös honlapján. Az adófizetők személyi jövedelemadójának (szja) 1 százalékára várakozó civil szervezetek azonban az idén bajba kerülhetnek, mert a potenciális felajánlók egy része kicsúszott a határidőből. Annak a mintegy 2 millió magánszemélynek ugyanis, akinek a munkáltatója készíti el és postázza az adóbevallását május 20-áig, az idén már február 20-áig jeleznie kellett (volna) a munkahelyének, hogy melyik civil szervezetnek szánja a felajánlható 1+1 százalékot (a másik 1 százalékot egyház kaphatja, vagy a költségvetés kiemelt céljaira, például bűnmegelőzésre, parlagfűirtásra fordítható). Az új határidőről azonban csak idén január 12-én tartott sajtótájékoztatót az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH). Ezután a civil szervezeteknek - állítják - már nem maradt elegendő idejük támogató-toborzó reklámkampányra. A sokak által elmulasztott határidő egyébként az utóbbi években állandóan változott: tavaly április 20-a, 2004-ben március 20-a volt.

Alulinformáltságukért az adóhivatalt hibáztatják a kárvallott civil szervezetek (az egyházak nem keresnek bűnbakot, mert szerintük a jogszabályt mindenkinek be kell tartania). Közülük egy, a háromszáz gazdátlan ebet istápoló, tavaly a magánemberek adójából 17 millió forintot élvező Noé Állatotthon január 24-én - amikor az új határnapról tudomást szerzett - panasszal fordult az állampolgári jogok országgyűlési biztosához. A szervezetek majd csak novemberben kapják meg az idei felajánlásokat, ezért a menhely panasztevő vezetője, Bélafalvy Krisztina nem tudta megbecsülni, mennyit veszítettek. Takács Albert, az ombudsman általános helyettese a minap nyilvánosságra hozott jelentésében igazat adott a panaszosnak: "mivel (...) az APEH egy lényeges jogszabályi - határidő - változásról késedelmesen, több mint fél évvel a változás hatálybalépését követően tájékoztatta az érintetteket, sérült az adózók tájékoztatáshoz való joga. Mindezzel az APEH nem tett eleget a jogállamiság elvéből levezethető jogbiztonság követelményének, és ezáltal alkotmányos joggal összefüggő visszásság közvetlen veszélyét okozta." Takács a HVG-nek elmondta: még nem döntött arról, kezdeményezi-e az ominózus határidővel kapcsolatos paragrafusok módosítását. Az összesen 4,5 millió adózónak egyébként évek óta körülbelül csak a fele rendelkezik az 1+1 százalékról.

"Az új határidőről tavaly júniusban három szakfolyóiratban, az Adóértesítőben, az Adóvilágban és az Adóban tudósítottunk, decemberben pedig a honlapunkra is feltettük. Mit kellett volna még tennünk?" - háborgott a HVG-nek nyilatkozva Vámosi-Nagy Szabolcs, az APEH elnökhelyettese, aki mindezt Takácsnak is megírta. Ám úgy tűnik, a civilek nem olvasnak szaklapokat, hiszen közös honlapjukon még január végén is rossz határidőt szerepeltettek. "Sem a társadalmi szervezetek vezetőitől, sem az adózóktól nem várható el, hogy szaklapokat olvassanak. Az adóhivatal feladata, hogy aktuálisan, azaz ne túl korán és ne túl későn, egyértelműen és megfelelően tájékoztassa az érintetteket a változásokról" - jelentette ki a HVG-nek Takács. Az APEH annyit mindenesetre megtett, hogy honlapján közölte: nem vállal felelősséget a civil szervezetek internetes közleményeiért.Vámosi-Nagy szerint a határidők elmulasztása általánosságban sem csak az adóhivatal tájékoztatásán múlik. Az idén májustól elektronikus adóbevallásra kötelezett 51 ezer vállalkozás közül - állítja - mindössze 35 ezer végezte el az április végi határidőre a kötelező regisztrációt, annak ellenére, hogy az APEH mindegyiküknek levelet írt. Pedig e mulasztás ára félmillió forintos bírság. "Az igazi kérdés az, hogyan tud az adózó kellő időben olyan civil szervezetet találni, amely érdemes a felajánlására" - vetette fel Gerencsér Balázs, a Nonprofit Információs Oktató Központ Alapítvány igazgatója. Az adóhivatal ugyanis csak a bevallások beérkezését követően teszi közzé az adományokra jogosult szervezetek teljes listáját, így senki sem tud előre meggyőződni arról, jó helyre adakozik-e (ha nem, a pénzt az államkassza nyeli el).

A civil szervezetek vezetői úgy látják, az új határnap kitűzésének a célja valójában "a civil szervezetek működési lehetőségeinek drasztikus megnyirbálása" lehetett. Ha ugyanis az idén kevesebb pénz folyna be az adófizetőktől, jövőre ugyanennyivel kevesebbért pályázhatnának a költségvetés által finanszírozott Nemzeti Civil Alapprogram keretében. Feiszinger Marica, az Alapítvány a Kereskedelmi Dolgozókért ügyvezető titkára egyebek között emiatt szólította fel február 17-én nyílt levélben az APEH elnökét, intézkedjen, hogy a kifogásolt határidőt későbbre halasszák. A címzett nem reagált a levélre, igaz, az adóhivatalnak nincs lehetősége a törvények átírására. Egyébként talán még nincs minden veszve, hiszen az APEH nem tudja ellenőrizni, vajon az adóbevallást május 20-ára beküldő munkáltató mikor veszi át dolgozójától az 1 százalékos rendelkezést.

GYENIS ÁGNES

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Az erős szél is összedöntheti a Notre-Dame-ot

Az erős szél is összedöntheti a Notre-Dame-ot

Az egy dolog, hogy percek alatt kiviszi a csomagot, de a személyit is érti majd a DHL drónja

Az egy dolog, hogy percek alatt kiviszi a csomagot, de a személyit is érti majd a DHL drónja

David Lynch rémálmokat inspirált

David Lynch rémálmokat inspirált

Medián: Elsöprő Fidesz-győzelem, bejutó Momentum

Medián: Elsöprő Fidesz-győzelem, bejutó Momentum

Már kongatják a vészharangot: sokkal durvább lehet a tengerszint-emelkedés, mint eddig gondoltuk

Már kongatják a vészharangot: sokkal durvább lehet a tengerszint-emelkedés, mint eddig gondoltuk

327 forintba is került ma egy euró

327 forintba is került ma egy euró