szerző:
HVG

Legutóbbi számukban sikerült kabátlopási ügybe keverniük (HVG, 2010. augusztus 21.).

Legutóbbi számukban sikerült kabátlopási ügybe keverniük (HVG, 2010. augusztus 21.). A sanghaji világkiállítás anyagi hátterének kivizsgálásáról és a rendőri nyomozásról szóló cikkükben a hűtlen kezelés esetleges gyanújával hozzák összefüggésbe azt a könyvemet, amelyet az expó magyar pavilonjában bizonyos alkalmakkor és bizonyos vendégeknek ajándékoznak. A cikk név nélküli szerzője ezt „15 milliós könyvbiznisznek” nevezi és a nevemhez köti, azt sejtetve, hogy valamilyen disznóság részese voltam. Ehelyett az történt, hogy a 2009-ben megjelent, Magyarországról, a magyar kreativitásról (és nem a magyar feltalálókról, ahogy a cikk írja) szóló angol nyelvű könyvem kínai változatának jogát a kiadó eladta a kiállítást szervező cégnek, de nem 15 millióért, hanem mindössze 3,5 millió forintért, úgy, hogy én hozzáírtam egy részt a kiállítás központjába állított Gömböcről, a kiadó pedig a kiegészített könyvet lefordíttatta kínaira. Hogy ebből hogyan lett 15 millió, nem tudom, de hogy semmi közöm hozzá, az biztos.   Úgyhogy a HVG legalább tőlem megkérdezhette volna, mennyi az annyi.

BOLGÁR GYÖRGY

(BUDAPEST)

Legyen HVG pártoló tag!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig 45 millió forinttal segítették munkánkat.
2019-ben is olyan exkluzív sztorikat fogunk olvasóinknak bemutatni, mint tavaly a kamupártok pénzlenyúlásai, Lázár János bécsi videójának háttere vagy a szlovákiai újságírógyilkosság magyarországi szálai.
Ha önnek is fontos a minőségi újságírás, csatlakozzon!

Közleményt adott ki Petruska, miután kizárták A Dalból

Közleményt adott ki Petruska, miután kizárták A Dalból

Kamionok ütköztek, lezártak egy Duna-hidat

Kamionok ütköztek, lezártak egy Duna-hidat

A Fidesz és a KDNP képviselőinek zömét föl sem vennék az egyetemre

A Fidesz és a KDNP képviselőinek zömét föl sem vennék az egyetemre

Pálinkás József: Nem lehet tudománykampfot csinálni, a kormány nem érti, hogyan működik a kutatás

Pálinkás József: Nem lehet tudománykampfot csinálni, a kormány nem érti, hogyan működik a kutatás

Az eredeti ár 215 százalékáért épít Mészáros Lőrinc cége jégcsarnokot Újpesten

Az eredeti ár 215 százalékáért épít Mészáros Lőrinc cége jégcsarnokot Újpesten

Jobbik-közlemény: a Fidesz migránsokat telepít be

Jobbik-közlemény: a Fidesz migránsokat telepít be