szerző:
HVG

Jól szervezett aknamunka vagy közönséges figyelmetlenség menti meg a szcientológia egyház két fő franciaországi...

Jól szervezett aknamunka vagy közönséges figyelmetlenség menti meg a szcientológia egyház két fő franciaországi szervezetét a feloszlatástól? Ezt találgatta a francia média, miután szinte véletlenül kiderült, hogy a bíróság ha akarná, sem tudná feloszlatni az egyesület formájában működő szcientológia egyházat és annak könyvkereskedelmi vállalatát, bár büntetőügy folyik ellenük és hat hívük ellen. A francia parlament a tárgyalás előtt törölte a büntető törvénykönyvből a bűnszövetkezetben elkövetett csalást, amelyre hivatkozva az ügyész – mit sem sejtve – büntetést kért a vádlottakra. A francia nemzetgyűlés május közepén egyszerűsítette egy sor hatályos, az idők során agyonmódosított jogszabály szövegét. A terjedelmes törvényjavaslat egyik bekezdése szüntette meg a szóban forgó tényállást, anélkül hogy akár az igazságügyi minisztériumnak, akár a képviselőknek föltűnt volna a változtatás. A szeptember közepén felfedett kínos mulasztás felelősét nem találták meg, ezért a két legnagyobb bírószakszervezet arra gyanakszik, hogy a szcientológusok keze van a dologban. A francia igazságügy-miniszter jelezte, hogy a kormány sürgősen kezdeményezi a paragrafus visszaállítását. Az újabb törvénymódosításnak nem lehet ugyan visszamenőleges hatálya, de egyes jogi szakértők szerint a bíró ha fel nem is oszlathatja, az október végén várható ítéletben véglegesen betilthatja a két szervezet működését.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények! Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Dohányoztak a Notre-Dame-on dolgozó munkások, ismerte el a felújítást végző cég

Dohányoztak a Notre-Dame-on dolgozó munkások, ismerte el a felújítást végző cég

Ezért babonázza meg a vörös rúzs a férfiakat

Ezért babonázza meg a vörös rúzs a férfiakat

Több mint 2 millió wifijelszó került ki a netre – lehet, hogy az öné is

Több mint 2 millió wifijelszó került ki a netre – lehet, hogy az öné is

Három hónap alatt megduplázódott a kórházak adóssága

Három hónap alatt megduplázódott a kórházak adóssága

Egyre dagad az ukrajnai-magyar botrány

Egyre dagad az ukrajnai-magyar botrány

Ezek lettek idén az aranyszalagos minőségi magyar élelmiszerek

Ezek lettek idén az aranyszalagos minőségi magyar élelmiszerek