Alapos mítosztalanításba fogott David Hockney angol festő: nagy vihart kavaró könyvben a legnagyobb németalföldi mestereket próbálja leleplezni. Azt állítja, hogy a festészet általuk létrehozott robbanásszerű technikai és szemléleti megújításait nem csupán zsenijük segítette, hanem optikai segédeszközök is.

"David Hockney állítása, miszerint a letűnt korok festőművészei optikai trükköket használtak, nagyjából azzal kvadrál, mintha kiderülne: a történelem valamennyi híres amorózója viagrát használt" - háborodott fel Susan Sontag amerikai írónő, kritikus, amikor megismerte a Titkos tudás címen nemrég magyarul is megjelent könyv különös állításait. Pedig a szerző céhbeli, azaz maga is festő, még ha csak kései utód is, napjaink talán legfelkapottabb angol pop-art alkotója, David Hockney. Ő, miközben elismeri a nagy elődök vitathatatlan képességeit, nem kevesebbet állít, mint hogy a máig csodált különleges hatások létrehozói a finom részletek vászonra viteléhez nem pusztán ördögi kézügyességüket és megfigyelőképességüket használták. A "kipellengérezettek" nevében felháborodó műtörténészszakma ezek után hirtelen haragjában nem is tudott mást a művészeti botránykönyv szerzőjének fejéhez vágni, mint azt, hogy "Hockney még az úgymond trükkökkel sem tudna az általa meggyanúsítottakhoz fogható képeket festeni".

Igaz ez, vagy sem, annyi tény, a brit festőben - mint mondja - négy évvel ezelőtt Jean-Auguste-Dominique Ingres 19. századi francia, a maga korában felkapott festő londoni kiállításán ébredt fel az első kétely, amikor is azon álmélkodott, vajon miképp volt képes az alkotó még egészen kis méretű rajzain is szinte fényképszerű valósághűséggel, a szakmában elfogadott, úgynevezett tapogatózó segédvonalak nélkül, elsőre oly élesen meghúzni a haj, a szem és az orrlyukak formáját. Ráadásul Hockney azt is megfigyelte, hogy az ily módon ábrázolt figurák feje aránytalanul nagy, mintha - vélekedett - az alkotói folyamatban esetleg egy optikai segédeszköz változtatta volna meg a természetes arányokat. Hockney az úgynevezett camera lucida használatát feltételezte. Ez tulajdonképpen egy függőleges rúdra erősített prizma, amely - ha megfelelő szögből néznek át rajta - lehetővé teszi, hogy a tekintet elfordítása nélkül egyszerre lehessen látni az előtérben álló, ábrázolni kívánt tárgyakat, személyeket, valamint a szerkezet alá helyezett papírt.

Hipotézisének igazolásához Hockney fél év alatt elsajátította a camera lucida használatát, amit utóbb a National Gallery teremőreiről készített, megejtően akadémikus portréival is bizonyítani kívánt. No meg azzal, hogy meggyőződéssel állította: a francia festő egyik, 1823-ban készített képén olyan valósághű a modell ruhájának mintás szövete, mint amilyet csak másfél évtized múltán, a fényképezés feltalálása után lehetett "csinálni". Egyébként is - mondta a gyanakvó brit - Ingres-t, mivel rengeteg munkája volt, nyilván minden megoldás érdekelhette, amivel lerövidíthette egy-egy festmény elkészültének műveleti idejét. A francia piktor feltételezett "csalását" Hockney szerint az is alátámasztja, hogy a művész karrierjének későbbi pontjain sűrűn használta az új találmányt, a fotótechnikát is.

Mindez azonban akár előtanulmánynak is tekinthető: Hockney ugyanis nyomozása közben figyelmes lett arra a még az amatőr fotósok között is közhelynek számító igazságra, hogy az optikai eszközök használata során különösen hangsúlyossá válhatnak az apróbb megvilágításbeli különbségek - ami elvezette az egészen nagy vadakhoz. Új ismereteit összekombinálta a négyszáz éve élt festőóriások - például Caravaggio és Velázquez - gyakran emlegetett sajátosságával. Mármint azzal, hogy utóbbiak nagy gondot fordítottak a megfelelő megvilágításra, meg hogy modelljeik vonásai gyakran (Hockney számára) érthetetlenül mély árnyékot vetnek. Talán azért van ez - okoskodott -, mivel a mesterek optikai eszközöket alkalmaztak, azok ugyanis igen erős fényt kívánnak.

E nyomon továbbhaladva társult Charles Falco optikai szakértővel, az Arizonai Egyetem fizikusával, megismerkedett annak tükrös-lencsés vászonra vetítési módszerével, és - szabadon engedte a fantáziáját. Például a tekintetben, hogy a műtörténet öt-hatszáz évvel ezelőtt jelentős, ugrásszerű technikai és szemléletbeli fejlődést mutat ki a festészetben. Igaz, a szakma ezt eddig jobbára azzal magyarázta, hogy ekkoriban terjedt el az olajfesték, és hogy ez időben jött szokásba az úgynevezett (analitikus lineáris) perspektivikus ábrázolásmód is. Ám az angolnak ez túl kézenfekvőnek tetszhetett. Szerinte ugyanis az említett új módiktól nem válhattak hirtelen "tehetségesebbé és ügyesebbé" a művészek. Egymás mellé tette a 14. századi festők, majd a következő két évszázad jellegzetesnek mondható képeit, és úgy találta, hogy például a ruhák és az anyagok egyre életszerűbb és mind aprólékosabb kidolgozottsága - például hogy végül még a milliméteres redőknek is saját árnyékot festett az alkotó - nem magyarázható pusztán a szakmai tudás fejlődésével. De ugyanilyen, a régi módon számára nem magyarázható evolúciót látott a páncélábrázolásban is, minek nyomán a 15. század végén szinte már "fotóminőségű" hatásra voltak képesek még a maguk korában nem is a legnagyobbak között emlegetett mesterek is.

Hockney szerint a fordulat valamikor az 1400-as évek első harmadának végén következhetett be. Ettől kezdve ugyanis számos flandriai festő képe "szinte megszólal". A titok megoldására Hockney merész javaslattal állt elő. Szerinte az eddig feltételezettnél kétszáz évvel korábban, már a 15. században elterjedhetett a camera obscura (magyarul lyukkamera) eljárás. Ennek lényege, hogy egy kis lyukon keresztül fény jut egy sötét szobába, ahol a lyukkal szemközti falra vagy a megfelelően elhelyezett vászonra a külvilág fordított képe vetül - a lyukba egy lencsét helyezve a kép világosabb és élesebb is lesz. Így a művésznek ecsetjével "csak" követnie kell az "előrajzolt" vonalakat. Állítását arra is alapozza, hogy az 1400-as években Flandriában egy céhbe tömörültek a festők és a tükörkészítők.

Keith Christiansen, a New York-i Metropolitan Múzeum olasz festményekért felelős kurátora mindenesetre maga is kipróbálta ezt a technikát - azután pedig sarlatánnak mondta Hockneyt. Állítása szerint "egy fejjel lefelé álló, homályos képet láttam csak, aminek a körberajzolásához túl sok találgatás kellett volna". A kaliforniai Stanford Egyetem optikával foglalkozó mérnök tudósa, David Stork pedig azzal vonta kétségbe Hockney elméletének helyességét, hogy egy, a témában megrendezett konferencián bejelentette: számításai szerint a camera obscura használata esetén több ezer óriásgyertya fényére lett volna szükség, hogy elérjék a közép- és kora újkori festményeken látható fényviszonyokat.

Hogy miként volt valójában, még nem lehet bizonyosat tudni. Már csak azért sem, mert köztudomású, szinte minden korabeli festőművész és -műhely féltve őrizte a maga valósághű ábrázolásának titkát. Egyébként is - mondják a brit piktor állításait nem kapásból elvetők - a korabeli alkotók, ha olykor nagy művészi egóval voltak is megáldva, megrendelésekből élő mesterembereknek is tekintették magukat, akik nem feltétlenül vallották a mai áhítatos nézeteket, miszerint "egy érett reneszánsz festőhöz méltatlan, hogy bármiféle technikai segédeszközt használjon".

IZSÁK NORBERT

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A kérdés, ami tízezreket tart lázban a neten: ön hogyan írja le az X-et?

A kérdés, ami tízezreket tart lázban a neten: ön hogyan írja le az X-et?

Videókkal bizonyítaná az Apple: az új iPad Próval minden más

Videókkal bizonyítaná az Apple: az új iPad Próval minden más

Így bárkiből egyszerűen lehet borszakértő

Így bárkiből egyszerűen lehet borszakértő

64 magos processzort ad ki a Huawei, csak úgy emlegetik: szuperchip

64 magos processzort ad ki a Huawei, csak úgy emlegetik: szuperchip

Brexit: a brit parlament elé vinnék az újabb népszavazás ügyét

Brexit: a brit parlament elé vinnék az újabb népszavazás ügyét

Bérgyilkossal akarta megöletni szüleit egy 19 éves fiatal

Bérgyilkossal akarta megöletni szüleit egy 19 éves fiatal