Egyelőre kísérleti jelleggel, csak autókra vetette be az adóhatóság az elektronikus licitálási lehetőséget, amelytől az árverési maffia háttérbe szorulását várja.

A felfokozott várakozások ellenére, két héttel a január hetediki start utánig mindössze tucatnyi autót hirdetett meg a világhálón elektronikus árverésre az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH). Közülük a legértékesebb egy 4,5 millió forintosra becsült, enyhén sérült, 77 ezer kilométert futott Kia, a legolcsóbb pedig egy 600 ezer forintosra taksált, 12 éves, elgyötört Mazda kisteherautó. E négykerekűekért legkevesebb a kikiáltási ár felét ki kell majd fizetnie annak, aki szemet vet rájuk, miközben a hagyományos árverési csarnokban tartott liciteken továbbra is el lehetne vinni őket negyedáron. Hogy csökkenti-e majd a licitre kerülő vagyontárgyak értékvesztését az új szisztéma, arról leghamarabb január 30-án számolhat be az APEH, az elektronikusan meghirdetett autókra ugyanis 15 nap múlva indul a licit, és nyolc napig tart.

A liciten részt vevők számára kifelé, vagyis versenytársaikkal szemben teljes anonimitást biztosító elektronikus árverést azért vezette be az APEH, hogy így vegye elejét a szinte akadálytalanul garázdálkodó árverési maffiának, amely évente több milliárd forint kárt okozott az államnak és adósainak. Az országszerte negyven-ötven fővel dolgozó maffia "szelíd" erőszakkal - fenyegetéssel, lökdösődéssel, lábra lépéssel - veszi rá az árverésre érkezőket, hogy ne versenyezzenek, s így a maffia képviselője "érdeklődés hiányában" a lehető legalacsonyabb áron vihesse haza a portékát. Teszik mindezt az árverési csarnokon kívül, parkolóban, utcán. Mint Várszeghi György, az APEH felszámolási és végrehajtási főosztályának vezetője a HVG-nek elmondta: tavaly 3416 árverést tartott az adóhatóság ingóságokra (zömmel járművekre), amelyek kikiáltási ára együttesen 5,2 milliárd forintra rúgott, ám ebből csak 762 millió, vagyis alig több mint a hetede folyt be. Az ingatlanoknál még rosszabb a helyzet, a tavalyi 1026 árverésen 2,6 milliárd forintnyi értéket hirdetett meg az APEH, ám csak 275 milliót kasszírozott. (E számok annyiban csalókák, hogy az árverések - függetlenül a maffiától - meg is hiúsulhatnak.)

Kétséges, hogy hatékony fegyver lesz-e az elektronikus árverés a maffiával szemben, de más eszköz egyelőre nincs az APEH kezében. A banda ténykedése ugyanis - hiába nyilvánvaló - büntetőjogi eszközökkel nem fékezhető meg. A helyszínről elmenekülő sértettek nem tudják bizonyítani, hogy bűncselekmény történt, mivel látható sérüléseket nem szenvednek el. Ha viszont beválik az internetes licit, még az idén kiterjesztik azt autókon kívüli ingóságokra, s előbb-utóbb az ingatlanokra is. Ám az utóbbihoz újabb törvénymódosítás kell, mivel az adózás rendjéről szóló kódex csak az ingóságok esetében nyitotta meg az elektronikus árverezés útját az APEH számára. (Az adóhivatal némi sikert vár az idén attól is, hogy a szereplőknek szintén anonimitást biztosító pályázatok esetében is lehet már a kiírási árnál alacsonyabb, ingóságok esetében 50, ingatlanoknál pedig - attól függően, lakottak-e - 65-75 százalékos árat ajánlani.)

Az elektronikus árverési felületre (EÁF) - ahogyan az APEH elnevezte új portálját - bárki, képviselője útján még egy kiskorú is ingyen bejelentkezhet. (Az árverések egyébként nyilvánosak, regisztráció nélkül is követhetők.) Ehhez csupán annyi szükséges, hogy az illető regisztrálja magát a kormányzati portálon, amit az okmányirodáknál tehet meg. Aki elektronikus úton küldi el adóbevallásait, az máris a rendszeren belülre került, hiszen van már jelszava és kódja. Az árverésen részt venni szándékozók kiléte csak a külvilág felé titkos, az adóhatóság viszont a bejelentkezéskor kötelezően megadott adatok alapján azonosítja őket, hogy kiszűrhesse az illetékteleneket. Nem licitálhatnak például az adóhivatali dolgozók és maguk az adósok, akik közül sokan előszeretettel vásárolgatják vissza diszkontáron saját, az APEH által lefoglalt vagyontárgyaikat. Arra azonban az új, elektronikus rendszerben sincs biztosíték, hogy az adósok strómanjai ne jelentkezzenek be az árverésre, és vásároljanak ott - feltéve, hogy nincs jobb ajánlat - féláron. "Legfeljebb annyit tehetünk, hogy ha ilyesmi a tudomásunkra jut, a végrehajtáshoz való jog legalább öt és fél éves elévüléséig újra és újra lefoglaljuk az adós vagyonát" - mondta erre Várszeghi.

Felmerülhet az aggály az elektronikus licitálásra készülőkben, vajon nem vetik-e össze adataikat a kormányzati portálon keresztül továbbított egyéb információkkal, például az adóbevallásaikkal, s ezek alapján az APEH nem vizsgálja-e árverésre hozott pénzeik eredetét. Várszeghi szerint az EÁF önálló rendszer, amely el van különítve a kormányzati portáltól és az APEH egyéb rendszereitől is. A technikát a Magyar Telekom szállította, ám azt nem árulják el, mennyiért.

A kikiáltási ár felénél alacsonyabb vagy hibás (a törvényben megszabott lépésközöktől eltérő) árajánlatokat a rendszer azonnal hibásnak minősíti és törli. Az egyszer már elfogadott ajánlatot azonban többé nem lehet visszavonni. Eredményesnek a legmagasabb öt árajánlatot jelöli meg a rendszer a licit lezárása után. Azért ilyen sokat, hogy ha valaki nem fizet, akkor a következő legjobb ajánlattevő kaphasson lehetőséget a portéka megvételére, és így tovább. Az elektronikus, illetve banki vagy postai átutalásos fizetésre nyolc napot kap a mindenkori győztes. Ha nem fizet, állnia kell azt a különbséget, amennyit visszatáncolása miatt az APEH bukik. Ha netán az öt győztes egyike sem fizet, az elektronikus árverés érvénytelen, s azt megismételni sem lehet. Az ilyen ingóságokra hagyományos árverést lehet tartani. A hagyományos licit annyiban más, hogy ott azonnal, készpénzben kell fizetni, ezért ha egy nyertesről kiderül, hogy blöffölt, az árverés akár folytatható.

Mivel a hagyományos árveréseknek a közeli jövőben nem fellegzik be, érdemes lenne változtatni az ottani játékszabályokon is. "Meggyőződésünk, hogy ha az APEH ránk bízná az árvereztetést, kiküszöbölnénk az úgynevezett maffiát" - jelentette ki a HVG-nek Bíró Gyula Péter, az Autó Aukció Kft. ügyvezetője. A cég tavaly ősszel tett ajánlatot az APEH-nak, hogy csepeli csarnokában vállalná az adóhivatali árverések speciális lebonyolítását, de a hatóság végül - részben épp az elektronikus licitre készülődés miatt - nem fogadta el javaslatukat. Az Autó Aukció egyébként a banki lízingcégek megbízásából tart hetente autóárveréseket, amelyeken száznál is több járművet hirdetnek meg egyszerre. A licitálók köre zárt, az árveréseken ugyanis csak a cégnél előzetesen bejelentkezett hétszáz hivatalos autókereskedő vehet részt. A cégvezető szerint ilyen körülmények között nem lehet meghiúsítani a versenyt, az autók a becsült érték felett kelnek el, amit az APEH pillanatnyilag még az elektronikus árverésén sem remélhet.

GYENIS ÁGNES

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Megérkezett a Windows 10 nagy tavaszi frissítése, így töltheti le

Megérkezett a Windows 10 nagy tavaszi frissítése, így töltheti le

Fotók: Gorillákkal falatoztak állatvédők az állatkertben

Fotók: Gorillákkal falatoztak állatvédők az állatkertben

Királyi vizit hozza lázba egész Downton Abbey-t

Királyi vizit hozza lázba egész Downton Abbey-t

Elhalasztották egy súlyosan beteg pécsi férfi kilakoltatását

Elhalasztották egy súlyosan beteg pécsi férfi kilakoltatását

Megelőzte egy felmérésben Macron pártját a francia szélsőjobb

Megelőzte egy felmérésben Macron pártját a francia szélsőjobb

A héten másodszor drágul a benzin

A héten másodszor drágul a benzin