szerző:
HVG

HVG, 2012. augusztus 18.

Nagy örömmel vettem, hogy külön cikkben emlékeztek meg a 74 éves korában elhunyt neves építész, ifjabb Janáky István munkásságáról. A gazdagon illusztrált cikkben egyetlen apró pontatlanságra azonban fel kívánom hívni a figyelmet. A Levelek Árkádiából című, nagy visszhangot kiváltó Janáky-pamfletre hivatkozva azt írták, hogy a hazai építészeti szépségeket néhány konkrét példán keresztül érzékeltetni kívánó összegző művében a provokatív gondolatairól ismert mester említést tett többek közt Szendrői Jenő 1996-ban tető alá hozott badacsonyi vitorláskikötőjéről is. Hamarjában nem tudom megállapítani, hogy ez az információ már a szóban forgó vitairatban is így szerepelt-e, avagy csak utólag alakult ki a fenti félreértés. A lényeg mindenesetre az, hogy Szendrői Jenő valójában a badacsonyi vitorláskikötő statikus tervezője volt, a létesítményt vezető tervezőként szerény személyem jegyezte. Én magam voltam az is, aki Szendrői kollégámat, akinek életében sajnos ez volt az utolsó munkája, felkértem az említett feladat elvállalására.

KAPITÁNY JÓSZEF

YBL-DÍJAS ÉPÍTÉSZ (BUDAPEST)

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
20 milliós lopott Audit kapcsoltak le Röszkénél

20 milliós lopott Audit kapcsoltak le Röszkénél

114 ezer külföldi szavazhat az önkormányzati választáson, de a hajléktalanok nem

114 ezer külföldi szavazhat az önkormányzati választáson, de a hajléktalanok nem

Továbbra sem megy Andy Murrey-nek

Továbbra sem megy Andy Murrey-nek

Felgyújtották Patkó Bandi 300 száz éves, legendás fáját

Felgyújtották Patkó Bandi 300 száz éves, legendás fáját

Dave Grohl és Rick Astley meglepetésbulit tartottak egy londoni klubban

Dave Grohl és Rick Astley meglepetésbulit tartottak egy londoni klubban

Egy órával a halálos balesete előtt még a motorjáról posztolt a volt NFL-sztár

Egy órával a halálos balesete előtt még a motorjáról posztolt a volt NFL-sztár