szerző:
HVG

Hat szolgálati évével az 1956 utáni művelődési miniszterek sorában ezüstérmes a hétfőn elhunyt Köpeczi Béla akadémikus...

Hat szolgálati évével az 1956 utáni művelődési miniszterek sorában ezüstérmes a hétfőn elhunyt Köpeczi Béla akadémikus (egyik elődje, a hadseregből a kultúra élére vezényelt Ilku Pál 12 évig ült e miniszteri bársonyszékben). Az egykori Eötvös-kollégista pályafutását tudósi és a politikusi énjének versengése jellemezte. 1955 és 1963 között a cenzúrahivatal, a Kiadói Főigazgatóság élén állt, majd a kádári párt kulturális osztályát irányította, a következő években az Akadémia politikai megbízotti posztját, a főtitkárit kétszer is betöltötte, mielőtt Aczél György kádereként váltotta a művelődésügy élén éppen megbukott Pozsgay Imrét. Funkcionáriusi évtizedeiben negyedszáz kötetet jegyzett, egyebek mellett feldolgozta a Thököly- és a Rákóczi-szabadságharc diplomáciai és eszmetörténetét, az 1980-as években pedig főszerkesztője volt a rohamtempóban összeállított, háromkötetes, Erdély története című, aktuálpolitika ihlette, a román testvérpárttal kiéleződő viták miatt nagy visszhangot keltett munkának. Miniszteri működését a mostani tárca azzal igazolta vissza, hogy az akadémikust saját halottjának nyilvánította. A politika védernyője alatt született tudományos életmű kritikai megméretése a jövendő történészeire és irodalmáraira vár.

Legyen HVG pártoló tag!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig 45 millió forinttal segítették munkánkat.
2019-ben is olyan exkluzív sztorikat fogunk olvasóinknak bemutatni, mint tavaly a kamupártok pénzlenyúlásai, Lázár János bécsi videójának háttere vagy a szlovákiai újságírógyilkosság magyarországi szálai.
Ha önnek is fontos a minőségi újságírás, csatlakozzon!

Az Airbus alelnöke beolvasott a Brexit ügyében katasztrofálisan teljesítő politikának

Az Airbus alelnöke beolvasott a Brexit ügyében katasztrofálisan teljesítő politikának

"Orbán posztfasiszta rendszert épít"

"Orbán posztfasiszta rendszert épít"

Élete első NB I-es meccsén az év gólját lőtte Zsóri Dániel

Élete első NB I-es meccsén az év gólját lőtte Zsóri Dániel

Orbán és a szülő-automata: így élcelődik egy holland karikaturista a kormány tervein

Orbán és a szülő-automata: így élcelődik egy holland karikaturista a kormány tervein

Az egy dolog, hogy a NASA mihamarabb vissza akar térni a Holdra, de ott is maradna

Az egy dolog, hogy a NASA mihamarabb vissza akar térni a Holdra, de ott is maradna

Egy néző pont akkor kapott szívrohamot, amikor a színpadon lelőtték a Hamilton főszereplőjét

Egy néző pont akkor kapott szívrohamot, amikor a színpadon lelőtték a Hamilton főszereplőjét