szerző:
HVG

HVG, 2012. február 25.

HVG, 2012. február 25.

Értem én, hogy a HVG párhuzamokra érzékeny újságírója nem véletlenül most fedezte fel a Nemzeti Színház igazgatójának 1936-ban kipattant plágiumügyét. Az is igaz, hogy Németh Antal akkor szánalmasan védekezett (s mintha az ő megfogalmazásai köszönnének vissza a feltűnően szűkszavúvá lett köztársasági elnök reagálásaiban). S persze az is közös, hogy mind Németh, mind Schmitt mögött oltalmazóként ott állt a hatalom. A hasonlóságok azonban itt véget is érnek. Cikkük után elolvastam Ignotus Pálnak a Szép Szó első számában megjelent leleplezését. A szerző írása alapján egyértelműnek látszik, hogy Németh, ha az illendőnél jóval többször kölcsönözte is egykori professzora gondolatait, nem egy az egyben másolt, pontosabban fordított, hanem alkotó módon gondolta tovább a német esztéta elméletét is. Ettől még a stikli stikli maradt, ahogy az sem csak hálátlanság, hanem súlyos szakmai hiba, hogy a németországi professzor, Lorenz Kjerbüll-Petersen nevét Németh kihagyta az általa szerkesztett lexikonból. Tudom persze, hogy nem lehet egy cikkbe mindent beleírni, de ha egyszer már Németh Antalról szót ejtettek, a két odavetett jelzőnél (kettétört pályájú, méltatlanul elfeledett) azért többet érdemelt volna. Merthogy ő a korszerű színház emblematikus alakja. Hogy mást ne mondjak, gyökeresen átalakította Magyarországon a színházművészetet, monografikusan is, gyakorlatban is hosszasan és visszatérően „bíbelődött” Madách Imre Tragédiájának és Katona József Bánk bánjának színpadra állításával. Nevéhez fűződik továbbá a rendezőcentrikus színház megteremtése, aminek életképességét emlékezetes előadások sorozatával bizonyította.

ISTVÁNFI GÁBOR

(BUDAPEST)

Állj mellénk!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig
45 millió forinttal segítették munkánkat.
Ha neked is fontos a minőségi újságírás, csatlakozz!
Kivágtak több fát a Tabánban

Kivágtak több fát a Tabánban

Kocsis Gergely: Kiborít, hogy a hatalom hülyére vesz minket

Kocsis Gergely: Kiborít, hogy a hatalom hülyére vesz minket

Bukott a Boeing egy 49 gépes rendelést

Bukott a Boeing egy 49 gépes rendelést

Szlovákia–Magyarország - ÉLŐ

Szlovákia–Magyarország - ÉLŐ

Ha kigyullad a kocsid, ne taposs a gázra, a menetszél nem fogja elfújni – videó

Ha kigyullad a kocsid, ne taposs a gázra, a menetszél nem fogja elfújni – videó

Kétszázan utaztak az ötvenfős kompon Irakban, az utasok fele nem élte túl

Kétszázan utaztak az ötvenfős kompon Irakban, az utasok fele nem élte túl