Egy 1973-as nemzetközi egyezménynek és saját korábbi nyilatkozatainak is ellentmondott a Pénzügyminisztérium, amikor egy múlt héten indult perben jogi képviselője kijelentette: nem a magyar államnak kell kifizetnie a háború előtt nyitott svájci bankszámlákat.

Kossuth Lajos egykori titkárának ükunokája, Orosdy Béla pécsi egyetemi docens a Pesti Központi Kerületi Bíróságon perli a magyar államot: fizesse ki neki a családja által még a második világháború előtt Svájcban nyitott ezerfrankos bankszámla ellenértékét. A bankszámla tulajdonosa a nagypapa testvére, a nagykereskedő báró Orosdy Fülöp vagy annak felesége - erről egyelőre a svájci központi levéltár nem adott pontos információt. A pécsi marketingszakember a Svájc és Magyarország között 1973-ban kötött vagyonjogi egyezményre hivatkozva követeli most az államtól a jussát. Az egyezménynek ugyanis van egy nyilvánosságra nem hozott része, amely szerint Svájc 325 ezer frankkal (mostani árfolyamon nem egészen 60 millió forinttal) csökkentette Magyarország 1,8 millió frankos, az államosított svájci javak miatt keletkezett kötelezettségét, mondván, ekkora összegre rúg azoknak a magyar tulajdonú, úgynevezett alvó bankszámláknak az értéke, amelyekért a második világháború után nem jelentkeztek - magyarázta a HVG-nek Schmidt Gábor ügyvéd. Ezzel az aktussal a szóban forgó alvószámlák megszűntek, azok kifizetéséért a magyar állam felel.

Sokáig azt sem lehetett tudni, valójában kiknek volt Svájcban alvó bankszámlájuk, így az államnak semmit sem kellett tennie. 1997-ben azonban fordulat állt be az alvószámlák történetében, mert Svájc egy 37 fős listát juttatott el a Külügyminisztériumnak a betétesek nevével és - ha tudták - lakóhelyük feltüntetésével. A lista hiányos volt, az Orosdy-féle bankszámlát például Boi-Orosdi, Budapest néven szerepeltették. Az állam nevében fellépő Pénzügyminisztérium (PM) ezek után az Andrási és Társai Ügyvédi Irodát bízta meg azzal, hogy kutassa fel a számlatulajdonosokat vagy örököseiket, és vizsgálja meg az esetleges kifizetések törvényi hátterét. Az ügyvédi iroda 1998 tavaszára elvégezte a munkát, s azt javasolta a tárcának, hogy fizessen.

Mégsem történt semmi, pedig az Andrási ügyvédi iroda felhívására felbukkant számlatulajdonosok folyamatosan bombázták a tárcát. Egyikük, Endrődi László - aki az 1884-ben Galíciában született Fichmann Zsigmond 2 ezer frankjának örököse - 2004 végén azt a tájékoztatást kapta a PM-től, hogy amióta Svájc elküldte a 37 nevet, az egykori alvószámlák ellenértéke nem tekinthető örökös nélküli vagyonnak. Ebből jogászok szerint az a következtetés adódik, hogy a magyar állam nem használhatja önkényesen ezt a pénzt. A tárca arról is értesítette Endrődit, hogy az esetleges kifizetésekre törvényi felhatalmazásra van szüksége, ám ilyen jogszabály megalkotását eddig egyetlen kormány sem kezdeményezte. A PM kedvezőnek tűnő válaszát bizonyára az is befolyásolta, hogy Endrődi az állampolgári jogok biztosának is írt levelet. Takács Albert, az ombudsman helyettese 2004 júliusában - hitelesnek tartva a tárcától az eset kapcsán kapott információt - azt írta Endrődinek, tudomása szerint az Országgyűlés még abban az évben törvényt hoz a svájci alvószámlák kifizetéséről.

Hirtelen azonban hátraarcot csinált a PM, s Orosdy Béla perében úgy nyilatkozott: nem érti, "a számlavezető bank és a számlatulajdonos jogviszonyába hogyan kerülhetne a bank helyére akár a svájci állam, akár a magyar állam". A HVG-nek írásban adott válaszában a PM hozzátette: az ominózus 1973-as vagyonjogi egyezményben Svájcnak a magyar állammal szembeni követelését rendezték el, magánszemélyek bankszámláira az nem terjedt ki. A HVG által megkérdezett jogi szakértők szerint nonszensz, s az állampolgárok jogbiztonságba vetett hitét csökkenti, hogy az állam nevében eljáró PM meghazudtolja korábbi lépéseit, hiszen az Andrási ügyvédi iroda megbízása, és az örökösöknek írt levelek jogi szempontból "ráutaló magatartásnak" minősíthetők.

Ismerve a magyarországi bírósági gyakorlatot, bizonyára jó néhány évbe telik, míg ítélet születik. A következő tárgyalást októberre tűzték ki, amikorra Orosdy Bélának bizonyítania kell, kié is volt pontosan a bankszámla, s azt is, miért ő az egyetlen örökös. A betétesek között egyébként egyetlen olyan akad, aki közvetlen tulajdonosa volt a számlának: a 74 éves Mikuska Ilona. Mint elmondta, nem is tudja, ki tett be 240 frankot a nevére. Mikuska Ilona munkáscsaládban született Franciaországban, s mivel az édesanyja magyar volt, a németek elől először ide menekültek. Az idős, nyugdíjas aszszony nem pereskedik, pénze sem lenne rá, s mostanáig nem is tartotta szükségesnek, mivel a PM Endrődi Lászlóéhoz hasonló, számára reménnyel kecsegtető leveleket küldözgetett neki.

A PM pálfordulása annak tudható be - súgta meg a HVG-nek egy bennfentes -, hogy félnek: ha a svájci alvószámlásoknak fizetnek, elindul a lavina, s az összes régi betétkönyv, értékpapír, biztosítási kötvény előkerül a padlásról. Tény, az interneten hozzáférhető, különféle nemzetközi szervezetek által összeállított adatbázisok szerint csak svájci alvószámlából több száz olyan létezett, amelyet 1939 előtt magyarországi tulajdonos nyitott. Nem tudni, milyen alapon válogatta ki ebből Svájc a magyaroknak átadott 37-et. A listán budapestiként feltüntetett Bettelheim Móricz például, bár magyar állampolgár volt, Svájcban élt - mondta el a betétes Pozsonyban lakott testvérének unokájaként öröklő Galambos Vilmos. Kérdés az is, mennyit ér ma egy ilyen számla. Endrődi szerint például méltánytalan lenne a svájci frankot a mostani 180 forintos árfolyamán átszámolni, hiszen ezeknek a pénzeknek akkoriban komoly vásárlóerejük volt, az ő családja például 10 ezer svájci frankból nagypolgári belvárosi lakást vett. A betétekre kamat is jár, de hogy mennyi és mikortól, azt majd a bíróság dönti el.

GYENIS ÁGNES

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Pénzügyek

Gyengülő nem?

A régi értékpapírok kapcsán immár tíz éve folynak perek, bár azok tulajdonosai vagy örökösei közül eddig alig nyertek...

Izgalmas hardvert tesztel a Spotify, csak épp nem akarja árulni

Izgalmas hardvert tesztel a Spotify, csak épp nem akarja árulni

Hibrid és biturbó V8 egyben: itt a legújabb Mercedes GLE divatterepjáró

Hibrid és biturbó V8 egyben: itt a legújabb Mercedes GLE divatterepjáró

Már hat gyerek halt meg az USA déli kerítésénél, Trump a demokratákat bírálja

Már hat gyerek halt meg az USA déli kerítésénél, Trump a demokratákat bírálja

Lezárták az M3-as autópályát Hajdúnánásnál baleset miatt

Lezárták az M3-as autópályát Hajdúnánásnál baleset miatt

Több mint egy órás késések a pusztaszabolcsi vasútvonalon

Több mint egy órás késések a pusztaszabolcsi vasútvonalon

Valami hibádzik az új Google-telefonoknál

Valami hibádzik az új Google-telefonoknál