A kortárs irodalmi kánon "a szocialista realizmus mérföldköveinek" tekintette az épp harminc éve elhunyt Illés Béla regényeit. Ám ma már jószerével az egykor több millió példányban kiadott író nevére sem emlékeznek - legfeljebb egy-egy anekdota erejéig.

"Elolvastam a Honfoglalás című regényét. Higgye el nekem, 1945 óta ez az első igazi regény, amit magyar író írt." 1954 elején fordult ekképpen Kodály Zoltán - a korabeli kritika által is felsőfokon emlegetett - "történelmi eposz" szerzőjéhez, Illés Bélához. Ő azonban csak másodpercekig fürödhetett a dicsőségben, mivel Kodály így folytatta: "Nagyon nagy kár, hogy ez az egyetlen igazi regény is - nagyon rossz regény." Az érintett dicséretére legyen mondva: a történetet maga az író tette közkinccsé fél évtizeddel később megjelent, Anekdoták könyve című művében.

A kor egyik legelismertebb írója nyilván úgy érezte, még ezt is megengedheti magának, hiszen a lesújtó megállapítást "cáfolhatta" a szóban forgó opus egymilliós összpéldányszáma, valamint a szerzőnek e könyvért odaítélt, immár második Kossuth-díj. Nem szólva az akkori irodalmi élet meghatározó személyiségeitől származó hozsannázó kritikákról, melyek egyikében a bölcsészkar akkori tanszékvezető professzora, Sőtér István irodalomtörténész "a monumentális népeposznak a mikszáthi anekdotizmust meghaladó emberábrázoló művészetére" irányította az Illés-olvasók figyelmét.

A 64 esztendős korára igen terjedelmes életművet magáénak tudó Illés valószínűleg szívesen nyugtázta a fentieket, említett anekdotakönyvében mindenesetre nála ritka tömörséggel jegyezte fel: "Hitvány tollforgató az, aki 25 éves korában a halhatatlanságnál kevesebbel beéri." Igaz, számvetésében utóbb már így vigasztalta magát: "Nem tartom illetéktelen bíróságnak az utókor véleményét, de remélem, hiszem, sőt tudom, hogy számunkra, ma élő írók számára a ma élő emberek véleménye, ítélete a döntő."

Nos, ami az utókort illeti, életművének legtovább (egy budapesti utcanévben 1990-ig) élő darabját 1947 végén - az 1848-as forradalom és szabadságharc centenáriumára készülődve - alkotta meg. Mint írta, egy cári tisztnek, Guszev kapitánynak kívánt "emléket állítani", aki a magyarok hősiességét tapasztalva a világszabadságért küzdő forradalmárok oldalára állva már 1849-ben megtestesítette az "internacionalista harcos előképét". A "hősteremtéssel" - tisztelve az alkotói fantázia szabadságát - még nem is lenne baj. Csakhogy Illés azt állította, Guszev valóban létezett, s hogy még az 1930-as évek közepén, a minszki levéltárban bukkant a nyomára. Ám a forrás ellenőrzésének volt egy apró akadálya: a kérdéses levéltárat a második világháborúban földig bombázták. A valósággá emelt írói teremtőkedv így torkollott 1951-re a Belváros patinás Sas utcájának ünnepélyes átnevezésébe.

Az utóbb rajtakapott szerző az irodalmi végelszámolásnál sem járt jobban: az első Kossuth-díjjal elismert Kárpáti rapszódiát, az említett Honfoglalást, a tanácsköztársaság mítoszát regélő Ég a Tiszát vagy A vígszínházi csata című könyvét ma már jószerével senki sem tartja számon. Nevét legfeljebb a "szocialista Háry János" epitheton ornansával őrzi a szakmai emlékezet, mivel az olvasók tucatnyi Illés-írásból értesülhettek arról, mint kért - és kapott - tőle szakmai tanácsot például az orosz-szovjet próza nagysága, Maxim Gorkij, illetve Andersen Nexő dán és Louis Aragon francia író.

A pártállami pompával 1974. január 11-én a Mező Imre (ma ismét Fiumei) úti munkásmozgalmi parcellában eltemetett író ettől függetlenül az 1945 utáni magyar irodalmi élet megkerülhetetlen figurája volt. Erre a szerepre már két és fél évtizedes szovjetunióbeli emigrációból való visszatérése is predesztinálta, mivel 1944-ben, még szovjet őrnagyi egyenruhában látott neki a magyar irodalom és a magyar írók istápolásának. A pesti pincékből kitántorgott írótársainak például élelmet vitt, az általa szerkesztett első magyar nyelvű - egyébiránt szovjet kiadású - napilapban, az Új Szóban pedig publikációs lehetőséget nyújtott nekik. Igaz, 1945. április 14-én a romos Magyar Színházban mindemellé már irányt is mutatott, mondván: egy magyar író számára igazi feladatot csak egy Rákosi Mátyásról szóló regény megírása jelenthet. Ezt azonban magára nézve végül csak töredékesen teljesítette: 1952-ben a Magyar írók Rákosi Mátyásról című összeállításban csupán egyetlen fejezetet tudott közreadni e tárgyban írt - soha be nem fejezett - művéből. A Történelmi lecke című, utóbb az irodalmi olvasókönyvekbe is bekerült szemelvényben viszont képes volt azt a pillanatot megragadni, amikor a főhőse, Rákosi először találkozik "a világproletariátus legnagyobb reménységével", Leninnel, aki e találkozás után azzal a jövendöléssel fordul helyetteséhez, Sztálinhoz, hogy "az ilyen elvtársak viszik majd győzelemre a nép ügyét az egész világon".

Csoda-e, ha Illés vezető szerepet kapott a Magyar Írók Szövetségének 1945-ös megalakításában, hogy ő lett a magyar írók 1951-es első s egyetlen kongresszusának levezető elnöke, s hogy az 1950-es alapítástól kezdődően (1956 őszéig) ő főszerkesztette az (évek során óriási ideológiai változáson átment) Irodalmi Újságot? Mindeközben bebizonyította nem mindennapi túlélőművészi képességét, a lap ugyanis három felelős (vagyis a lapot ténylegesen szerkesztő) szerkesztőt "fogyasztott el" alóla, mert míg úgymond jobboldali elhajlások miatt leváltották Molnár Miklóst, Hámos Györgyöt és Enczi Endrét, Illés mindvégig maradt. A titok egyik eleme - mint azt Nyerges András Színrebontás című 1999-es írásában bizonyította -, hogy Illés minden kritikus helyzetben "ingadozás nélkül" igazodott a mindenkori pártvonalhoz. 1949-ben például, amikor azt olvasta "megrendült írótársaitól", hogy "a Rajk-banda ügye kész dráma", nyomban kifejtette, "szó nincs drámáról, hiszen a patkányirtás nem hőskölteménytéma". 1953-ban pedig "kloákaszagú esztétáknak", illetve "ganajtúró széplelkeknek" nevezte a kommunista párton belüli másként gondolkodókat - akik egyébiránt nemegyszer éppen az ő Irodalmi Újságjának hasábjain jelentkeztek írásaikkal.

Illés túlélő képességének volt egy másik oldala is. "Ellenérzéseink nem őrölték fel az embernek és a főnöknek járó tiszteletet és szeretetet" - írta az Irodalmi Újságról szóló, két éve megjelent könyvében Földes Anna, a hetilap egykori munkatársa, aki a "Béla bácsiként" emlegetett főszerkesztő "legendás gyávaságáról" is csokorba szedett jó néhány anekdotát. Az egyik szerint annak, hogy botrányszagú kézirat érkezett a szerkesztőségbe, biztos jele volt, hogy Illés Béla hirtelen támadt szívpanasszal bevonult a Kútvölgyi kórházba. Így a menetrendszerű felelősségre vonáskor újra és újra kijelenthette: betegsége miatt nem ismerte az ominózus szöveget. Az 1956 után emigrációba menekített Irodalmi Újságot évtizedeken keresztül Párizsban szerkesztő Méray Tibor egy másik Illés-trükkre is emlékszik ebből a periódusból. Amikor az író olyan kérdésben került megnyilatkozási kényszerbe, amelyben még nem ismerte az éppen hivatalos pártálláspontot - és nem tudott időben szanatóriumba menekülni -, nagyot harapott a nyelvébe, s midőn a szája elé kapott zsebkendőt elöntötte a vér, ő a hozzászólás elől, a szólásképtelenség ékes bizonyítékának fedezetében, kimenekült a teremből.

"Nem tudhatod, mennyit féltünk mi a Szovjetunióban" - engedett meg magának (már jóval Sztálin halála után) egy négyszemközti kitárulkozást az egyik említett felelős szerkesztő, a múlt év végén elhunyt Molnár Miklós jelenlétében. Hogy Illésnek lehetett oka a rettegésre, az kétségtelen. Magasra ívelő szovjetunióbeli írói, irodalompolitikai karrierje - amely 1925 és 1936 között a Proletárírók Világszervezetének főtitkáraként teljesedett ki - 1937 júniusában, Kun Béla letartóztatásakor megtört. Az 1919-es tanácsköztársaság első embere ugyanis még 1929-ben előszót írt az Ég a Tisza orosz nyelvű kiadásához, márpedig akkoriban ennyi is elég volt ahhoz, hogy Illés elveszítse állását és párttagságát. Egy Illés-anekdota szerint a letartóztatást azzal sikerült elkerülnie, hogy lakásában kinyitotta a gázcsapot, majd hívta a mentőket, mondván, "a híres magyar író" itt és itt öngyilkos lett. A helyszínre érkező mentőorvos - miközben kórházba szállíttatta Illést - mindenesetre megjegyezte: "Ha az elvtárs legközelebb megint gázzal akar öngyilkos lenni, csukja be az ablakot."

A túlélőművészetet egyébként nem kevés életművészettel is párosította. Hegedűs Géza író-irodalomtörténész "az élőszó lángelméjeként" jellemezte a folyton adomázó, de egyazon történetet rendszerint mindig új, egymásnak is ellentmondó részletekkel át- meg átköltő, pipáról pipára gyújtó, hölgykedvelő, nagy étvágyú szocialista bonvivánt, aki - mint Hegedűs írta - egy vendéglő étlapját átolvasva "minden fogásból három adagot rendelt és meg is evett", s aki "vizespohárból kortyolta a konyakot". S aki, amikor egyszer a szerkesztőségi autó helyett trolibuszon volt kénytelen hazamenni, annyira elcsodálkozva azon, hogy egy vonaljegy 50 fillérbe kerül, állítólag még a nála lévő tízforintosból sem kért vissza a kalauztól. Tehette: 1955-1956-ban csak a könyvei után megközelítőleg negyedmillió forintot - egy esztergagép mellett dolgozó munkás húszévi átlagfizetésének megfelelő honoráriumot - vett fel.

Korábbi szerepvállalásai alapján Illésnek, ha akarta volna sem igen jutott hely 1956 tisztító viharában. A forradalom leverése után viszont még az őt közelről ismerőknek is okozott meglepetést. Közvetlenül a szovjet megszállás, 1956. november 4-e után felhívta telefonon Méray Tibort, akinek előbb kijelentette ugyan, hogy "ti, a felfordulást okozó írók el lehettek készülve a következményekre", ám ekként folytatta: "Amikor érted mennek majd a szovjet elvtársak, a feleséged azonnal hívjon fel, én pedig felöltöm szovjet tiszti egyenruhámat, s mindent elkövetek, hogy kiszabadítsalak." E teátrális ígéret beváltására Méray emigrálása miatt végül nem kellett sort kerítenie. Ám 1956 karácsonyán a párt új nevű napilapjában, a Népszabadságban nyílt levelet intézett régi, "sokat próbált elvtársához", Münnich Ferenchez, a fegyveres erők miniszteréhez: "Néhány magyar írót és újságírót a magyar hatóságok őrizetbe vettek. Nem ismerem (nem ismerhetem) az ügyüket, de ismerem az embereket. Ezek nem ellenségek!" Majd taktikusan hozzátette: "Te tudod, hogy a jó irányban alkalmazott megbocsátás súlyosabb csapás az ellenségre, minden kétes vagy vitatható irányú erélyes intézkedésnél." És ezzel egy időben - hívja fel a figyelmet Standeisky Éva történész Az írók és a hatalom című 1996-os monográfiájában - a l'Humanité francia kommunista napilapnak adott nyilatkozatában Illés erélyesen követelte "a megtorlásokról szóló hazug nyugati hírverések" megszüntetését is.

Az író a későbbiekben sem hagyott fel újonnan támadt óvatos bátorságával. Miközben elvállalta az Irodalmi Újság utódlapjának szánt Élet és Irodalom szerkesztőbizottsági tagságát, és az új pártvonalat magyarázó cikkeivel minden létező fórumon hitet tett az új pártvezér, Kádár János mellett, az íróperekben többször is mentőtanúként lépett fel. Háy Gyulát például - aki legfőképp az 1956. november 4-e hajnalán a világ szellemi tekintélyeihez segítségért forduló rádiófelhívás megszövegezésével vívta ki az új hatalom haragját - az 1957. novemberi tárgyaláson "a világ legtisztességesebb emberének", "a Szovjetunióban változatlanul becsült kommunista színműírónak" nevezte. Az utóbb börtönbe zárt írótársak hozzátartozóit pedig több-kevesebb rendszerességgel támogatta. Tette mindezt egészen a hatvanas évek közepéig, addig, amíg évtizedeken át az álbetegségek védőpajzsa mögé bújó író valódi agyvérzést nem kapott. A Kútvölgyi kórházban közel egy évtizeden át - 1974. január elejéig - élte még látszatéletét, de talán az sem jutott már el a tudatáig, hogy korábban milliós példányszámban kinyomtatott műveinek addigra mutatóba sem igen maradt olvasója.

MURÁNYI GÁBOR

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Csaknem 320 ezer ajánlóívet adtak ki a választási irodák az első nap

Csaknem 320 ezer ajánlóívet adtak ki a választási irodák az első nap

"Európa nyilvános vécéje" – Magyarország betiltja a szlovén szennyvíziszap importját

"Európa nyilvános vécéje" – Magyarország betiltja a szlovén szennyvíziszap importját

Nem lesz egyszerű kutyát sétáltatni a Belvárosban

Nem lesz egyszerű kutyát sétáltatni a Belvárosban

Facebook-komment miatt tett feljelentést Jászapáti fideszes polgármestere

Facebook-komment miatt tett feljelentést Jászapáti fideszes polgármestere

Több külföldi híresség is kifejezte aggodalmát az erdőtüzek miatt

Több külföldi híresség is kifejezte aggodalmát az erdőtüzek miatt

Illinois államban is tanárhiány van, 2023-tól havi minimum egymilliót fizetnek nekik ezért

Illinois államban is tanárhiány van, 2023-tól havi minimum egymilliót fizetnek nekik ezért