A csoda, amit a Vatikán tavaly karácsony előtt ünnepélyesen elismert, s ami alapján várhatóan idén szeptemberben...

A csoda, amit a Vatikán tavaly karácsony előtt ünnepélyesen elismert, s ami alapján várhatóan idén szeptemberben boldoggá nyilváníthatják Habsburg Károlyt, 1960 decemberében történt Zita nővérrel, egy brazil apácával, teljes nevén Maria Zita Gradowskával. Eszerint a Szent Vincent Pál Szeretetének Leányai nevezetű társaság apácáját évek óta egyre rettenetesebb lábfájás gyötörte, ami olyannyira elhatalmasodott rajta, hogy már járni sem igen tudott. A nevezett nap előestéjén egyik társa azt javasolta, "imádkozzék Isten szolgájához, Károlyhoz". Ő ezt megfogadta, és midőn másnap felébredt, évek óta először nem érzett fájdalmat, ismét tudott járni.

E csoda segítségével egyben a néhai I. Károly császár menetelése is meggyorsult a szentté avatás olykor bizony sok száz évig is tartó rögös útján (HVG, 1994. április 9.). Igaz, a folyamatot az 1983-as reformmal II. János Pál pápa is egyszerűsítette: a katolikus egyház feje az új szabályok segítségével azóta több boldogot és szentet avatott, többet, mint elődei az előző négyszáz esztendőben összesen.

Így sem mindegy persze, kik azok, akik az ilyen ügyeket felkarolják. Károly támogatói mindenekelőtt azok a monarchisták és katolikus hagyományőrzők, akik Ausztriában 1925 óta tömörülnek a Károly Császár Imaliga a Népek Békéért nevezetű szervezetben. Ennek az egyházon belül is konzervatívnak mondott, a pápai körökkel igen jó kapcsolatokat ápoló alsó-ausztriai Kurt Krenn püspök a vezetője, az adományozók között pedig ott van Vinzenz Liechtenstein, az osztrák parlament képviselője, mellesleg Károly császár unokája. A munka dandárját azonban az ügyvezető elnök, egy nyugdíjas köztisztviselő, Johannes Parsch végezte; az ő érdeme, hogy a boldogtalan életű császár tetteiből több ezer oldalnyi dokumentum gyűlt már össze.

Károly szentté avatásának kezdeményezése nem új keletű, történtek már erre lépések a Monarchia összeomlása utáni évtizedekben is, ám a Vatikán akkoriban állítólag attól tartott, hogy e gesztusból sokan a Habsburg Birodalom restaurálásának egyházi támogatását olvasták volna ki. De nem látták szerencsésnek a pillanatot a kelet-európai rendszerváltások idején sem. Akkor meg állítólag az egykori birodalmi tagországok vették volna rossz néven a volt bécsi uralkodó követendő jó példává emelését. Ma viszont - ez már a bécsi Profil magazin meglátása - nagyon is trendi a Károly által mélyen megélt (mások szerint bigott) katolicizmus. Tavaly ősszel aztán a bécsi bíboros, az arisztokrata származású Christoph Schönborn is akcióba lépett a boldoggá avatásért, s lelkesedve szólt az utolsó osztrák császárról, az "égből érkezett kézjegy"-nek minősítve csodáját. Mindez újabb nyomatékot kapott azzal, hogy a Vatikánból érkező első kedvező hírek nyomán immár a család fejének számító Habsburg Ottó is az ügyben eljárók élére állt, ezzel segítve az apja szentté avatását célzó törekvéseket.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Szellem

Boldogtalan boldog

A magyar királyként IV., osztrák császárként I. Károly boldoggá avatásának előkészületei arra ingereltek egyes osztrák történészeket, hogy a tervvel kevéssé foglalkozva ismét elmondják jelentős fenntartásaikat az utolsó Habsburg-uralkodóról.

Serena Williams megvigasztalta legyőzött és könnyező ellenfelét

Serena Williams megvigasztalta legyőzött és könnyező ellenfelét

Jógaközpontot épített a Daganatos.hu Alapítvány a rákos gyerekek nevében gyűjtött felajánlásokból

Jógaközpontot épített a Daganatos.hu Alapítvány a rákos gyerekek nevében gyűjtött felajánlásokból

Ez volt a Dacia legszebb éve eddig

Ez volt a Dacia legszebb éve eddig

Kézilabda-vb: megizzasztották az olimpiai bajnokot a magyarok

Kézilabda-vb: megizzasztották az olimpiai bajnokot a magyarok

Összeütközött két orosz Szu–34-es vadászbombázó

Összeütközött két orosz Szu–34-es vadászbombázó

Ijesztő kezdés után taroltak a címvédő Babosék Ausztráliában

Ijesztő kezdés után taroltak a címvédő Babosék Ausztráliában