Újabb és újabb vásárlásra csábíthatják a bankok és kereskedelmi cégek közös márkás hitelkártyáinak tulajdonosait a plasztikhoz adott kedvezmények. Kemény ára van azonban annak, ha valakivel elszalad a szekér.

Az egyre élesedő bankkártyapiaci versennyel jól járhatnak a plasztiktulajdonosok, ha a hagyományos kártyák helyett úgynevezett társmárkás kártyát igényelnek. Ezek lényege, hogy a plasztikot kibocsátó bank társul egy másik, jellemzően kereskedelmi, illetve szolgáltató céggel, és közösen jegyzik a hitelkártyát. Az együttműködéssel elvileg mindenki jól jár: az ügyfél kártyája használata során néhány százalékos kedvezményt kap a partnercég termékeinek és szolgáltatásainak vásárlásakor (lásd táblázatunkat a 105. oldalon), a bank magához tereli a partnercég rendszeres vevőkörét, míg a kereskedelmi, szolgáltató cég a kedvezményekkel üzleteibe csábíthatja a bank ügyfeleit, és még jobban magához köti törzsvásárlóit, emellett a kártyás fizetések forgalmából is részesedést kaphat. Az sem mellékes, hogy a közös kártya egyúttal kiváló reklám a bank és a partnercég számára egyaránt.

Nem véletlen, hogy a bankok kártyás szolgáltatásai között egyre nagyobb súllyal képviseltetik magukat a márkatársas fajták. A Citibanknál például a 230 ezres hitelkártya-portfólió közel fele már ilyen, míg a Budapest Banknál nagyjából minden negyedik kártya tartozik e csoportba. A társmárkás kártyákban amiatt látnak fantáziát a kibocsátók, mert a különböző kedvezmények, pontgyűjtési lehetőségek, a kártyaforgalom utáni 1-2 százalékos jóváírások reményében az ügyfél egyre gyakrabban használja kártyáját, így a banknak nagyobb jutalék- és kártyahasználati bevétele keletkezik. Mindez hasznot hajt az együttműködésben részt vevő kereskedelmi partnernek is, mivel a forgalomból egyre nagyobb szeletet hasíthat ki. A Cora áruházlánc egyes üzleteiben például külön pénztárat tartanak fent a Budapest Bankkal közösen jegyzett kártyát használók számára, mivel már több ezer vásárló rendelkezik ilyennel.

Az ügyfeleknek ígért előnyök széles skálán szóródnak: leggyakrabban a kártyás vásárlások értékének bizonyos (jellemzően 1-3) százalékát írják jóvá az ügyfél számláján, a kereskedelemi cégek árengedményt vagy levásárolható bónuszpontokat adnak a vásárlásokért cserébe, esetleg nyereményjátékokon való részvételt vagy valószínűleg a cég profiljához illeszkedő pluszszolgáltatás lehetőségét.

A társmárkás kártyák igénylési és használati feltételei ritkán térnek el a hagyományos banki hitelkártyákéitól. A különböző közös márkás hitelkártyák kamatkondíciói között sincs nagy különbség, s nagyjából hasonlóak az (évi 3-5 ezer forint között mozgó) éves kártyadíjak is. Így az ügyfelek leginkább annak alapján választanak a különböző társkártyákból, hogy a bankkal kooperáló cégek közül melyek termékeit, szolgáltatásait szeretnék a leginkább igénybe venni. A bankváltás Magyarországon egyelőre nem túl gyakori, így aztán az is választási szempont lehet, hogy valaki korábban melyik banknál kötelezte el magát.

Hasznosnak találták a társmárkás hitelkártyák ötletét a mobilszolgáltatók is, nem véletlenül van mindegyiknek ilyen terméke. A T-Mobile három bankkal is szövetkezett, mégpedig a Budapest Bankkal, a Citibankkal és az MKB-val, a Vodafone pedig az OTP-vel, míg a Pannon a Raiffeisen Bankkal társult. E kártyák tulajdonosai előfizetési és készülékvásárlási kedvezményeket kaphatnak, vagy mobilegyenlegükre érkezik jóváírás kártyás vásárlásaik után, illetve kártyaszámlájukról közvetlenül egyenlíthetik ki telefonszámláikat. E kedvezmények értéke rendszerint nem eget rengető, például a Citibank és a T-Mobile közös kártyája csak egyszeri, maximum 10 ezer forintos jóváírást tesz lehetővé.

Ennél komolyabb előnyökre számíthat az, aki valamelyik kereskedelmi vállalat társmárkás kártyáját használja. Az OTP Multipont kártyával vásárlók kártyás fizetéseik után pontokat kapnak egyenlegükre, melyeket később vásárlásra fordíthatnak a bank partnereinél. Az OTP a Molnál és a kereskedelmi elfogadóhelyeken történt vásárlásokat díjazza, a kártyáról elköltött minden 100 forint, illetve minden liter üzemanyag után 1 pont jár, melyek aztán beválthatók a Mol kútjainál, a CBA-nál, a Domusnál, a Fotexnél, az Azúrnál, az Ofotértnél és más üzletekben. Hasonló előnyökkel jár a K&H Bank Supershop bankkártyájának használata, melynek révén szintén 100 forintért jár 1 pont jutalom, ha az ügyfél a bank partnereinél vásárol. Főleg üzemanyag-vásárlásra éri meg használni a Citibank és a Shell közös hitelkártyáját, amely a Shell-kútnál fizetett összeg után nagyobb, más helyeken kisebb bónuszt ad.

Ha valaki gyakran repül, illetve sokat költ kártyával, annak a Citibank és a Malév, vagy az MKB Bank és a Lufthansa közös kártyáját érdemes választania. Mindkét kártya tulajdonosai kedvezményekhez juthatnak az adott légitársaságnál, amennyiben kártyájukról intézik fizetéseiket. Emellett repülőjegy- és más vásárlásaikra repülőutakra váltható pontokat is kapnak: mindkét kártyával nagyjából 1 millió forint körüli vásárlással szerezhető meg egy Budapest-London repülőút.

Van már hitelkártyája a két legnagyobb kereskedelmi tévének, az RTL Klubnak és a Tv2-nek, továbbá a Sláger Rádiónak is. Elsőre alighanem meglepő, hogy egy televíziós csatornának vagy egy rádióadónak miért éri meg saját hitelkártyát kibocsátania, hiszen nézői-hallgatói nem jelennek meg náluk vásárlóként. Erről Kemecsei Attila, az RTL Klub projektvezetője csak annyit árult el a HVG-nek, hogy a televíziós társaság részesedést kap a K&H-val közösen jegyzett kártyák forgalmából.

Csínján kell azonban bánni a társmárkás kártyás vásárlásokkal is, ugyanúgy, mint bármilyen már hitelkártyás költekezéssel. Drága árat fizet érte, ha valakit nagyon elkap a vásárlási láz, és nem képes határidőre fizetni. A bankok a jellemzően 45 napos kamatmentes időszak után havonta rendszerint 2-3 százalék között mozgó kamatot számítanak fel, ami éves szinten akár 40 százalék fölötti teljes hitelköltséget is jelenthet. A bankok tehát remekül keresnek az adósságba esett ügyfélen, míg a fizetnivalói, ha nem rendezi idejében adósságát, nemcsak felemésztik, hanem meg is haladják a kártyahasználat után kapott kedvezmények összegét.

KOVÁCS KÁROLY

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények! Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Horogkereszt a belgrádi magyar nagykövetség bejáratánál

Horogkereszt a belgrádi magyar nagykövetség bejáratánál

Game over: a Microsoft is megunta a Candy Crush-t

Game over: a Microsoft is megunta a Candy Crush-t

Kormányközeli bulvárlap kapta meg a HVG helyét a hirdetőoszlopokon

Kormányközeli bulvárlap kapta meg a HVG helyét a hirdetőoszlopokon

"A magyar a Kárpát-medence nyertes nemzetei közé lép" – óvodaalapkövet tett le a miniszteri biztos Nagycétényben

"A magyar a Kárpát-medence nyertes nemzetei közé lép" – óvodaalapkövet tett le a miniszteri biztos Nagycétényben

A Nürburgringen faragják még a frissített Honda Civic Type R-t

A Nürburgringen faragják még a frissített Honda Civic Type R-t

Kövér László: A bíró nem lehet független az államtól

Kövér László: A bíró nem lehet független az államtól