a Budapesti Értéktőzsde új elnöke

"Teljesítményelvű, szigorú atyai neveltetésben részesültem. Így aztán tudtam, hogy amikor tizennyolc évesen feljöttem Tatabányáról Budapestre, abból kell megélnem, amit elérek és megkeresek" - árulja el a Trefort Ágostont, Szinyei Merse Pált, Berzeviczy Albertet és több országgyűlési képviselőt is felmenői közt tudó, 32 esztendős bankár, hogy mi volt az a bázis, amin oly korán a maga ura kívánt lenni. Az említett papa a regnáló balliberális kormányban rövid ideig szerepet vállaló, majd lemondó államtitkár, a mama rajztanár-pedagógus, ám az ifjú Szalay érettségi után nyomban a színes pénzügyekbe veti bele magát, amihez a kiküldetésben dolgozó papával Kuvaitban eltöltött két év során, az ottani amerikai iskolában szerzett önbizalmat és a remek angolnyelv-tudást viszi hozományként. Mindezt jól kamatoztatja első munkahelyén, a Budapest Banknál, ahol hamarosan elnyer egy törökországi ösztöndíjat, egy esztendő múltán hazatérve pedig, alig 22 évesen, Bokros Lajos megbízza a bank értékpapír letétkezelési osztályának irányításával. E pozícióból végzi el a tatabányai Modern Üzleti Tudományok Főiskoláját. Közben üzletágával egyetemben 1999-ben eladják a Bank Austria Creditanstaltnak, amelyet később megvesz a HVB-csoport. Így kétszer is úgy vált, hogy egy helyben marad. Pozícióját tovább erősíti a közgazdasági egyetem abszolválásával is, majd elindítja a HVB Bank BÉT részvényvásárlási projektjét, minek nyomán idén februárban bekerül a Budapesti Értéktőzsde igazgatóságába, mintegy előjátékként a tulajdonosváltást követő tőzsdeelnökké avanzsáláshoz.

"Idei szabadságomat az athéni olimpián töltöm. Ez lesz immár a negyedik játékok, amit végigszurkolok. New York is mindig ámulatba ejt. 2001. szeptember 9-én még fent voltam kedvenc épületem, a World Trade Center tetején, nem csoda, mennyire sokkoltak a történtek" - mesél utazási szenvedélyéről a budai társasházi lakásában egyelőre még a szinglik életét élő elnök.

- Egy Szalay-Berzeviczytől vártunk visszahívást, így amikor csak Szalayként mutatkozott be, nem tudtuk hová tenni. A kettős név csak amolyan névjegy-ornamentika?

- Dehogyis. Ez a hivatalos nevem. Édesapám sajnos ellezserkedte, ha egy újság csak Szalayt írt, nem reklamált. Én ügyelek arra, hogy írott anyagokban mindenhol a teljes nevem jelenjen meg. Mi tagadás, büszke vagyok rá.

- Meg nyilván a családi múltra. Egyébként játszott ez komolyabb szerepet a szocializmus végnapjaira eső neveltetésében?

- Az tény, hogy édesapám nemegyszer használta nevelési eszközként, de ez leginkább a tanulásra vonatkozott, hiszen felmenőim közül ketten is a Magyar Tudományos Akadémia elnökei voltak. A legérdekesebb persze az, hogy ezzel és az erősen konzervatív családi háttérrel apám és én - egymástól függetlenül is - liberális gondolkodásúak vagyunk.

- Édesapja két éve volt visszatérő sajtótéma, amikor megrendülten jelentette be, hogy külszolgálata idején külső nyomásra beszervezési nyilatkozatot írt alá. A történtek hasonlósága okán bizonyára különös empátiával olvasta Esterházy Péter Javított kiadását...

- Sajnos még nem olvastam. Persze hallottam róla. Számos más könyvvel is lemaradásban vagyok, de majd szeretnék erre is időt szakítani. Az édesapám körüli cirkusz és ominózus sajtótájékoztatója idején én éppen Bostonban voltam hivatalos úton, így csak az interneten keresztül értesültem arról, mi folyik idehaza. Határozottan kiálltam mellette, és biztattam, hogy esze ágába ne jusson lemondani. Ízléstelennek tartottam azt, amit azok a fiatal politikusok gerjesztettek e körül. Úgy gondolom, hogy mi, akik már a rendszerváltás utánra váltunk igazán felnőtté, nem ítélhetjük meg szüleink vagy nagyszüleink múltbeli lépéseit, mert nem tudhatjuk, hogy az adott helyzetben mi mit tettünk volna.

- Ön, akárhogy is vesszük: külföldön járt iskolába, kapott egy nyelvtudást...

- ...és bárhol otthon tudom érezni magam a világban. Mégis minden külföldi utam csak abban erősített meg, hogy igazán csak Magyarországon vagyok itthon. Szóval egyszerre vagyok patrióta és kozmopolita. A nacionalizmust viszont elítélem, ennél kártékonyabb jelenséget nem ismerek... Ja, de mégis: a rasszizmust és az antiszemitizmust.

- Gondoljuk, azért inkább a kozmopolitizmusát, mint a patriotizmusát villogtatja osztrák munkahelyi vezetőivel szemben. Tényleg, milyen nyelven ért velük szót?

- Velük angolul beszélek. Egyfelől a németem nem annyira erős, másrészt tárgyalástaktikai elv nálam, hogy rá kell venni az osztrákokat is egy harmadik nyelv használatára.

- Még jó, hogy ezt most nem értik. Odahaza is ilyen elegáns ellenálló volt?

- Nálunk az öcsém volt a lázadó. Én viszont kezdetektől ott voltam apámmal minden tüntetésen, még plakátokat is ragasztottam. Utóbb, 2002-ben még SZDSZ-tag is lettem.

- Ez semmi: 22 évesen már banki osztályt vezetett - szakdiploma nélkül. Hogy csinálta?

- Érettségi után több banknál jelentkeztem. Mivel nagyjából mindenhol egyforma volt a fizetés, azt választottam, amelyiknek a legszebb volt az épülete és belül az irodái. Szerencsés generáció tagja vagyok: azt hittem, hogy majd főzhetem a kávét, meg ragaszthatom a bélyeget, ezzel szemben rögtön odaengedtek az inkasszókhoz és akkreditívekhez.

- Mégsem az egész generációból lett tőzsdeelnök. Valamit valakiknek csak látniuk kellett önben. De ha most itt leáll nekünk szerénykedni, az olvasók elalszanak az unalomtól. ..

- Talán azt látták meg bennem, hogy milyen szenvedéllyel és érdeklődéssel viseltetem a bankvilág és az értékpapírpiac ügyei iránt. Amióta elkezdtem dolgozni, még egyszer nem kellett azért az órámra ránézni, hogy lássam, mennyi idő van még hátra a munkaidőből.

- Közben azért játszik is a tőzsdén?

- Hogyne, 1995-ben vásároltam először részvényt, még sorba is álltam a jegyzéseken, a nagymamám kárpótlási jegyeivel a hónom alatt. Tetszett a dolog. A megtakarításaim nagy részét azóta is részvényekben tartom.

- És persze csak nyer...

- Amerikai stílusú befektető vagyok, aki megveszi első részvényét, és utána inkább csak hozzávásárol. Az elején, forrófejűként, még sokat kereskedtem, de jött az ázsiai, majd az orosz válság, és kissé átalakult a gondolkodásmódom. Lenyugodtam.

- Nem úgy exkollégája, a K&H-bróker Kulcsár Attila. Önnek mi volt a reakciója: felháborodott, mondván, az ipse rendesen betett a szakmának? Vagy peches zseninek tartja?

- A fehérgalléros bűnözők nem pitiánerek, oda kell figyelni rájuk. Például el kell morfondírozni azon, hogy előfordulhat-e mindez a saját területünkön is. Azon is elgondolkodtam, mi tud rávinni valakit arra, hogy ennyit kockáztasson.

- Tényleg ön most mekkora jövedelmet kockáztatna? Egyszerre kap bankvezetői és tőzsdeelnöki fizetést?

- Ez ügyben ki kell ábrándítsam önöket: a HVB-s keresetemből végzem az elnöki teendőket is.

LINDNER ANDRÁS - HORVÁTH ZOLTÁN

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Három embert állítottak elő a rendőrök a Kossuth téren

Három embert állítottak elő a rendőrök a Kossuth téren

24 éves törvényre hivatkozva állítja kamera elé a rendőrség a tüntetőket

24 éves törvényre hivatkozva állítja kamera elé a rendőrség a tüntetőket

Letartóztattak egy tevehejcsárt, aki segített a szexjelenetet forgató dán fotósnak feljutni a piramisra

Letartóztattak egy tevehejcsárt, aki segített a szexjelenetet forgató dán fotósnak feljutni a piramisra

Eközben az Aldi túlóra nélkül is 300 ezer forintos fizetést kínál

Eközben az Aldi túlóra nélkül is 300 ezer forintos fizetést kínál

Benkő: Példátlan fejlesztés előtt a honvédség

Benkő: Példátlan fejlesztés előtt a honvédség

Kurz szépen odaszólt egyet Orbánnak a Frontex miatt

Kurz szépen odaszólt egyet Orbánnak a Frontex miatt