Taba Miklós

Utolsó frissítés:

az új Nemzeti Filmiroda első igazgatója

"Szerettem a Gorkij moziba járni. Sok Paradzsanovot és Tarkovszkijt néztem. Persze gyakran megfordultam filmklubokban is" - tudjuk meg, hol és hogyan szerzett filmes fertőzést az ettől függetlenül igen messziről a hazai filmbürokrácia élére emelt 36 éves jogász. Korábban ugyanis ő is és közgazdász szülei is jogászi, bírói karrierről álmodoztak. Eközben szépen tanulgat a budai Móricz Gimnáziumban, bekenuzza magát a kajak-kenu ifjúsági válogatottba, majd jelentkezik a jogi egyetemre. Itt azután történik egy, pontosabban két kisebb botlás, ám harmadikra csak bekerül ide is. Aztán a harmadévben elcsíp egy lyoni ösztöndíjat, és már európai társasági jogi ismeretekkel gazdagodva diplomázhat 1993-ban. Fogalmazóként araszolna a bírói pulpitus felé, amikor 1995-ben - "csak úgy, közbeeső erőpróbaként" - elmegy felvételizni a színművészeti egyetem producer szakára. Zavarba is esik, amikor csont nélkül bekerül. Különösen, hogy ugyanakkor bejön egy nizzai egyetemi ösztöndíj is. Gyorsan halaszt hát Pesten, de kinti diplomamunkáját már különféle filmfinanszírozási modellekről írja. Csoda-e, ha hazatérve a magyar filmek külföldi gardírozását szervező Magyar Filmunió nemzetközi referenseként áll munkába, s onnan kezdi 1998-ban a halasztott produceri tanulmányokat is. Az elmúlt években több vizsga-, reklám- és tévéfilm producere, gyártásvezetője, sőt két esetben immár rendezője is. Minden készen áll hát, hogy elfogadtassa magát a filmcsinálók világával, amikor meghirdetik a pályázatot egy, a magyarországi filmgyártási és -forgalmazási ügyekért felelős új főhatóság vezetői posztjára, és ezt - még nem tudni, pechére vagy szerencséjére - ő nyeri el.

"Család és filmek" - jelzi, mi az, amiben élete folyását a legkellemesebbnek képzeli el. Ami a családot illeti, abban már három fia - a legidősebb 7 éves - és gyógypedagógus végzettségű neje viszi a prímet. Az életpálya viszont még épül - akárcsak mint az egyelőre befejezetlen solymári családi ház.

- Eddigi életútját látva, azt sejtjük, mindig is a filmek világáról álmodozott, ám a környezet elvárásai miatt - meg az utat könnyítendő - előbb a jogra jelentkezett...

- Lehet, hogy ez romantikusabban hangzana, de én a jogot halálosan komolyan vettem. Ilyen értelemben mentem ösztöndíjra Lyonba is, és ambicionáltam később, hogy a bíróságon kapjak álláslehetőséget.

- A filmszakma, ezt hallva, nyilván már össze is omlott. Akkor viszont hol és hogyan történt a nagy összetalálkozás a filmmel?

- A lehető legtávolabbi pontról közelítettem. A nézőtérről. Már a gimnázium alatt jártam filmklubokba.

- Sokan járnak, mégsem lesznek aztán filmiroda-igazgatók. Ráadásul még az egyetemen sem készült ilyesfélének... Még külföldön is jogot tanult. Oda hogy jutott?

- Egyszerűen. Egyik nap az egyetemi büfével szemben kiraktak egy kézzel írott cetlit. A lyoni egyetem regionális stipendiumáról szólt. Érdekes, hogy mindössze ketten jelentkeztünk. Pedig akkor még újdonságnak számító uniós jogot és társasági jogot tanulhattunk.

- Világos: és akkor ön ott kint, a film egyik hazájában éjjel-nappal a mozikat bújta...

- Sajnálom, hogy ismét csalódást okozok, de rendkívül kellemetlen élményként éppen hogy azt tapasztalhattam, mennyivel drágább odakint a mozi. Az ösztöndíjamból szűkösen gazdálkodhattam, az egy év alatt talán háromszor vagy négyszer voltam moziban.

- Nem írt haza, hogy segítsenek kissé?

- Nem volt rá szükség. Az ösztöndíj fedezett mindent. Csak mozira jutott kevesebb.

- Hát, ez tényleg sajnálatos. Akkor most már egyenesen rákérdezünk: mikor gondolt arra, hogy tán mégsem a szűken vett jog lesz az ön jövője?

- Nem éreztem rosszul magam a jogi pályán, és ha maradok, valóban a bírói karrier is belefért volna az életembe. De: 1993-ban megnősültem, és elindult az igazi egzisztenciateremtés időszaka. Átgondoltam: ez volna számomra az igazi pálya? És akkor még anélkül, hogy egy pillanatig is eltávolodtam volna a bírói karriertől, jelentkeztem producernek a színművészetire. Meg is lepődött mindenki. Magamat is beleértve.

- Elképzeljük, hogy megdöbbenhetett, amikor fel is vették! Aztán máris halasztott egy nizzai tanulási lehetőség miatt. Az hogyan került a képbe?

- Nagy szerencsém volt. Egy kis lakást kezdtünk felújítani a Márvány utcában, és az egyik hajnalon hozták a szükséges sódert. Nekiálltam lapátolni, eközben éppen arra jött egy régi ismerősöm. Mesélte, hogy most jelentkezik egy ösztöndíjra, és tudakolta, nem érdekel-e engem is. Mit mondjak: a végén az én anyagomat fogadták el, az övét meg nem.

- Meg sem kérdezzük, szoktak-e még beszélgetni. Viszont megvolt a belépő a filmes világba... A filmkészítők - mondják - árgus szemekkel figyelik egymás tevékenységét. Ennek eredményeként egyesek szerint kevésbé szemérmetlenül lopnak, mások megfogalmazása szerint inkább inspirálják egymást. Ön is elsajátított holmi produceri gegeket? Egyáltalán: mitől csúcs egy producer?

- Minden a személyiségből, az adottságokból és a vállalásokból áll össze. Recept nem létezik. Nagy producer szerintem az lesz, akinek már van a zsákjában némi kultúra, műveltség, megfelelő gazdasági érzék, no és jó adag kommunikációs képesség. Magamról csak annyit, hogy igazából még nem is tartom magam kész producernek.

- Kérdés, ha így folytatja, az lesz-e valaha, hiszen most épp kinevezték a filmiroda élére. Ami - valljuk be - meglehetős messze van az igazi filmességtől...

- Tudom, hogy ez az állás egy jó értelemben vett bürokrataposzt. Szerepemet a filmiroda élén megpróbálom úgy értelmezni, hogy itt ügyfélbarát szellemben modern bürokrácia folyik. Vagyis: minimális apparátussal maximális eredmény.

- Ez olyan jó, hogy érdemes lenne akár ki is írni az iroda várótermének a falára. Azzal azért számol, hogy e pozícióban hamar utált figura lehet?

- A presztízsveszteséget vállaltam. Másfelől pedig itt az öt év előttem, hogy bizonyítsam, lehet ezt a munkát is korrekt módon, minden részrehajlás nélkül végezni. Itt mindenki ugyanazt várja tőlünk: regisztráljuk a cégét, a filmjét, adjuk meg neki az adóigazolást...

- Izgalmas lesz. Az irodája a minisztérium közvetlen közelében van. Nem lenne célszerűbb a filmgyártás valamelyik centrumához közelebb sátrat verni?

- Nem az én döntésem volt, hogy itt legyünk, de szerintem lényegtelen is, hol ülünk. Mindenképpen a magunk helyén vagyunk, félúton a filmszakma és a tárca között.

- Mi vettük az üzenetet. Csak tudja is tartani ezt a félútont, mert bár öt évre kapta megbízatását, jöhet egy kurzusváltás, és valaki mást gondolhat. Akár még önről is...

- Biztos vagyok, hogy kinevezésemben semmiféle politikai szempont nem játszhatott szerepet, ezért talán az elmozdításomban sem juthatnak szóhoz efféle szempontok. Legalábbis ezzel biztatom magam - és a családomat.

LINDNER ANDRÁS - HORVÁTH ZOLTÁN