Bush elnök sokáig őrlődött, míg némi küldetéstudatos pátosszalelszánta magát az iraki háborúra - derül ki egy, a fehér házi bizalmas beszélgetéseket állítólag szó szerint idéző, most megjelent könyvből. A szerző az annak idején a Watergate-ügyet leleplező és ezzel Nixon elnököt megbuktató újságírók egyike.

Az afganisztáni háború kellős közepén, 2001 decemberében, újságírók faggatták Tomy Frankset, az amerikai haderő vezérkari főnökét, miután visszatért Bush elnök texasi farmjáról. Egyikük, csak úgy mellékesen, azt is megkérdezte: folyik-e valamiféle katonai tervezés Irakkal kapcsolatban? A tábornok ártatlan mosollyal közölte, ilyesmiről szó sincs, most minden energiáját az afganisztáni háború köti le. Pedig hát a gyanútlan zsurnaliszta beletrafált. Tomy Franks aznap kapott megbízást az iraki háború megtervezésére.

Mindezt egy hete tudhatja a nagyérdemű Bob Woodward most megjelent, Támadási terv című könyvéből. A Washington Post mai főszerkesztő-helyettese éppen harminc évvel ezelőtt, kezdő újságíróként - Carl Bernstein kollégájával párban - már megbuktatott egy amerikai elnököt. Akkor lényegében azzal, hogy állítólag megtalálták azt az informátort, aki "tollba mondta" nekik, hogyan törtek be Nixon elnök megbízottai a washingtoni Watergate irodaházba, hogy megszerezzék a soron következő választásokra készülő konkurens Demokrata Párt belső dokumentumait. A hosszú hajú fenegyerekből azóta az amerikai tényfeltáró újságírás intézménye lett, olyannyira, hogy amikor mostani könyvének megírására készült, Bush elnök jónak látta összesen közel négy órán keresztül beszélgetni vele, sőt utasította is beosztottait, álljanak a szerző rendelkezésére.

Woodward a jelek szerint szakmailag korrekt módon oldotta meg a feladatot. Ezt látszik bizonyítani, hogy könyvét az idei elnökválasztásra készülő mindkét párt - kormányzat és ellenzék - választási honlapja felvette az ajánlott irodalom listájára. Nem csoda: aki olyan indulattal olvas, annak egy erőszakos, önfejű, megszállott Bush köszön vissza a lapokról. Másfajta lelkülettel viszont akár a megfontolt, határozott, mélyen érző, vérbeli vezető érzékelhető a sorok között. Az ellenfelek elegendő muníciót találnak ahhoz az előfeltevésükhöz, hogy az iraki háború ügyében hosszú ideig a törvényhozást megkerülő arrogáns politika folyt, amelyet az Amerikával pimaszkodó, a Bush-papa meggyilkoltatásával próbálkozó Szaddámmal szemben táplált személyes elnöki bosszú is fűtött. A hívek viszont elegendő bizonyítékot kapnak az elnök politikai bölcsességére is, miszerint Bush időben fölkészült minden lehetőségre, s miközben több mint egy éven át, az utolsó pillanatig kereste a békés megoldást, nem a levegőbe beszélt: fenyegetései mögött, lám, ott volt a valóságos erő.

No meg - mint kiderült - elegendő, még ha nem is törvényes felhatalmazással szerzett pénz is. Például az afganisztáni háborúra megszavazott summából kikanyarított 700 millió dollár, amit az iraki háború előkészületeként főleg kuvaiti repülőtér- és csővezeték-építésre fordítottak. Mert miközben a lapok címoldalait 2001 és 2002 fordulóján még a tálibok és az al-Káida kifüstölését célzó afganisztáni hadjáratról szóló hírek töltötték meg, Bush az amerikai titkosszolgálatok érdeklődését már egyértelműen Irakra irányította.

A Fehér Ház egyébként - tudható Woodwardtól - ekkor szembesült a ténnyel, hogy a CIA hasznosítható helyismerete gyakorlatilag a nullával egyenlő. "Helyi ügynökeinket egy kézen meg tudom számolni - mondta a CIA Irak-ügyosztályának vezetője egy 2002. januári megbeszélésen Cheney alelnöknek, majd némi szünet után hozzátette -, úgy, hogy közben még az orromat is piszkálom." Ami viszont Bush olvasatában csak azt bizonyította: arra ezek szerint aligha lehet számítani, hogy a CIA Szaddám megölésével vagy más módon rezsimváltást kényszerít ki Bagdadban. A nem létezőnek bizonyult helyi hálózat rapid kiépítésének nyomatékául szolgált utóbb az a közel 200 millió dollár, amit Bush 2002. február 16-ai szupertitkos utasítással a CIA rendelkezésére bocsátott a helyi erők jóindulatának megvásárlására. A lekenyerezés hatékonyságába vetett hit - állapítja meg némi malíciával Woodward - lelkileg összekötötte minden idők legtöbb kampánypénzt összekalapozó amerikai elnökét az USA egyetlen olyan intézményének vezetőjével, akinek joga van embereket megvesztegetni: George Tenet CIA-igazgatóval. Ez utóbbi e hátszéllel is folytatott titkos megbeszélést két kurd vezetővel, Dzsalal Talabánival és Masszud Barzánival, biztosítva őket - noha a döntés akkor még meg sem született - a katonai támadás megindításáról.

A háborúhoz vezető 2002-es esztendőt Woodward úgy írja le, mint az elnök lelkéért folytatott küzdelmet. Ebben a háború fő apostola az a Dick Cheney alelnök volt, aki az előző Bush-kormány védelmi minisztereként felügyelte az 1991-es félbehagyott iraki háborút. A másik pólus a katona létére is galamblelkűnek leírt Colin Powell, aki - balszerencséjére - eddigi beosztásaiban mindig egy fokozattal (az általa enyhén szólva sem kedvelt) Cheney alá került: az idősebb Bush elnöksége idején az USA haderőinek vezérkari főnökeként, most pedig külügyminiszterként. A mostani felállásban Cheney, az elnök bizalmasaként, már hónapok óta irányította az iraki háború előkészületeit, amikor 2002. augusztus 5-én Powellnek először nyílt alkalma - Cheney és Donald Rumsfeld védelmi miniszter távollétében - két órán át beszélgetnie minderről Bushsal. Powell - tudjuk meg most Woodwardtól - minden kérdést föltett, amit szerinte az elnöknek meg kellett volna válaszolnia, mielőtt háborút indít. Például: "Tisztában van-e vele, hogy ha megdönti Szaddámot, egy 25 milliós ország hullik az ölébe?" "Tudja-e, mit kezd vele?" "Elképzelhetőnek tartja-e, hogy egy amerikai tábornok álljon egy arab ország élén?" "Célszerű-e egy háború árnyékában kampányolni az újraválasztásáért?" Mire az elnök állítólag visszakérdezett: "Van más választásom?" A külügyminisztere erre fel vázolta az ENSZ-szel való együttműködés macerás, de - szerinte - inkább járható útját.

Powell és Cheney párharca már a korabeli sajtó figyelmét sem kerülte el, de - mint most kiderült - a mérkőzés állása a színfalak mögött éppen a fordítottja volt annak, ahogyan az annak idején látszott. 2002. augusztus 26-án például, amikor Cheney alelnök, az állítólagos iraki atomfegyverek veszélyét felidézve, sokak megítélése szerint hadüzenettel felérő beszédet tartott, sokan úgy gondolták, az USA lényegében már elszánta magát a harcra. Valójában Cheney szónoklata - állítja most Powellre hivatkozva Woodward - partizánakció volt, amellyel az alelnök "vissza akarta szerezni a kezdeményezést". Woodward szerint a külügyminiszter ekkor még - Irak ügyében utoljára - nyeregben maradt. Bush az ő javaslatát - és legfőbb szövetségese, Tony Blair angol miniszterelnök kérését - elfogadva nem sokra rá azt szorgalmazta az ENSZ közgyűlésében, hogy térjenek vissza Irakba a fegyverzetellenőrök, és szülessen a Biztonsági Tanácsban (BT) egy, Irakot minden addiginál keményebben elítélő határozat.

Bush ingadozását jelezte, hogy amikor 2002. december 21-én a CIA vezetői vetített képes előadáson mutatták be az iraki tömegpusztító fegyverek létének (vélt) bizonyítékait, az elnök a műsor végén állítólag rezignáltan megjegyezte: "Ügyes próbálkozás, de nem hiszem, hogy átlag-Joe egyetlen mukkot is értene belőle, pláne, hogy meg lehetne győzni őt bármiről is." Ám az apparátus háborúpárti tagjai végül felülkerekedtek. Powellnek meg az a megaláztatás jutott osztályrészül, hogy a Bush által gyermetegnek minősített diavetítős prezentáció alig feljavított változatát néhány héttel később neki kellett meggyőző bizonyítékként tálalnia a BT-ben. Az elnök egyébként már 2003. január első napjaiban egy, a nemzetbiztonsági tanácsadó Condoleezza Rice asszonnyal folytatott beszélgetése során kibökte: döntött, háború lesz. A tanácsadó volt az egyetlen, akinek ekkor megkérdezte a véleményét. "A többiekét úgyis tudtam" - mondta később Woodwardnak. Végül maga Rice volt az, aki január 13-án figyelmeztette az elnököt, talán mégiscsak értesítenie kéne a külügyminiszterét: háború lesz.

Nem sokkal a támadás megindítása előtt egyébként Bush váratlanul még lelki támaszra is lelt. Történt, hogy Elie Wiesel Nobel-békedíjas izraeli író 2003. február 27-én éppen Condoleezza Rice-nál volt látogatóban, amikor Bush bekukkantott tanácsadója irodájába, s látva a vendéget, leült közéjük néhány percre. "Irak terrorista állam, a beavatkozás morális kötelesség" - fejtegette Wiesel az elnöknek, állítva, hogy "ha a Nyugat 1938-ban beavatkozik Európában, megakadályozhatta volna a második világháborút és a holokausztot". "Úristen, mondtam magamnak - idézte fel később az elnök e találkozást Woodwardnak -, ha Eli Wiesel így érez, akkor nem vagyok egyedül."

Ami pedig a társas cselekvést illeti: Bush - mint most kiderült - a támadás megindítása előtt fölajánlotta egyetlen komoly erőt képviselő szövetségesének, Tony Blairnek, szálljon ki, ha úgy érzi, hogy belebukhat a háború támogatásába, Blair azonban nem élt az egérúttal, így Bush vele szövetségben adhatta ki utasítását, miszerint: "A világbéke és az iraki nép szabadsága érdekében ezennel elrendelem az Iraki Szabadság Hadművelet végrehajtását. Isten áldása legyen a katonákon." Az amerikai elnök most így számolt be akkori érzéseiről: "Imádkoztam, hogy legyen erőm beteljesíteni az Úr akaratát... Ne értsen félre, nem akarom Istenre hivatkozva igazolni a háborút. De mégis, imádkoztam, hogy az Ő akaratának a lehető legjobb hírnöke legyek."

RÉTI PÁL / WASHINGTON

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Szellem

Magyar portya

2002 decemberében a magyar illetékesek némi mellébeszélés után elismerték: igaz a hír, miszerint az amerikaiak...

Csaknem egy tonna gyanús potencianövelőt és hormontablettát foglalt le a NAV

Csaknem egy tonna gyanús potencianövelőt és hormontablettát foglalt le a NAV

Utoljára ülésezik a parlament, újabb tüntetés készül

Utoljára ülésezik a parlament, újabb tüntetés készül

Orbán: A keresztény kultúrára lőttek Strasbourgban

Orbán: A keresztény kultúrára lőttek Strasbourgban

Azt hiszi, abból lesz baj, ha túl keveset alszik? Akkor most mutatunk valamit

Azt hiszi, abból lesz baj, ha túl keveset alszik? Akkor most mutatunk valamit

Nem gyógyult meg Kapás Boglárka, nem tud indulni a vb-n

Nem gyógyult meg Kapás Boglárka, nem tud indulni a vb-n

Letesztelt pár citromot a Nébih, és bizony találtak problémákat

Letesztelt pár citromot a Nébih, és bizony találtak problémákat