Valóságos jogi háború tört ki az elmúlt hetekben, mert egykori betegek hálapénz-információkat cseréltek orvosaikról az interneten. A mai helyzet ismeretében ki hinné, hogy volt idő, amikor az orvosok voltak kénytelenek feketelistákat közölni nem fizető betegeikről. De mikor következett be a nagy fordulat?

"Nem emelünk azoknak az orvosoknak, akik gyermekeinket gyilkolják!" - dörögte Gerő Ernő 1952 tavaszán, a Magyar Dolgozók Pártja politikai bizottságának (pb) ülésén, amikor az orvosbérek "rendezése" került napirendre. Az eredetileg szintén orvosnak tanult, ám magát utóbb közgazdásszá átképző és akkoriban már a Népgazdasági Tanács elnöki és államminiszteri funkcióit is betöltő kommunista politikus e kirohanását az aktuális népesedéspolitikai előirányzatokat veszélyeztető művi terhességmegszakítást végzőkkel szemben táplált indulatai fűtötték, ám az általa elmondottak hatása - ha áttételesen is - még fél évszázaddal később is érezhető. Ekkortól datálják ugyanis az egészségügy történetének kutatói azt a gyakorlatot, hogy az orvosi fizetéseket úgy állapították meg, ahogyan azt más, hagyományosan borravalós foglalkozások (például a pincérek, a fodrászok, a taxisofőrök, a hordárok) esetében is tették: azaz alacsonyra szabták az alapfizetést, mondván: kerül mellé - kézből kézbe.

Az ominózus kijelentés előzményeihez tartozik, hogy az 1950-es évek elejére az orvosok helyzete (is) alapvetően megváltozott. Például mert 1945 előtt a lakosságnak csak mintegy 10 százaléka volt biztosított a három nagy, akkor működő pénztárnál, a betegek nagyobb része - ha megengedhette magának - kénytelen volt a magánrendelést igénybe venni. Mindez már akkor az orvostársadalom furcsa, tudathasadásos állapotát idézte elő - tudható meg Ádám György Az orvosi hálapénz Magyarországon című, 1986-os, akkoriban néhány nap alatt 50 ezer példányban elfogyott könyvéből -, mivel a gyógyító doktorok jelentős része mindkét praxisban dolgozott. Míg ugyanis az Országos Társadalombiztosítási Intézet, az OTI bármely intézményében rendelő doktor közhivatalnokként bárminő ajándék vagy jutalom elfogadásával a passzív vesztegetés tényállását merítette (volna) ki, addig ugyanő magánrendelőjében már gyógyíthatott honoráriumért. Ez utóbbival kapcsolatban az 1936-os kamarai törvény leszögezte, hogy "a díjazás mértéke szabad egyezkedés tárgya" (mármint az orvos és páciense között). Igaz, a szabályalkotók akkoriban jónak látták megszabni a magángyakorlatban kérhető legalacsonyabb összegeket is, amit csak egyedi esetekben lehetett, például szegény vagy nincstelen beteg esetében "alulbírálni".

A legalacsonyabb díjtételek meghatározására azért is szükség volt, mivel az akkori fizetős rendszer és a gazdasági viszonyok okán az emberek kétszer is meggondolták, hogy orvoshoz forduljanak-e. Következésképpen valahogyan fékezni kellett az egymás alá kínáló gyógyítók konkurenciaharcát. A már említett okok miatt a kórházak és a szanatóriumok is legfeljebb kétharmados feltöltöttséggel működtek. Arról már nem is szólva, hogy az orvosok a borravalózást - társadalmi helyzetüknél fogva - amúgy is megalázónak tekintették. Ekkoriban jött szokásba, hogy mivel nemegyszer inkább az orvosok futottak a megszolgált, ám meg nem fizetett honorárium után - mint azt a már említett Ádám György most a HVG kérdésére elmondta - "feketelistákat állítottak össze, és egymás között köröztették azokat, azok neveivel, akik tartoztak vagy egyáltalán nem fizettek".

A paraszolvencia (a görög-latin műszó nagyjából járulékos fizetést jelent) kifejezés mindazonáltal akkor is létezett, ám másféle jelentéstartalmakkal. Paraszolvenciáról beszéltek, amikor egy-egy kórházi főorvos jól menő magánpraxisából származó jövedelmének egy részét (olykor 40 százalékát) egy úgynevezett kiskasszán keresztül szétosztotta alacsonyabb keresetű beosztottai között. De így nevezték a vidéki orvosok honoráriumának azt a részét is, amit pácienseik nem pénzben, hanem természetben adtak. Ez utóbbi azonban korabeli felmérések szerint nem múlta felül a jogszerűen járó (kialkudott) tiszteletdíj összegét.

Ezt a helyzetet borították fel fenekestül az 1940-es évek második felében bekövetkezett változások, melyek során a magyar orvostársadalom is egyfajta államosításon ment keresztül. Mindezt észlelte az 1945-ben megalakult Orvosok Szabad Szakszervezete is, ám Weil Emil főtitkár vezetésével hiába gyártotta évekig az orvosok jogi és anyagi helyzetét rendezni hivatott tervezeteket, ezek többnyire nem találtak meghallgatásra a mindvégig kommunista irányítású minisztériumban. Pedig az állam fokozatosan - 1950-ben már rendeletben is rögzítve - átvette a betegbiztosítás feladatát, így hamarosan a korábbiakhoz képest tömegek juthattak ingyenes orvosi ellátáshoz. Emiatt és a korszak általában igen alacsony jövedelmei okán ez viszont azt is jelentette, hogy az orvosi magángyakorlat fokozatosan ellehetetlenült. Ráadásul 1949 elején Vas Zoltán, az akkor nagy hatalmú gazdasági főtanács főtitkára megszüntette az említett kórházi kiskasszák rendszerét is, és kezdeményezve az elkérhető honorárium felső határának megállapítását, megszüntette a szabad egyezkedés akkor már majdnem évszázados "intézményét".

Csakhogy az igazságosnak szánt intézkedéssorozat nyomán a háború miatt amúgy is leromlott egészségi állapotú emberek - élve az ingyenesség lehetőségével - valósággal megrohamozták a kórházakat, rendelőintézeteket, amire az erőltetett iparosítás miatt a szükségesnél kevesebb figyelmet kapó intézmények nem készültek fel. Pillanatok alatt e téren is kialakult a rendszer egészére jellemző hiány, ennek nyomán pedig a szolgáltatás sürgősségére és színvonalára "rásegítő" csúszópénz. Amire a kormányzat igen felemás módon reagált. 1950 januárjában, egy minisztertanácsi rendelet "méltányolva az egészségügyi dolgozóknak, orvosoknak a magyar dolgozók munkaerejének védelmében és helyreállításában végzett munkáját", fizetésüket nagyjából az addigi kétszeresére emelte, még a szakvizsgát nem tett, szakképzetlen kórházi orvosokét is 1000-1200 forintra. Ennél mintegy 300 forinttal kaptak kevesebbet az alapellátásban dolgozók - valószínűleg azért, mert ebbe már kimondatlanul beszámították, hogy ők úgyis kapnak mellékest is. Összehasonlításként: a munkások és az alkalmazottak havi átlagkeresete ekkoriban 678 forint volt, és csak a bányászatban érték el a 800 forintot.

Az orvosok tiltakozásai Weil Emilnél és a Rákosi-rendszer hírhedt abortuszrendeletének kiagyalásával egyébként tévesen azonosított Ratkó Annánál, a szövőnőből lett népjóléti, majd egészségügyi miniszternél csapódtak le, akik immár foglalkoztak a további bérrendezés gondolatával is. Amikor azonban Ratkó 1952 tavaszán azzal hozakodott elő a pb előtt, hogy évi 4 millió - akkor sokkal többet érő, ám az ügyben mégsem jelentős nagyságrendűnek számító - forinttal rendezzék az orvosok fizetését, már az előjelek alapján sejthette, nem számíthat sok megértésre elvtársai részéről. Pedig az összeg a mintegy 9-10 ezer magyarországi orvosra vetítve havonta átlagban személyenként 40 forintot sem tett volna ki. "A kutatók előtt ma még nem teljesen világos, pontosan milyen megfontolásból, de tény, hogy Gerő Ernő támadta a legelszántabban a művi terhességmegszakítások gyakorlatát. Olyan sikerrel, hogy már több mint egy évvel az 1953-ban megszületett jogszabály előtt folytak büntetőeljárások bábák, szülészorvosok ellen" - említ egy adalékot Gerő az ügyben játszott szerepének érzékeltetéséhez Palasik Mária történész, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem docense.

Ám bármennyire csak az orvostársadalom egy kis részét érintette Gerő vádja, mégis ezen a ponton dőlt el, hogy a gyógyító munkát végzők egy része a betegektől kapott - utóbb olykor tarifaszerűvé lett - juttatásokkal egészíti majd ki az alacsonyan megállapított fizetését. "Igaz, e metódust átmenetinek, mindössze három esztendőre szólónak ígérték, miközben a közkórházakban dolgozó orvosoknak már tilos volt bármiféle különjuttatást vagy borravalót elfogadniuk" - mutat rá az ellentmondásos periódus kezdetére Ádám György.

A három éven belül beígért rendezés azonban még 1955-ben, majd 1956-ban is elmaradt. A kérdés csak a forradalom utáni év őszén került újra elő: az Orvos-Egészségügyi Dolgozók Szakszervezete nagyrészt e témának szentelt küldöttgyűlésén indulatos vita folyt e kérdésben. Az ellenzők "borravalónak" nevezték és megalázónak mondták e juttatást, követelve, hogy méltó fizetéssel rendezzék jövedelmi problémáikat. A küldöttgyűlés elé bocsátott határozat azonban - inkább a magasabb beosztású orvosok közé tartozó támogatók véleményét tükrözve - már úgy vetette fel a kérdést: "Elfogadhat-e egészségügyi dolgozó honoráriumot egyébként díjazott munkáért, ha az valóban a beteg hálájának és megbecsülésének kifejeződése, és azt semmi etikátlan ténykedés meg nem előzte?" Ezzel az egyik szakszervezeti vezető, Vincze József hiába szállt vitába - mondván, "hogyan tudunk disztingválni, hol kezdődik a beteg hálája, és hol az orvos hálára tartó igénye?" -, a gyűlés, ahol állítólag először merült fel, akkor még nagy derültséget keltve, a hálapénz kifejezés, végül a rendszer fenntartása mellett döntött.

A külvilág számára mindebből annyi látszott, amennyi az 1959-ben kiadott, új - nem mellesleg a Magyar Szocialista Munkáspárt központi bizottságának (kb) az év januári állásfoglalása alapján szövegeződött - orvosi rendtartásban megjelent. Amiben kiemelték, hogy "neveléssel és adminisztratív eszközök alkalmazásával biztosítani kell, hogy a korrupció, az ágyárulás, a betegek zsarolása megszűnjék". Ami viszont az "elharapózott »borravalórendszer« elleni harcot" illette, annak "fő módszere - így a kb-állásfoglalás - nem adminisztratív eszközök alkalmazása, hanem szívós politikai nevelőmunka folytatása". Ezzel a tűrve tiltó formulával aztán a kérdés hosszú időre arra, a kórházakban közszemlére (és közderültségre) mindenütt kifüggesztett törvényformulára korlátozódott. A kifüggesztett felirat - és az egészségügyi törvény 1972-es megfogalmazása szerint - "az állampolgárok a gyógyító-megelőző ellátás keretében ingyen jogosultak orvosi vizsgálatra, továbbá a szükséges orvosi gyógykezelésre (...), valamint a szülészeti ellátásra és a mentőszállításra. Az állampolgár megkülönböztetett egészségügyi ellátás érdekében az orvosnak anyagi vagy egyéb előnyt nem nyújthat, és az orvos azt nem fogadhatja el."

ILLÉNYI BALÁZS

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Váratlan fordulat: nem a befutónak hitt Burány Béla lett a Honvédkórház sürgősségijének a vezetője

Váratlan fordulat: nem a befutónak hitt Burány Béla lett a Honvédkórház sürgősségijének a vezetője

További kényeztetéseket vezetnek be a Soundon a nagyon VIP fesztiválozóknak

További kényeztetéseket vezetnek be a Soundon a nagyon VIP fesztiválozóknak

Öt év után ismét befagyott a Niagara-vízesés nagy része

Öt év után ismét befagyott a Niagara-vízesés nagy része

Az egész országot beboríthatja a hó

Az egész országot beboríthatja a hó

Hosszú Katinka klubja vízilabdacsapatot indít

Hosszú Katinka klubja vízilabdacsapatot indít

Jönnek az új csúcstelefonok: az akkumulátoroknál is odateszi magát a Samsung

Jönnek az új csúcstelefonok: az akkumulátoroknál is odateszi magát a Samsung