Igaz-e, hogy agresszívan lobbizik a Vatikán? Ami Magyarországon egy politikusi interjú és egy államférfiúi kitüntetés nyomán mostanában olykor indulatos szóváltásokat eredményezett, az az Európai Unióban nem számít újdonságnak.

"Nem érzékelek olyan törekvéseket, hogy a Vatikán jogtalan előnyökhöz kívánna jutni az Európai Unióban" - nyilatkozta Erdődy Gábor, Magyarország vatikáni nagykövete a HVG-nek, cáfolni kívánva a Kósáné Kovács Magda szocialista képviselő által a közelmúltban tett és csak szóhasználatában, de nem tartalmilag kiigazított, "lenyúlási kísérleteket" emlegető nyilatkozatot. Ha valaki, akkor a nagykövet nyilván tisztában lehet a valódi helyzettel, mivel kollégái, az apostoli nunciusok - magyarán vatikáni követek - azok, akik 172 államban (és az EU-ban) akár a legmagasabb politikai körökkel is kapcsolatot tartanak. Feladatukhoz tartozik, "hogy azt, ami az egyház és az Apostoli Szentszék küldetésével kapcsolatos, a püspökökkel együttműködve az állam vezetőinél pártfogolják" - idézi a regulát Schanda Balázs egyházjogász. A Vatikán emellett - mint ahogyan az egy magára valamit is adó államhoz illik - tucatnyi nemzetközi kormányközi szervezetben is képviselteti magát, így például a Nemzetközi Atomenergia-ügynökségben, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezetben, de megfigyelői státusa van az Európa Tanácsban is. Ezért is mondhatják radikális kritikusai, hogy a nemzetközi politikai küzdőtéren a római katolikus egyház gyakorlatilag az egyetlen olyan globális játékos, amely teljes mértékben független bármely világi hatalomtól.

Igaz ez akkor is, ha a katolikus egyház vezetői egyáltalán nem ekként nyilatkoznak. A második vatikáni zsinatot 1965-ben lezáró VI. Pál pápa a Sollicitudo omnium Ecclesiarum kezdetű szentszéki jogszabályban kiemeli, hogy "az Egyház biztosítja a világi hatóságokat mindig békés és jó szándékú céljai felől, és felajánlja lelki erejét, valamint intézményeinek segítségét a társadalom közös java érdekében". Megesik azonban, hogy a világi hatóságok és némely társadalmi szervezetek nem kérnek Róma lelki erejéből, miután az ott üdvösnek tartottól eltérő megoldást részesítenek előnyben. Legalábbis ezt szűrhetik le a külső szemlélők akkor, amikor egyes liberális eurokraták a Szentszék némely nyilatkozatai ellen tiltakoznak. Ez történt 2003. januárjában is, amikor a vatikáni hierarchiában gyakorlatilag másodiknak számító főpap, az ultrakonzervatívnak mondott Joseph Ratzinger bíboros egy doktrinális jegyzékben arra hívta fel közvetlenül a hívők (ám a kérdés globalitása okán minden érintett) figyelmét, hogy "a vallás és a politika szétválasztása nem jelentheti az erkölcs és a politika szétválasztását". A Hittudományi Kongregáció feje azt is sietett hozzátenni: természetesen a katolikus egyház bírja a végső, isteni hatalmat arra, hogy jogosult legyen meghatározni az erkölcsre vonatkozó igazságot.

Ratzinger megnyilvánulása nem volt előzmény nélkül való. Kiderült ugyanis, hogy a Vatikán kimaradt az európai alkotmány tervezetének megfogalmazásáért felelős konventben megfigyelőként helyhez jutottak közül. Ezt II. János Pál pápa később úgy próbálta orvosolni, hogy néhány hónapon belül gyors egymásutánban magánkihallgatáson fogadta Valéry Giscard d'Estaing-t, az alkotmányozó konvent elnökét, Pat Coxot, az Európai Parlament (EP) elnökét, Tony Blair brit miniszterelnököt és Joschka Fischer német külügyminisztert, de magához citálta az EU-tagországok vatikáni nagyköveteit is, akik előtt kifejtette, mely pontokat látna célszerűnek belevenni az alkotmányba. Ilyen pont lenne - fogalmazott -, hogy a vallási közösségeket politikai tényezőként is elismerjék, valamint hogy a Vatikán előzetesen véleményezhesse az Európai Bizottság által beterjesztett törvényjavaslatokat.

A Szentszék nemcsak saját, jól kiépített diplomáciai kapcsolatrendszerén, de a magukat katolikusnak valló eurokratákon keresztül is megjelenítheti szándékait. A Catholics for a Free Choice (Katolikusok a Szabad Döntésért), az abortusz kérdésében a pápai állásponttal radikálisan ellentétes véleményen levő liberális katolikus szervezet szerint erkölcsi ügyekben a Szentszék sokszor gyakorol nyomást kereszténydemokrata politikusokra. Közismert például, hogy az EU időnként abortuszprogramokat is támogat, illetve az abortuszok elkerülésére védekezési technikákat propagál egyes fejlődő országokban. A meghirdetett cél, "hogy a nők szabadabban rendelkezhessenek saját testük fölött".

A liberálkatolikus eurohonatyák szerint viszont nemrég azért csökkentették majd egyharmadával e program 2003 és 2006 közötti költségvetését, mert 160 képviselőtársuk - a Szentszékre hallgatva - morális okokból "sokallotta" az erre szánt összeget. De nem csak abortuszügyben igyekszik Róma a katolikus egyház tanítását az egyházat követők körén kívül is tiszteletben tartatni. A "Pápai tanács a családért" például a házasságon alapuló családmodell elleni támadásként értékelte, amikor 2003 januárjában az EP elfogadott egy jelentést, amely azt ajánlotta, hogy az EU a házassághoz hasonló jogokkal ruházza fel az egyneműek együttélését is. A Vatikán ekkor felszólította az EP katolikus tagjait, ne támogassák a javaslatot, mivel az "ellentmond a közjónak és az emberről való igazságnak", ezért "teljességgel igaztalan".

Enyedi Zsolt szociológus-politológus szerint "az időnkénti feszültségek egyik forrása, hogy a mai európai politikai elit inkább baloldali libertáriánus, míg II. János Pál pápa az utóbbi negyedszázadban inkább konzervatív teológiai irányvonalat képviselt, és nem félt többször is erős kritikával illetni a katolikus egyház által morálisan mindig is elítélt válást, abortuszt vagy éppenséggel a homoszexualitást". Enyedi úgy véli, "mivel a konzervatív katolikusok ma már kisebbségnek számítanak a kontinensen, érthető és megbocsátható, ha a Vatikán időnként tanul más, akár agresszív lobbimódszereket is használó kisebbség, például a zöldek érdekérvényesítési stílusából". Más kérdés, hogy az egyházi lobbizás - amint azt az események is tanúsítják - mindeddig csak meglehetősen korlátozott sikerrel járt.

A dolgok jelenlegi állása szerint például igencsak kétséges egy közelmúltbeli "projekt" sikere: Európa szellemi örökségének olyan - főleg szimbolikus jelentőségű - megemlítése a preambulumban, amely Istenre és a kereszténységre utal. Még akkor is, ha az "istenes" verzióért ez esetben a Vatikánnal együtt lobbizott a 127 protestáns, anglikán és ortodox egyházat tömörítő Európai Egyházak Konferenciája is. A katolikus egyház egyedül azt könyvelheti el jelentős előrelépésként, hogy az EU-s alkotmánytervezet 51. cikkelyébe bekerült: a vallási közösségek megőrizhetik a tagállamokban azt a jogállásukat, amelyet eddig is élveztek, vagyis az EU-ban sem csökkennek privilégiumaik. Pedig sokan még ezt is sokallják. Többen például azzal érvelve protestálnak ellene, hogy effajta előjogokkal élve mentett ki az egyház a világi igazságszolgáltatás karmai közül több olyan katolikus papot, aki apácák elleni szexuális visszaélés gyanújába került.

A vatikáni álláspontok természetesen nem csupán a hivatalos kapcsolatok, a lobbizás, illetve a katolikus politikusok hadrendbe állítása által érvényesülhetnek, hanem a választópolgárok meggyőzése útján is. Jóllehet, mint nemrégiben egy napilapnak adott interjújában Erdő Péter prímás maga is utalt rá, az 1983-as egyházi törvénykönyv tiltja, hogy papok pártokban vagy állami közhatalom gyakorlásával járó hivatalokban szerepet vállaljanak, az egyház a világi hívek hatáskörébe utalja, hogy "az e világi dolgok rendjét az evangélium szellemében alakítsák". Erdő említette a második vatikáni zsinatot is, amely "azt is kiemelte, hogy a világi hívőket e tekintetben egyfajta autonómia illeti meg". Igaz, az autonómia lehet az egyházzal egyetértő és azzal vitatkozó is. Ez utóbbira szolgálhat példával a magát katolikusnak valló John Kerry amerikai demokrata elnökjelölt, akinek Raymond Burke, St. Louis érseke azt tanácsolta húsvét előtt, hogy csak akkor jelentkezzék nála az ünnepi szentáldozásra, ha felhagy az abortusz pártolásával (HVG, 2003. február 8.).

A szigor azonban csak az egyik eszköze a nevelési célzatú befolyásolásnak. A dicséretre magyar példa is hozható: idén húsvétkor vehette át az egyébként protestáns Orbán Viktor exminiszterelnök a pápa által adományozott Nagy Szent Gergely Lovagrend nagykeresztjét. Nem teljesen mellékesen: az éppen 1400 éve meghalt Gergely pápa volt az, aki a lombardok hatalmát megtörve Itália nagy részét közvetlen pápai uralom alá vonta, amivel megszilárdította hatalmát a politikai szférában is. Más kérdés, hogy a Vatikán ma már legfeljebb ilyen szimbolikus diplomáciai módszerekkel igyekszik a döntéshozók előtt megvilágítani a szerinte helyes irányt. Példát is mutatva nekik - például azzal, hogy a pápa 2005 szeptemberére tervezett strasbourgi látogatásán avathatja boldoggá az európai közösség egyik néhai alapító atyját, az elkötelezetten katolikus Robert Schuman egykori francia miniszterelnököt.

IZSÁK NORBERT

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Nagy csata után vb-elődöntős a női pólóválogatott

Nagy csata után vb-elődöntős a női pólóválogatott

Erre a táblázatra gondoljon, mielőtt bárkit otthagy a kocsiban a napon

Erre a táblázatra gondoljon, mielőtt bárkit otthagy a kocsiban a napon

Ez történt: bemutatták a chipet, amit Elon Musk beültetne az agyunkba

Ez történt: bemutatták a chipet, amit Elon Musk beültetne az agyunkba

97 év után hozzányúlnak Tutanhamon fáraó aranyozott koporsójához

97 év után hozzányúlnak Tutanhamon fáraó aranyozott koporsójához

Drámai végjáték után ezüstérmes a magyar kardválogatott a budapesti vébén

Drámai végjáték után ezüstérmes a magyar kardválogatott a budapesti vébén

Tényleg itt a világ vége, ha a 007-es ügynök egy fekete nő lesz?

Tényleg itt a világ vége, ha a 007-es ügynök egy fekete nő lesz?