Az irodalom iránt fogékony lelkek bizonyára számon tartják, hogy 1823. újév hajnalán született a költőzseni Petőfi Sándor. Igaz, újabban a róla való megemlékezések inkább Segesvár utáni állítólagos további életének többnyire abszurdba hajló fordulataival foglalkoznak.

Néhány éve különös, akár Petőfi-verseknek gondolható irományokra bukkant az egykori Új Tükör-főszerkesztő, irodalomtörténész Fekete Sándor hagyatékában Kovács László, az MTA Régészeti Intézetének igazgatóhelyettese. Amint azt nemrégiben, Csalóka lidércfény nyomában címen megjelent könyvében publikálta is, Fekete iratai között egy kétoldalas fénymásolatra lelt, amin több gépírásos strófa mellett egy velük foglalkozó tanulmány vége, valamint egy kézírásos megjegyzés szerepelt, miszerint a versek fellelési helye egy "1990-ben (USA-ban?) megjelent, számomra ismeretlen kiadvány" volt.

A Haldokló hattyú című, hat szonettből álló gyűjteményre a Petőfi állítólagos barguzini meglelésében és azonosításában vezető szerepet vállaló Kiszely István antropológus is kitért 2000-ben kiadott, Meghalt Szibériában című könyvében. A Petőfi-kutató úgy aposztrofálja a szonettfüzért, mint "amely állítólag Kínán keresztül érkezett", ám hitelessége "ez idáig nem bizonyított".

A Kovács által ezek szerint csak másodlagosan feltalált versekhez fűzött előtanulmányban az ismeretlen megtaláló leírja, hogy Petőfit Segesvárról Ibrahim Vasziljevics Karakamenyszkij szabadkőműves kozák vezérezredes a lova hasa alá kötözve szöktette meg, majd a költő kalandos úton érkezett Barguzinba. Az ott készült versek e szerint kézírás alapján azért nem azonosíthatók, mivel azokat - a költő vállsérülése miatti folyamatos gyengesége okán - tisztiszolgája jegyezte le, néha kínai, máskor orosz írásjelekkel, ám magyar nyelven.

"A tea-gőz nem oszt és nem szoroz, / felebarátom, a lándzsás, orosz / paranccsal élve döfte át a vállam. / Vodkát vedelne mind, a burját-mongol, / s humiszban (sic!) ázik. Vodkára csak gondol, / Múltamat itt, közöttük, hogy találjam? (...) Jóanyám tyúkja, főjj, Újházy-módra, / Tennen levedben: dúlt emlékezet / Saft-ján rotyog mind, aki vétkezett / (...) Mondd, hogy szeret Horváth úr, kéjelegve? / nekem se' jobb Burjátföld éjjelén: / elvett férjül egy ruszki bányarém."

A Jankovics József irodalomtörténész, az MTA Irodalomtudományi Intézetének igazgatóhelyettese által egyébként kvalitásosnak minősített versek utóbb amiatt buktak meg a Petőfi-eredetvizsgálati teszten, mert a szövegbe időnként a 19. század közepén még ismeretlen kifejezések keveredtek. Ilyen például az Újházy Ede színészről elnevezett leves, amely csak a 19-20. század fordulóján lépett be a magyar konyhaművészetbe, de - mondják - a kóceráj szó is jóval Petőfi után, csak 1930-tól lett használatos. A versek "petőfiességét" persze az is gyengítette, hogy a világtól elzárt költő nyilván elég nehezen értesülhetett volna arról, hogy magát özvegynek gondoló felesége, Szendrey Júlia utóbb Horváth Árpád egyetemi tanárral lépett frigyre.

Úgy tetszett, az ezek ellenére számos költőt és szerkesztőt megjárt szonettcsokor szerzőjének megnyugtató megnevezésére soha nem kerülhet sor, amikor Kovács már említett könyvének végső szerkesztése közben az egyik lektor, Szörényi László, az MTA Irodalomtudományi Intézetének igazgatója azon sejtésének adott hangot, hogy a szonettek hangvétele és stílusa őt leginkább Kovács András Ferenc marosvásárhelyi költőre emlékezteti. A telefonon megkeresett költő cáfolt, viszont úgy emlékezett, mintha látott volna ilyesfajta verseket az elhalt poéták bőrébe máskor is szívesen bújó Makkai Ádám - Amerikában élő költő, az Illinois Egyetem nyelvészprofesszora (Ignácz Rózsa író-színésznő fia) - paródiái közt is. Nem tévedett: az ál-Petőfi-versekről ugyanis 1999 nyarán még méltatás is megjelent a székesfehérvári Árgus irodalmi folyóiratban, mi több, a lap hasábjain Makkai is "leleplezte" magát.

Az idén az amerikai emigránsok közötti elismerést, a George Washington-díjat is begyűjtő Makkai persze Kovács László kérdésére rögtön sajátjaként ismerte el a verseket, és értesülve a velük kapcsolatos feltételezésekről, 2002 júliusában úgy reagált: "Nem tudom megérteni, Kiszely hogy nem látja be, ez egy szuper paródia!" Talán az e feletti bosszúság ihlette arra, hogy nemrégiben megírja "Egy gén-dölet bénít éngömet: / Mikroszkóp alatt azonosulni meg" kezdetű ál-Petőfi-versét - folytatva a megkezdett sorozatot, és igazolva parodistavénáját.

Nem Makkai kísérletezett először (ál)Petőfi-versek gyártásával. És nem csak mert volt erre igény: a néplélekben másfél évszázada dús termőtalajra lelt Petőfi-túlélési legendák egyenesen kikövetelték az életében grafománnak ismert költő szibériai verselgetésével kapcsolatos bizonyítékokat. A nagy előképnek az amúgy csak mérsékelten ismert műkedvelő talján irodalmár Armando Lucifero 1878-ban írt canticája tekinthető, amely még prózai formában írja le Petőfi "csodálatos hőstetteit" a segesvári ütközetben, majd maga a halottnak hitt költő is megszólal, és egyes szám első személyben meséli el szibériai rabtársainak, miként hurcolták el a messzi Oroszországba. Igaz, ezt a művet már annak idején is csak kevesen vehették teljesen komolyan, mivel maga a szerző - a Petőfi-legendáriumban üdítő kivételként - jelezte, nem hiteles forrásokra, csupán a szóbeszédekre támaszkodott.

Mindez semmi sem volt a múlt század első felének nagy Petőfi-keresgélési konjunktúrájához képest. A lavinát Hermann Friedrich Bönisch, az első világháborúban orosz hadifogságot is megjárt osztrák író 1936-os cikke indította el, amelyben tudni vélte, hogy az addigi (és azóta is vallott) történelmi ismeretekkel ellentétben, 1849-ben az oroszok mégiscsak szedtek magyar szabadságharcos hadifoglyokat, s köztük lehetett a Petőfiként azonosított, 1857-ben "Ikatowóban" elhunyt Alekszandr Sztyepanovics Petrovics is. A magyar Literatura irodalmi folyóirat és a Pesti Napló hírlap aztán még 1936-ban ismertette Bönisch ezzel kapcsolatos írását, amely az ifjú Illyés Gyulát annak idején egyenesen arra indította, hogy hivatalosan érdeklődjön a szovjet illetékeseknél, hogy - mint 1952-ben visszaemlékezve írja - "juttassák el hozzánk azokat az iratokat, minden sort, ami attól a Petrovics Sándortól hátramaradt, (...) hátha vers is akad köztük, (...) a vers a költő legbiztosabb személyi igazoló irata".

Közben újabb Petőfi-kutatók is elkápráztatták leleteikkel a nagyérdeműt. A tartalékos százados Barátosi Lénárth Lajos például ugyancsak az 1930-as években lépett a nyilvánosság elé egy húsz évvel korábbi, alig 17 évesen tett állítólagos ázsiai expedíciójának eredményeivel. E szerint Petőfi-Petrovics őrnagy 75 másik hadifogollyal magyar falut alapított Szibériában Kerezs, azaz Kőrös néven. Természetesen itt is szó esett versekről: Barátosi szerint ugyanis "Petőfi Sándornak az volt a szokása: étkezésnél négy-hat soros verseket firkált az asztalra", melyeket aztán strázsamestere, az Alekszandr Dragomanovvá oroszosult Dragomán Sándor burját származású felesége két füzetbe gyűjtött volna egybe. Barátosinak állítólag Dragomán unokája, Kerezs akkori bírája meg is mutatta a mintegy négyszáz strófát, de sajnálatos módon nem adta át őket a kutatónak, aki így csak néhányat tudott sebtében lemásolni, amiket - állítása szerint, és ki tudja, miért - a Honvédelmi Minisztériumnak adott át. Ott aztán valahogyan elkallódtak, és másolatok híján így már csak a mesélő emlékezhetett vissza puszta létezésükre.

Az ily módon szított Petőfi-láz ekkoriban számos első világháborús hadifogoly emlékezetét frissítette fel. Egyikük, egy állítólagos Darab Lajos ceglédi tartalékos hadnagy még azt is elmondta, hogy 1916-ban fogságba esvén, a szibériai kórházban egy orosz nyelvű vers alatt Petőfi nevét látta. A vers címe Élve eltemetve volt, és a hadifogolysors nyomorúságait ecsetelte. Ám e művet sajnos ő sem őrizte meg, azt viszont előadta az újságíróknak, hogy az eset után 23 évvel, 1939-ben egy volt fogolytársa megemlítette neki: eredeti, kézzel írt Petőfi-versekre is bukkantak a hadifogolykórház környéken. Csakhogy - ez, úgy látszik, az ilyesfajta bizonyítékok sorsa - ezek sem maradtak meg senkinél.

Az irodalomtörténészek által még Barátosinál is kevésbé szavahihetőnek tartott Svigel Ferenc nyomdász (HVG, 2001. március 3.) kollégájánál is tovább ment, amikor 1943-ban megemlített egy állítólag a Russzkoje Szlovo (Orosz Szó) című moszkvai napilap 1916. augusztus 27-ei számában fellelt, a cirill betűs környezetben hogy, hogy nem, latin betűkkel nyomtatott, magyar nyelvű Petőfi-vers-töredéket, amin a költő saját, 1853-as aláírása is szerepelt volna. Svigel elmondása szerint a bakancsa talpában csempészte haza a papíron látható szignót. Ezt a Megamorv-Petőfi Bizottság több más Petőfi-aláírással együtt megmutatta Rákosné Ács Klára pszichografológusnak, aki készséggel elismerte, hogy az aláírás az összes ismert Petőfi-szignónál később keletkezett. De még azt is megállapította, hogy az aláíró "egyik lábára sántított, tébécében szenvedett, híján volt minden életkedvnek, beletörődött sorsába, nosztalgiát érzett". Mindezt az új nagy Petőfi-kereső hullám jelese, Kiszely István antropológus professzor akként értékelte 2000-ben megjelent, Meghalt Szibériában című könyvében, hogy az aláírást a fenti módon grafológus is hitelesítette. A szkeptikusok viszont arra hivatkoznak, hogy az aláírás reprodukálása egy korábbi kiadványból aligha jelenthetett technikai problémát a nyomdász Svigel számára.

Ez és a mindössze kétsornyi, kisilabizálható szöveg szegényessége is magyarázhatta, hogy más "bizonyítékok" is kellettek. És lőn: "Én vagyok az örök kérdőjel / Messiást hordó nagy ígéret / Balzsamkenőcse az időnek / Mely folyton fogy és mégsem fogy el! / Kiáltó vagyok a pusztában; / Szomjazó lelkek üdítője, - / Üldöző hordák méregkútja, / Magyar igéknek örök hírdetője!" Azonban biztos, ami biztos: a ma már csak az MTA Kézirattárának mikrofilmjén fellelhető, ismeretlen eredetű, de Petőfi Sándor őrnagy aláírású verset kétkedéssel fogadták az irodalomtörténészek. Váradi-Sternberg János professzor például azt állítja, hogy értékelése szerint az "én vagyok" kezdés például egyértelműen Ady-utánérzés, csakúgy, mint a biblikus "kiáltó vagyok a pusztában" kitétel. Véleménye szerint a sorokat legjobb esetben egy első világháborús verselgető katona írhatta. Arról már nem is szólva, hogy a vers kézírása egészen más, mint a Petőfi szignóját utánzó aláírás. Utóbb, már 1952-ben, a korábban reménykedő Illyés is kénytelen volt belátni, "én is becsapódtam". Igaz, nem bánta, sőt pozitívan értékelte az "intellektuális kalandot", amennyiben jelzi, hogy legalább átérezhette a "hajdani Petőfi-várók izgalmát, oly megható hiszékenységét".

Másfajta érzelmek vezették az említett Makkait, akit elmondása szerint a Megamorv-Petőfi Bizottság kutatásai - no meg egy "belső hang" is - inspiráltak arra, hogy eljátsszon a gondolattal: mit írt volna Petőfi, ha tényleg túléli Segesvárt. A játék azóta már egy drámát is eredményezett. Sőt az Úristen! Engedj meghalni! című könyvben már Petőfi Zoltán, valamint Szendrey Júlia és Horváth Árpád nevében is szerzett költeményeket. Mi több, Makkai drámájában Petőfi - Kőrösi Csoma Sándor és a dalai láma társaságában - vissza-visszatér a magyar történelem fontosabb pillanataiban, hogy véleményt mondjon az éppen aktuális politikai-társadalmi helyzetről. Végül azonban Kőrösi Csomától mégis azt kell hallania, hogy valódi történelmi és művészeti szerepének értékelése helyett az értelmiség egy része "arra fordítja a figyelmét és energiáját, hogy te valóban elestél-e Segesvárott, vagy elhurcoltak Barguzinba mint hadifoglyot. A csontvázadat keresgélik (...), amelyből a mai Magyarország szimbóluma lett!"

IZSÁK NORBERT

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Már akkor kiszúrták őket a rendőrök, amikor csak tervezték egy autó feltörését, nem is jutottak messzire

Már akkor kiszúrták őket a rendőrök, amikor csak tervezték egy autó feltörését, nem is jutottak messzire

Izraeli drónok zuhantak Bejrútban a Hezbollah-központra

Izraeli drónok zuhantak Bejrútban a Hezbollah-központra

Vége a lezárásnak az M5-ösön

Vége a lezárásnak az M5-ösön

Halálos baleset történt Makkoshotykánál

Halálos baleset történt Makkoshotykánál

Három kerületben razziázott a rendőrség

Három kerületben razziázott a rendőrség

Nem csak az erdőtüzeket, most már Bolsonarót is meg akarják állítani

Nem csak az erdőtüzeket, most már Bolsonarót is meg akarják állítani