Továbbra sem látogathatja a nagyközönség Batthyány Lajos első temetkezési helyét, mert a majd egy évszázada elzárt...

Továbbra sem látogathatja a nagyközönség Batthyány Lajos első temetkezési helyét, mert a majd egy évszázada elzárt kriptát pénzhiány miatt mégsem sikerült rendbe hozni a mártír miniszterelnök születésének múlt vasárnapi, 200. évfordulójára. Az 1849. október 6-án kivégzett miniszterelnök holttestét - a császári titkosszolgálat kijátszásával - a ferencesek temették el a pesti Ferenciek terén álló templom kriptájában. Óvatosságból még a sírhelyet jelző táblát - felirata: "1849dik évi October hó 6kán az Urban elhunyt G. B. L. áldás és béke hamvaira" - is befelé fordították. A koporsó csak 21 évvel később, a kiegyezés után került át mai helyére, a Kerepesi temető mauzóleumába. A kripta lejáratát 1908-ban elfalazták, és a temetkezési hely feltárására tavalyig kellett várni. A munkák során nemrég további mintegy ötven, máig azonosítatlan személy maradványait rejtő sírhely bukkant elő. A pesti ferencesek honlapján közzétett lista alapján várják azoknak a leszármazottaknak a jelentkezését, akik a nevek, halálozási évszámok alapján őseikre ismernek. A Nemzeti Kegyeleti Bizottság a Nemzeti Sírkert részének nyilvánította a kriptát, amely most csak a rendház egy mellékhelyiségéből, a zegzugos pincerendszeren keresztül közelíthető meg. A Batthyány-sír táblája

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Fotó: Láncra vert macskát mentettek az állatvédők

Fotó: Láncra vert macskát mentettek az állatvédők

Már a Jófogáson árulják a választási rezsiutalványokat

Már a Jófogáson árulják a választási rezsiutalványokat

Meghalt a The Cars frontembere

Meghalt a The Cars frontembere

Meghalt Gallai Péter, a Piramis billentyűse

Meghalt Gallai Péter, a Piramis billentyűse

Rod Stewart először beszélt a prosztatarákjáról

Rod Stewart először beszélt a prosztatarákjáról

Ezüstérmes Lőrincz Viktor a birkózó-világbajnokságon

Ezüstérmes Lőrincz Viktor a birkózó-világbajnokságon