a Richter Gedeon Rt. vezérigazgatója

"Széles a család; egyik nagybátyám az ENSZ Szellemi Jogvédelmi Hivatalának lett a vezetője, de távoli rokonom Ilma is, aki a pesti Állatkertet igazgatja" - beszél a németalföldi eredetű Bogschok helytállásáról a mostanában gyakran emlegetett gyógyszeripar egyik hazai nagymenőjének 56 éves első embere. Az annak idején a távolból a Szepességbe menekült protestáns ősök ivadéka, stílszerűen, a pesti Kálvin tér környékén nevelkedett, de a családi háttér lehetővé tett egy - akkoriban még ritkaságszámba menő - másfél éves töltekezést is egy trinidadi angol iskolában. Az angolul és spanyolul kitűnően beszélő fiú aztán a külkereskedő papa sugallatára műszaki pályát választ, ám mert "a gépészet nem érdekelt, és rosszul is rajzoltam, maradt a vegyészet". Amivel várja a Kőbányai Gyógyszerárugyár, ahol idővel megérlelődik benne a felismerés, "miért éppen én lennék, aki majd a csodaszert feltalálom?". Kapva kap hát egy 1977-ben érkező ajánlaton: vezesse a gyógyszerkereskedő Medimpex cég mexikói irodáját. Hat év ottani, majd néhány év kőbányai tevékenykedés után 1988-ban újra külföldre indul - a célállomás ezúttal London. Onnan tér meg 1992-ben immár a kapitalizmusba, amikor megkeresik, hogy irányítsa ő a Richtert. Érdemeit a Horn-rezsimben Eötvös-díjjal és a Köztársasági Érdemrend kiskeresztjével, az ezt követő több mint kormányváltás után pedig Széchenyi-, majd Heller Farkas-díjjal is elismerik, amit szerényen az "egyiket sem én kaptam, hanem a cégem" formulával nyugtáz.

"Első a tenisz, de kedvencem Beethoven Ötödikje is" - meséli, mit használ nyugtató helyett az egykor ugyancsak a Richternél dolgozó, ma a család ügyeit intéző feleségével "egy normál lakásban" élő gyógyszervezér. Az sem idegesíti, hogy 32 esztendős Erik fia "egy nagy, kutya- és macskaeledeleket gyártó üzemnél dolgozik, a 30 éves Judit bankalkalmazott, míg két évvel fiatalabb húga, Nóra egy idegenforgalmi cég alkalmazottja". A család találkozóhelye még a balatoni nyaraló, ahonnan a családfő szívesen indul vitorlázni.

- Egyszer azt nyilatkozta, hogy kedvenc sportjában, a teniszben akkor van elemében, ha az ellenfél már öt kettőre vezet. Mennyire élvezi a mostani játszmát a kormánnyal?

- A hasonlat remek, hiszen éppen úgy fest, hogy a kormányzat legyőz bennünket, ami megsokszorozza az erőmet. Különösen, hogy meggyőződésem, nekünk van igazunk.

- Hogy is gondolhatná másként?! De azért, ha felhúzzák, be-bekap egy Richter-bogyót is?

- Inkább teniszezem, vagy járok egyet egyedül, mert olyankor jönnek a legjobb gondolataim. Persze volt rá példa, hogy be kellett vennem egy enyhe nyugtatót, főleg nyilvános szereplések előtt, mert azoktól ódzkodom. Nem is tagadom, lámpalázas típus vagyok.

- Igyekszünk nem frusztrálni. Egyébként ön, aki egészséget árul, miként vigyáz magára?

- Legfőképpen kerülöm a veszélyes dolgokat. Például a síelést. Egy súlyosabb sérülés kockázatát ugyanis sem cégvezetőként, sem családfőként nem engedhetném meg magamnak.

- Vezérként meg kockáztat ezerrel?

- Egyáltalán nem: vezetési stílusomat is úgy jellemzik, hogy feltűnően óvatos vagyok. Hogy én is a teniszből vegyek példát: Björn Borg is csak akkor indult az alapvonalról a hálóhoz, ha már kritikus volt a helyzet. Persze amennyiben szükséges, nem térek ki a kockázat elől. Az amerikai stílus híve vagyok: igyekszem az események elébe menni.

- Világos: az alapvonalról irányít. Így is lehetnek szép számmal sztorijai: alig volt harminc, amikor kikerült Mexikóba, ami akkor kifejezetten kiváltságszámba ment. Különösen, hogy párttag sem volt. Hogy csinálta?

- A Medimpexnél nem volt egyetlen olyan spanyolos sem, aki családos is lett volna. Anno ugyanis csak nős férfit engedtek külszolgálatra, egyedülállót nem. Persze az is számíthatott, hogy édesapámat ismerték a külkerben. Hozzáteszem, hogy amikor beléptem a Richterhez, reális célkitűzésnek csak a főosztályvezetőség látszott, mivel párttagság nélkül ennél többre nem futotta volna. Igaz, nem is voltak vezérigazgatói ambícióim.

- Akkor jól kibabrált önnel a rendszerváltás. Könnyen állt át?

- Nem jelentett traumát, amikor Mexikóból hazajőve a hatalmas limuzinból vissza kellett ülnöm a Trabantba. Sőt gyakran busszal jártam, mert a kocsit a feleségem használta.

- Ha jól hallottuk, Londonból pedig majdnem hazajött. Mi nem tetszett?

- Ez még ugye 1988. Az angol iskolában egyszerűen kikezdték a vasfüggönyön túlról érkezett gyerekeinket. A fiamat például verték is. Igaz, Erik erős volt, kivédte a pofonokat. De gúnyolták Nórát is, aki többször jött haza kisírt szemekkel... Amihez csak hozzájött, hogy nekem is voltak kellemetlenségeim.

- Így már értjük, mi motiválta az 1990 utáni években megszaporodó nemzeti érzelmű megnyilatkozásait...

- Azt szoktam mondani, hogy szükség van egészséges mértékű nemzeti büszkeségre. Ezt láttam Mexikóban és Angliában is. Richter Gedeonnak, aki ugye zsidó volt, többször meglett volna rá a lehetősége, hogy elmenjen innen. De nem tette. Kiment a fia, ki az unokái is. Ő nem. Azt mondta, ehhez az országhoz tartozik. Szegény, azt hitte, hogy ővele, aki annyit tett ezért az országért, nem történhet meg, ami történt.

- Szép, hogy ön ezek ellenére is kitart. Nyilván ennek is köszönheti, hogy Londonból hívták haza a cég élére. Kellett azért ehhez a híres teniszes küzdőképesség is?

- Amikor megkeresett a fejvadász cég, én tényleg senkit nem fúrtam. Nem volt más jelölt. Egyszerűen az ölembe hullott. Én pedig erkölcsi kötelességemnek éreztem elvállalni.

- Klasszikus úriember. Külsőleg is. Honnan az ehhez szükséges installáció?

- Nem fogják elhinni, de a külföldi tárgyalások végén, leginkább Angliában, este 6 és 8 között a kiárusításokat célzom meg. Ha megtehetem, miért ne vegyem meg ugyanazt fél áron!? Mert egyébként utálok vásárolgatni.

- Vezérként is van stílusa: úgy mondják, együtt ebédel alkalmazottaival a vállalati menzán. Ilyen jól főznek? Vagy ennyire olcsó?

- Először is, csak úgy tudom lemérni, jól főznek-e, ha ugyanazt kapom, mint bárki más. De arra is ügyelek, hogy nagyobb adagot se adjanak. És nincs saját asztalom sem.

- És a vegyüléshez nem kell levenni legalább a zakót?

- Fehér köpenyben vagyok egész nap. Most is csak az interjú kedvéért viselek öltönyt.

- Ezzel éri el, hogy az ebédlőasztalnál ne csak udvarias smúzolás folyjék?

- Sokan megtisztelnek a bizalmukkal. És én azt mondom a kollégáknak, hogy nincs jó vagy rossz hír. Csak információ van.

- Arról esik például szó, hogy mikor lesz újra legalább egy olyan ismert sztárkészítményük, amilyen a legendás Cavinton volt? Mondjuk, olyan sikeres, mint a Viagra?

- Sajnos, ilyennel egyelőre nem szolgálhatunk, de magam is azt vallom, hogy egy ilyen gyárnak nem szabad kizárólag rutintermékeket gyártania. Szerintem előbb-utóbb lesz ismét olyan cikkünk, ami lökést ad a cégnek.

LINDNER ANDRÁS - HORVÁTH ZOLTÁN

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Dél-amerikai vendégmadarak pusztítanak Németországban

Dél-amerikai vendégmadarak pusztítanak Németországban

3500 éves föld alatti temetőre bukkantak Egyiptomban, gyerekeknek készült koporsók is voltak benne

3500 éves föld alatti temetőre bukkantak Egyiptomban, gyerekeknek készült koporsók is voltak benne

Így zajlik a süketek párbeszéde a Brexitről

Így zajlik a süketek párbeszéde a Brexitről

Vasárnapi sütivásárral segítik a sztárok az autista gyerekeket

Vasárnapi sütivásárral segítik a sztárok az autista gyerekeket

Hosszú megállíthatatlan: megvan a negyedik vb-aranya

Hosszú megállíthatatlan: megvan a negyedik vb-aranya

Csináltak egy "temetőt", amitől a Google lehet a legszomorúbb

Csináltak egy "temetőt", amitől a Google lehet a legszomorúbb