A helvét patriótáknak ideje szembesülniük a ténnyel, hogy Tell Vilmos, a svájci nemzeti büszkeség megtestesítője importlegendák szereplőiből van összegyúrva. Ez azonban aligha árt népszerűségének, amely most, a róla szóló klasszikus Schiller-dráma bemutatójának kétszázadik évfordulóján csak tovább növekszik.

Urs Widmer svájci író Schiller drámájával, a Tell Vilmossal a kezében nemrégiben végigjárta a híres színdarab helyszíneit, ellenőrizte a szövegben szereplő mintegy 150 földrajzi nevet - hegyet, völgyet, erdőt, tavat, várat, házat -, és nem csalódott. Megállapítása szerint Schiller műve kiállja a topográfiai próbát, a helyszínek léteznek, a hősnek a drámaíró által leírt útvonala hiteles, nincs abban sehol logisztikai hiba. Ami már csak azért is figyelemre méltó, mert a német drámaköltő, Friedrich Schiller soha nem járt Svájcban, mielőtt megírta volna az először kétszáz évvel ezelőtt a türingiai Weimarban bemutatott Tell Vilmost.

Az évforduló mindenesetre megfelelő apropót kínált, hogy Svájcban ismét feltámadjon a Tell-láz. Schwyzben - erről a kantonról kapta nevét Svájc - Tell, kérünk, jelentkezz! címmel júniusban kiállítás is nyílik, amely azt vizsgálja, milyen a hatása a Tell-mítosznak napjainkra. Július 23-a és augusztus 29-e között Rütli mezején - ahol 1291. augusztus 1-jén a svájci férfiak esküt tettek, hogy erőszak nélkül bár, de szembeszállnak a Habsburgokkal - szabadtéri Schiller-előadásokat tart a weimari Német Nemzeti Színház, Altdorfban, az almalövés helyszínén pedig Louis Naef rendezésében modern átdolgozásban látható majd a Tell-dráma.

De vajon mi késztette egykor a negyvenes éveiben járó Schillert, hogy megírja a Tell Vilmos-történetet, amely az említett jubileumi szakértői bejárás szerint földrajzilag korrekt ugyan, ám történelmi hitelessége kétséges? A körülményekről annyi tudható, hogy Friedrich Schiller 35 éves volt, amikor, immár Weimarban élve, megismerkedett Goethével, akihez aztán 1805-ben bekövetkezett haláláig szoros barátság fűzte. Goethe utóbb határozottan állította, hogy barátja tőle hallhatott Tell Vilmos legendájáról. Ő volt például az is, aki a svájci utazásáról gondosan vezetett naplója segítségével megismertette költőtársát az "eredeti helyszínnel". "A gyönyörű táj teljesen betöltötte lelkemet, olykor már skandáltam hozzá hexametereimet. Néztem a tavat a nyugodt holdfényben... Minderről aztán meséltem Schillernek, akinek lelkében tájaim, figuráim drámává értek" - mondta tollba Goethe a történteket harminc évvel később Johann Eckermann-nak, hűséges titkárának.

Maga Schiller viszont csak a rendelkezésére álló források egyikeként említi Goethét. Az irodalomtörténészek pedig azt is kimutatták, hogy Schiller nem csupán ismerte a történet egyik fő alapforrását, az 1470 körül az Unterwalden kanton Sarnen városának jegyzője által írt, úgynevezett Fehér Könyvet, hanem egyes fontos epizódokat szinte szó szerint át is vett belőle. A fentieket lejegyző Hans Schriber ugyanis nemcsak az állami levelezéseket, fontos okiratokat iktatta, hanem élete alkonyán lezárt dokumentumgyűjteményének végére "elbeszélő részt" is illesztett, benne a Tell-sztorival. Schriber arra keresett választ, honnan származnak a három ősi svájci tartomány, Uri, Unterwalden és Schwyz lakói. Megállapítása szerint az előbbi kettő lakossága római, az utóbbié svéd eredetű. Szabad telepesek voltak, akik mindig is szembeszálltak a nyilván főként adóztatási célú idegen hódoltatási kísérletekkel. Így kerülnek képbe a 13. században agresszíven terjeszkedő Habsburgok is, kivált az őskantonok kiváltságait még elismerő Rudolf halála után trónra kerülő fia, Albert, aki kormányzóinak, tiszttartóinak közvetítésével sarcolgatta az erre oly kényes helyieket.

A Fehér Könyvben már felbukkannak mindazok a történések, amelyek utóbb Schiller drámájába is beemeltettek: Tell Vilmos egyike a Habsburgok helytartójával ellenszenvező őshonos helybelieknek, ezenkívül híres íjász és kitűnő hajós. Konfliktusba is keveredik Hermann Gessler helytartóval, aki az Uri kantonban fekvő Altdorf lakóinak kötelezővé tette, hogy a piactéren botra tűzött kalapja előtt ugyanúgy tisztelegjenek, mintha magát a helytartót látnák. Tell ellenáll, erre Gessler egy próbatétellel bünteti: el kell találnia a fia fején az azóta világhíressé vált almát. A büszke svájci eleget tesz a parancsnak, de két nyílvesszőt készít elő. A másodikat a helytartónak szánja, ha netán az első lövést elvétve megsebesítené a fiát. Ebbéli szándékát nem is rejti véka alá, mire a felbőszült Gessler letartóztattatja. A vele a börtön felé tartó hajó viharba kerül, Tell megszökik, majd a Küssnacht felé vezető völgyszorosban nyilával leteríti a zsarnokot.

A történetet sokáig minden mélyen érző svájci hazafi valóságosnak vélhette, ám Schiller talán már hallott egy 1760-ban Bernben a szerző nevének feltüntetése nélkül megjelent írásról is. Ezt - mint utóbb kiderült - egy Uriel Freudenberger nevű pap írta, aki azt állította, hogy Tell voltaképp egy 12. századi dán krónikából, a Saxo Grammaticus által latin nyelven írt Gesta Danorumból származott el (bár ott Tokónak vagy Tikinek is hívták) a svájci legendáriumba, azaz dán jövevény. A dán alapmonda hőse egy ivászaton íjásztudományával kérkedik, ezért Kékfogú Harald, a kegyetlen király (nem mellesleg a mai számítógépes bluetooth eszközök névadója) azzal kívánja szaván fogni, hogy egy, a fia fejére tett almán kell bizonyítania képességeit. Toko-Tiki - akárcsak Tell - félretesz egy tartalék nyílvesszőt, amelyet a zsarnoknak szán, ha elhibázná az első lövést. Ilyesmi azonban ebben a történetben sem eshet meg, utána viszont itt is lázadás tör ki, és az íjász ebben a regében is meggyilkolja a királyt.

Freudenberger bölcsen tette, hogy annak idején nem adta nevét tanulmányához, azt ugyanis - a szerző távollétében - Uri kanton kormánya nyilvánosan elégettette, s talán ő sem ússza meg büntetés nélkül, ha kitudódik, ő az, aki kételkedik Tell "ősiségében". Mint ahogyan bocsánatkérésre kényszerítették a kanton elöljárói még a Tell figuráján gúnyolódó Voltaire-t is s több berni követőjét. Addigra ugyanis Tell Svájc mítoszává, annak a szabadságharcnak a jelképévé vált, amely 1307. november 7-ének éjjelén a Vierwaldstätti-tó partján kezdődött, s amelyet az időközben egyesülő kantonok közel száz éven át folytattak a Habsburg-házzal szemben. És amelynek főhőse, Tell Vilmos - ugyancsak a legenda szerint - 1354-ben akként vesztette életét, hogy miközben egy kisfiút mentett ki a megáradt Schächen patakból Bürglen mellett, ő maga vízbe fúlt. Azaz éppen olyan hősiesen, nemesen halt meg, ahogyan élt.

Már ha élt. Mert bár Freudenberger könyvének tüzes cenzúrázása után egy korabeli luzerni szerző sietve cáfolatot jelentetett meg, bizonygatva Tell létezését, két történész pedig még nemrég is kiáltványt tett közzé, felszólítva legalább a hagyomány tiszteletére, a nemzeti hőshöz ragaszkodó közvélemény idővel mintha kezdett volna beletörődni, hogy a hős mesterlövész csak a fantázia szüleménye, sztorija pedig csak azon középkori istenítélet-történetek egyike, amelyek a bűnösség vagy ártatlanság fő bizonyítékának a pusztulást vagy túlélést tekintették. Ráadásul azóta a saját fia fejére tett almát nyilazó íjász legendáját fellelték a német, a norvég és az izlandi szájhagyományokban is. Egyébként maga Schiller is meseként kezelte Tell történetét - igaz, példatörténetként is, hiszen a dráma megírása csak néhány esztendővel követte a francia forradalom kitörését, amikor a szabadság eszméje szinte egész Európát áthatotta. Így lett Tell Vilmos korának forradalmi ikonja is.

"Ami a lényeg: a Tell Vilmos-legenda tartalmát egyetlen írásos dokumentum sem igazolja egyértelműen, a történetet inkább a szájhagyomány élteti" - konstatálja a legtekintélyesebb svájci történész, Jean-Francois Bergier. A történet cselekménye - mondja - lényegében négy epizódból áll. Ezek: a hatalom előtti hajbókolás megtagadása, az almajelenet és a letartóztatás, a menekülés a hajóról, amely a börtönbe vitte volna, és végül Gessler helytartó megölése. Közülük a legnépszerűbb és a legvérfagyasztóbb jelenet, az almaepizód Bergier szerint norvégektől, izlandiaktól származó importtörténet, amelyet feltehetően a Gotthard-hágón érkező idegenek mesélhettek a helyieknek. Más középkori történetekkel szemben viszont - hangsúlyozza - az epizódoknak mégiscsak van helyi különlegességük is: történetesen, hogy nem misztikusak, hiányzik belőlük a varázslat, a természetfölötti csoda vagy más mesés elem. Mindezen kívül a svájciakat legfeljebb az vigasztalhatja, hogy univerzális hősük Schiller drámája, majd pedig Rossini operája révén az egész világ közkincsévé lett.

FÖLDVÁRI ZSUZSA / BÉCS

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Több ezren tiltakoztak San Juan utcáin a kormányzó lemondását követelve

Több ezren tiltakoztak San Juan utcáin a kormányzó lemondását követelve

Helikopterről foglalták el az iráni kommandósok a brit tankert - videó

Helikopterről foglalták el az iráni kommandósok a brit tankert - videó

Lángra kapott egy 11 éves kislány iPhone-ja

Lángra kapott egy 11 éves kislány iPhone-ja

Légrádi Gergely: A ma emberének emlékek helyett mobiltelefonja van

Légrádi Gergely: A ma emberének emlékek helyett mobiltelefonja van

A kormányváltással Görögország visszatér a "rendes" kerékvágásba

A kormányváltással Görögország visszatér a "rendes" kerékvágásba

A Nép Szolgája nagyot nyert Ukrajnában

A Nép Szolgája nagyot nyert Ukrajnában