szerző:
HVG

Tértivevényes és ajánlott kézbesítés, bizalmas és hamisíthatatlan levelezés, kedvezményes portó – e-mailben is.

Tértivevényes és ajánlott kézbesítés, bizalmas és hamisíthatatlan levelezés, kedvezményes portó – e-mailben is. Ezt készülnek bevezetni Németországban, a kísérlet október elején kezdődött az 58 ezer lelkes Friedrichshafenben. A De-Mail nevű rendszert világújdonságnak tartják, bár más országokban már most is lehet elektronikusan intézni hivatalos levelezést, akár adóbevallást, például a magyarorszag.hu portálon keresztül is. A német rendszert viszont átfogóbbra tervezik: nemcsak az állam és a polgárok között, hanem cégek és ügyfeleik között is minden irányba mehetnek a levelek, vagyis a résztvevőknek az internet viszontagságos világában külön, biztonságos, zárt hálózatot teremtenek, csupa ellenőrzött résztvevővel. Az alapszolgáltatások a polgároknak ingyenesek, a cégeknek – például a most rengeteg papírt küldözgető biztosítótársaságoknak – viszont díjat is le kell majd róniuk ezért a drótpostáért, de az eddigi hírek szerint kevesebbet, mint a mostani levélportó. A német posta annyira félti saját, egyelőre jövedelmező, de a közönséges e-mail miatt máris hervadó levélüzletágát, hogy nem csatlakozott a rendszerhez. Ez azért is feltűnő, mert a magáncégek részvételével folyó De-Mail kísérlet szervezője a belügyminisztérium és az adatbiztonsági hivatal, ugyanakkor a postában is az állam a többségi tulajdonos. A Financial Times Deutschland című hamburgi gazdasági napilap azt is tudni véli, hogy a posta lobbizta ki a De-Mail működését lehetővé tévő polgárportáltörvény késését, időt nyerve ezzel saját rendszerének bevezetéséhez.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
A Polgáron késelő férfi a gyilkosság előtt kiírta a Facebookra, hogy mikor végez áldozatával

A Polgáron késelő férfi a gyilkosság előtt kiírta a Facebookra, hogy mikor végez áldozatával

Kórházi épület gyulladt ki Párizs elővárosában

Kórházi épület gyulladt ki Párizs elővárosában

Öt napjuk maradt az olasz pártoknak, hogy kormányt alakítsanak

Öt napjuk maradt az olasz pártoknak, hogy kormányt alakítsanak

MNB-szakértők: 30 év alatt sem sikerült utolérni Ausztriát

MNB-szakértők: 30 év alatt sem sikerült utolérni Ausztriát

Beidézte a rendőrség Kerpel-Fronius Gábort egy sajtótájékoztató miatt

Beidézte a rendőrség Kerpel-Fronius Gábort egy sajtótájékoztató miatt

Magyar Narancs: Füzesgyarmaton verhető a Fidesz, és verik is

Magyar Narancs: Füzesgyarmaton verhető a Fidesz, és verik is