szerző:
HVG

Az emberi lelkeket akarta gyógyítani, és méltatói szerint egy egész egyházat állított helyre a szovjet idők utolsó, a...

Az emberi lelkeket akarta gyógyítani, és méltatói szerint egy egész egyházat állított helyre a szovjet idők utolsó, a posztszovjet korszak első orosz pátriárkája, II. Alekszij. Az Alekszej Mihajlovics Ridiger néven az észt fővárosban, Tallinnban született egyházfő élete alkonyán azzal büszkélkedett, hogy 1990-es megválasztásakor 7 ezer, missziója vége felé pedig már 30 ezer pravoszláv templom működött Oroszországban. A nevéhez fűződik a Moszkva központjában még Sztálin által leromboltatott Megváltó Krisztus-székesegyház újjáépítése is, amihez nem csupán a főváros polgármesterétől, Jurij Luzskovtól kapott segítséget, hanem az államtól is. Az államhoz, személy szerint Borisz Jelcin és főként Vlagyimir Putyin elnökhöz fűződő kapcsolatát bírálói már-már túlzottan is jónak tartották, különösen amióta több kutató is azt állította – bár ezt az oroszországi sajtó feltűnő visszafogottsággal kezeli –, hogy a pátriárka a KGB ügynöke volt. Kérlelhetetlen álláspontot képviselt viszont, amikor határozottan ellenezte a Lenin-mauzóleum fenntartását, valamint azt, hogy a Kreml falában sírok legyenek. Az ő irányítása alatt sikerült tavaly májusban egyesíteni a hazai és az 1920-as években emigránsok által alapított külföldi orosz pravoszláv egyházat. Az igazán nagy megbékélés azonban elmaradt, a pápával II. Alekszij nem találkozott, noha e történelmi tárgyalás létrejöttéről – esetleg magyar közvetítéssel, magyarországi helyszínnel – többször is találgatások folytak.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Brüsszel szerint semmin nem változtat Theresa May lemondása

Brüsszel szerint semmin nem változtat Theresa May lemondása

Megvan az év gyereklemeze

Megvan az év gyereklemeze

Mindent a hírnévért: 13 millió forintért vett két darab dinnyét a magát ünneplő cég

Mindent a hírnévért: 13 millió forintért vett két darab dinnyét a magát ünneplő cég

Döme Zsuzsanna: "Nyilván mindenkit lefizettem"

Döme Zsuzsanna: "Nyilván mindenkit lefizettem"

Áder közel járt egy kapitális zsákmányhoz, de elszalasztotta

Áder közel járt egy kapitális zsákmányhoz, de elszalasztotta

A kormány azt akarja, hogy egyen több nyulat

A kormány azt akarja, hogy egyen több nyulat