válogatott kajakozó

"Athénban állítólag nagy hullámok lesznek, de engem egy cseppet sem zavarnak" - bizonyítja fiatalos derűlátását a magyar kajaksport 22 esztendős újdonsült olimpiai reménysége. Aki horvát mama és szerb papa szülötte, de január óta amolyan olimpia előtti last minute kapott magyar állampolgársággal büszkélkedhet. A két évvel ezelőtt egy közúti balesetben elhunyt papa, aki 1982-ben, éppen kislánya születésekor nyert Jugoszláviának kajak-világbajnokságot, annak idején nem feltétlenül akart kislányából kajak-menőt nevelni, de hiába terelte a tenisz, majd a kézilabda felé, Natasa inkább két bátyjával evezgetett, minek nyomán már 14 évesen jugoszláv bajnok. Mi több, 18 évesen ott van a sydneyi olimpián, ahol - a korábbi magyar kajakfenomén Kőbán Ritát is megelőzve - negyedik. Ám ezzel is elégedetlen, és mert "Jugoszláviában sokkal gyengébb volt a mezőny", no meg "az irigyek többen voltak, mint a támogatók", perspektivikusabb vizek felé evez: "egy ideig szóba jött Ausztrália is, de a család nem akart kiköltözni". Tetszik viszont a sűrű edzésvendégeskedésekből már jól ismert Magyarország. Tán ezzel is magyarázható, hogy a szerb-horvát leány öt év alatt tökéletesen beletanul a magyar nyelvbe, így aligha okoz nehézséget, hogy megértse a "vízen kemény, a parton aranyos" Fábiánné Rozsnyói Katalin edzői instrukcióit. Aki olyan jól segíti, hogy Natasa az idei válogatókon sokak megdöbbenésére kétszer is lehagyja az évekig veretlen másik Rozsnyói-tanítványt, Kovács Katalint, elhódítva tőle az olimpiai egyéni indulás jogát. Igaz, utóbb, párosban mégis részvételhez segíti vetélytársát. Az olimpiai felkészülés verejtékes napjaiban azért néha már a jövőre is gondol: "angolul már jól beszélek, talán az élelmiszer-ipari főiskola érdekelne, de még semmi nem biztos".

"Szívesen járok bulizni a haverokkal, kedvencem Madonna, de élvezem Jennifer Lopezt is" - említi, mi színesíti a monoton gyakorlást, ahonnan az uszoda fölötti "a várostól használatra kapott" kis garzonba húzódhat vissza Szegeden.

- Már-már görög drámát csinált a sajtó abból, amikor jött, látott, és két válogatón is megverte a három éve veretlen magyar kajakkirálynőt, Kovács Katalint. Átérezte valamennyire a versenytárs helyzetének tragikumát?

- Túldramatizálták a történteket. A verseny végén pár percig nem is tudtam, mi a helyzet, mert nem hirdettek eredményt, volt időm közben morfondírozni. Arra jutottam, hogy ha kikapok, mehetek szépen haza. Ugyanis biztos, hogy párosban sem én indultam volna.

- De indul, ráadásul úgy, hogy egy órával később párosban egy kajakban azzal, akinek szertefoszlatta az álmait. Készült akkor fotó is kettőjükről, amin kedvesen összeölelkeznek. Ez amolyan külvilágnak szánt protokollgesztus volt?

- Profi kapcsolat van köztünk. Úgy tettünk, hogy semmi se látszódjon rajtunk. De hát nem is szükséges, hogy a legjobb barátnők legyünk.

- Alig 22 éves, máris nagy utat járt be. Például újdonsült magyar. Kapott ezért szemrehányást Délvidéken, ahol mostanában megint nem igazán szeretnek bennünket?

- Könnyen odaadták a papírokat, szerintem alig várták, hogy menjek. Sok volt ott a rosszindulatú ember. Pedig a Janicsok hozták évek óta az országnak az érmeket. Persze a sajtóban sokat cikkeztek arról, hogy mi vagyunk a rossz példa, és a többiek ne kövessenek...

- Hát, talán mi sem örülnénk, ha egy magyar sporttehetség nemcsak munkahelyet, hanem hazát is cserélne... Egyébként többes számot használt: jött az egész család?

- Idősebb bátyám, Micsó otthon maradt a mamával, de Sztyepán itt van, és akárcsak én, ő is szegedi színekben versenyez. Idén harmadik lett az első válogatón.

- Mégis mindenki önről beszél. Nemrég például még arról is, hogy megkapja-e az állampolgárságot. Háromévi huzavona után talán azért oly gyorsan, mert a megfelelő berkekben belátták, hogy az olimpián jugoszlávként beleköphetne a magyarok levesébe?

- Ugyan már. Inkább arról volt szó, hogy a klubom és Kati néni is segített, aki tudomásom szerint még Aján Tamással is beszélt az ügyemben. Decemberben volt az állampolgársági vizsga, és januárban hipp-hopp már meg is kaptam az állampolgárságot.

- Amihez sok más sportoló kollégájával szemben annyit bizonyosan hozzátett, hogy első hallásra meg nem mondanánk, hogy öt éve még egy szót sem tudott magyarul...

- Nem szabad megijedni, ha beszélni kell. A magyarban egyébként a legnehezebb a kiejtés. A tükör szót például, nem tudom, miért, de néha képtelen vagyok kimondani.

- Ebből nyilván analitikusok tudnának messzebb menő következtetéseket levonni - különösen, hogy olyan csinos. Tényleg: tizenhét évesen kezdett átjárogatni Magyarországra. Ki vigyázott önre?

- Tudtam én magamra vigyázni. Ha meg valami hülyeséget csináltam, mindenki tudta, hogy azonnal ott terem a két kajakos bátyám. De volt, hogy tőlem féltek, mert tudtam erőszakos is lenni. Szerencsére újabban inkább a vízen jön ki a bennem szunnyadó agresszivitás. Néha meg folyton hülyéskedek.

- Mi ízelítőül mobiltelefonjának hangpostaüzenetét kaptuk ebből, amiben a "Natasa, hot-line" szöveget némileg buja kacarászás követi. Saját kompozíció?

- Nem vagyok különösképpen büszke rá. De még nem találtam ki helyette mást.

- Egyelőre ne is vacakoljon ezzel. Egyébként ilyen strapában hogy van a másik nemmel? Amúgy élsportolósan átrohan egy fiún, aztán eldobja, mint egy kifacsart citromot?

- Nehéz igazi kapcsolatot teremteni. Számomra rejtély is, hogy bírják ki csapattársaim, amikor leginkább csak a hétvégéken tudnak egymással találkozni. Eddig még nem voltam fülig szerelmes. Kapcsolataimban az öt hónapos a csúcs. Pedig fiatal anya szeretnék lenni. És sok gyereket akarok.

- Ez nyilván sokakat vonz - másokat pedig majd távol tart. Miként sportos külseje is. Egyébként büszke az izomzatára, avagy inkább nőies ruhadarabokba rejti?

- Nem kell ezt rejtegetni, de jó tudni, legalább ennyire a fejünkkel és az eszünkkel kell versenyezni. Egyébként láttam magamról olyan fotókat is, amikor éppen baromian hajtok, látszik, hogy bedurran az izomzat, kidagadnak az erek. Mondja is Kati néni, az edzőm, hogy ne fényképezzék a lányokat túl közelről, mert az kifejezetten előnytelen.

- Kivéve, ha elsőnek fut be az ember. Igaz, még így is sokat panaszolta korábban, hogy odaát nem kapta meg a megfelelő támogatást. Ez ügyben itt minden rendben?

- A szövetség fizeti az edzőtábort, van hajóm, lapátom, minden ki van fizetve, az étkezésem is. Élek és edzek. És egyre jobban szeretek evezni. Kell ennél több?

- És ha a nemzet Janics Natasája lesz?

- Érdekes, mostanában egyre többen kérdezik, hogy fogadom-e még a köszönésüket? Amit nem értek. Miért kellene megváltoznom? Még akkor sem leszek más, csak a régi Janics Natasa, ha megnyerem az olimpiát. Legfeljebb gazdagabb...

LINDNER ANDRÁS - HORVÁTH ZOLTÁN

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Számot nem tudunk mondani, de mutatjuk: ennyien tüntetnek a túlóratörvény ellen

Számot nem tudunk mondani, de mutatjuk: ennyien tüntetnek a túlóratörvény ellen

Message In A Bottle: Nyáron megint jön Sting

Message In A Bottle: Nyáron megint jön Sting

A Kutyapárt megtalálta a piaci rést: gázmaszkkészítő workshopot szerveznek

A Kutyapárt megtalálta a piaci rést: gázmaszkkészítő workshopot szerveznek

A vikingek is jól tartották a macskáikat, de nem azért, amire gondol

A vikingek is jól tartották a macskáikat, de nem azért, amire gondol

Beszólt Orbán elvbarátainak az európai főbankár

Beszólt Orbán elvbarátainak az európai főbankár

Állítólag van egy titkos laboratóriuma a Huaweinek, amit csak úgy hívnak: a Fehér Ház

Állítólag van egy titkos laboratóriuma a Huaweinek, amit csak úgy hívnak: a Fehér Ház