Ausztriában tavaly közel 10 ezer, ezen belül Bécsben, a könnyelmű fővárosban 3372 esetben jelentettek magáncsődöt.

Ausztriában tavaly közel 10 ezer, ezen belül Bécsben, a könnyelmű fővárosban 3372 esetben jelentettek magáncsődöt. A becsődöltek átlagos eladósodottsága 50 ezer euró körüli. Magáncsődeljárást egyszemélyes vállalkozások is kérhetnek maguk ellen; a kezdeményezők legnagyobb, 22 százalékos csoportja épp azokból áll, akik önálló vállalkozásuk idején túladósodtak. Az eladósodásban a munkanélküliek a másodikak, s őket szorosan követik az olyan társaságok, amelyek neve mellett a „nem tud a pénzzel bánni” megjegyzés szerepel. A bécsi adós-tanácsadási központ vezetője, Alexander Maly közlése szerint a tavalyi magánbecsődölők száma 15 százalékkal volt nagyobb az egy évvel korábbinál. A csődösök tartozásainak zöme a bankoknál csapódik le, amelyek tavaly még mindig túl lazán vizsgálták a hitelkérelmezők bonitását. A bankokat a mobiltelefon-szolgáltatók követik, régen kiszorítva a csomagküldő cégeket.

A magáncsőd a szorító eladósodási csapda olyan könnyítését jelenti, amelyben az adós lélegzetvételnyi szünethez jut, hogy valamelyest konszolidálja helyzetét. Olyanoknak ajánlják ezt az eljárást, akik a mindennapi megélhetésüket fenn tudják tartani, de nem képesek törleszteni extra tartozásaikat, rendelkeznek állandó lakással (lehet ez a szülőknél is), állandó jövedelemmel (lehet az munkanélküli-járulék), fizetik az állandó költségeket (például a lakbért, az áramdíjat), és bizonyíthatóan mindent megtesznek, hogy minél előbb rendezzék tartozásukat.

A magáncsődeljárásnak az osztrák jogban négyféle verziója van, a peren kívüli egyezség, a kényszeregyezség, ha ez sem jön össze, akkor úgynevezett fizetési terv következik, amelyben az adós vagyonát a bíróság elárverezi, s a pénz elosztásáról az adós a követelőkkel osztozik. A leggyakrabban igénybe vett – negyedik – úgynevezett lefölözési módszer szerint az adós hét év után köteles tartozásának 10 százalékát kifizetni, még ha addig ezért a létminimumon kell is élnie. Kemény feltétel, de a hitelezők legalább nem szorongatják az adós torkát.

FÖLDVÁRI ZSUZSA / BÉCS

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Beomlott egy épület támfala a Várnál

Beomlott egy épület támfala a Várnál

Megérkezett Törökországba az orosz légvédelmi rendszer alkatrészeinek újabb szállítmánya

Megérkezett Törökországba az orosz légvédelmi rendszer alkatrészeinek újabb szállítmánya

Kilőtt a bajai fideszes polgármester cége

Kilőtt a bajai fideszes polgármester cége

Októberben indul az X-Faktor

Októberben indul az X-Faktor

Zsarolás, pénzmosás miatt vettek őrizetbe Juventus-szurkolókat

Zsarolás, pénzmosás miatt vettek őrizetbe Juventus-szurkolókat

Magyarországon buszoznak a legtöbbet az uniós tagállamok közül

Magyarországon buszoznak a legtöbbet az uniós tagállamok közül