Az 1954-es berni foci-vb döntőjére emlékező események mellett kevesebb szó esett arról, hogy miként élték meg annak idején a magyarok kiejtő góljait a döntőt megelőzően búcsúztatott brazilok, illetve a korábbi győztes uruguayiak.

A múlt szombati német-magyar focimeccs (lásd cikkünket a 86. oldalon) apropója az 1954-es "berni csoda" volt, pedig az egykori magyar aranylábúak ugyane világbajnokságon előzőleg gyászba borították Brazíliát, majd Uruguayt is. Ám miközben voltak, akik a döntő elvesztését követő budapesti eseményeket utóbb az 1956-os forradalom előrengésének is értékelték, kevés szó esett arról, hogy a fél évszázada lezajlott, hosszabbítás után 4:2-es győzelemmel zárult magyar-uruguayi meccs az óceánon túli ország gazdasági-politikai mélyrepülésének egyfajta mágikus szimbólumává is lett.

"Hideg zuhanyként ért mindannyiunkat a harmadik gól, de sem a nagymama, sem a papa nem akarták megadni magukat a kétségbeesésnek. Én viszont mintha már nem éreztem volna teljesen idegennek a gondolatot, hogy a magyarok talán legyőznek minket. De még nem mondtam semmit. Berohantam a szobámba, hogy ne halljam a közvetítést, miközben abban reménykedtem, hogy biztosan lőttünk egy gólt, amiről csak azért nem szerezhettem tudomást, mert ezen sem nagymama, sem apa nem örvendezett elég hangosan. Aztán mély csend ült a házra és az egész városra. Apám belépett a szobámba, a vállamra tette a kezét, és azt mondta: Látja, barátom? Ilyen az élet! Egyszer fent, egyszer lent. Pedig sem ő, sem én nem tudtuk még, hogy mekkorát fordul a világ, s a győzelmek után eljön a vereségek ideje" - olvasható a spanyol nyelvterületen széles körben ismert Tomás de Mattos uruguayi író egyik, az 1954-es emléket felidéző novellájában.

Az irodalommá szublimált döbbenet érthető volt: a korabeli uruguayi sajtó, de még a nagy ellenlábas Brazília lapjainak tanúsága szerint is Dél-Amerikában ezt a meccset tekintették az 1954-ben Svájcban rendezett foci-vb igazi döntőjének. Főképp miután a negyeddöntőben Puskásék már megverték a szambafutballal indító, ám a növekvő reménytelenség okán mindinkább begorombuló, a lefújás után pedig az összecsapást utcai harcosok modorában prolongáló brazilokat is.

Utóbbiak csalódottsága ugyancsak érthető volt: "Brazília hősei ma elégtételt vesznek halottainkért, az öngyilkosokért" - konferálta fel 1954. június 27-én a magyar-brazilt Geraldo José de Almeida rádióriporter. A túlfűtött üzenet az előző, 1950. évi világbajnokságon történtekre utalt, amikor az esélyes brazilok hazai pályán, 200 ezer, győzelemre készülő honfitársuk előtt bukták el a döntőt - és éppen Uruguay ellen. A meccs lefújása után általánossá lett önemésztő össznemzeti bánatban több szurkoló vetette magát a mélybe mindjárt ott helyben, a nem sokkal korábban épült, ma is a világ legnagyobbjának mondott Rio de Janeiró-i Maracana stadion lelátóiról. Nem beszélve azokról, akik - napok-hetek múltán sem bírva elviselni a nemzeten esett gyalázatot - lőfegyverüket fordították maguk ellen.

Ilyen előzmények után érkeztek Svájcba a brazilok. Adamar Pimentának, a brazil válogatott technikai vezetőjének a nyolcvanas évek elején megjelent emlékirataiból az is tudható, hogy a szambamágusok egészséges önbizalmán csak az a félsz ejtett némi csorbát, amit a negyeddöntő sorsolásával kapcsolatosan éreztek. "A játékosok és a vezetők nagyon nem szerették volna, ha Puskásékat, a szupercsapatot kapjuk. Mert mi történik, ha a válogatott veszít? És mi lesz több millió brazil reakciója? Ezek a gondolatok motoszkáltak mindannyiunk fejében, amikor Jose Alfredo Zézé Moreira, a kapitány sápadtan érkezett vissza a csapat szálláshelyére, és bejelentette: 27-én Bernben a magyarok ellen játszunk. A vezetők próbáltak ugyan lelket verni a fiúkba, ám kevés sikerrel" - írta a brazil bennfentes.

A végeredmény ismert, ahogy a már a pályán kitört verekedéssé fajuló botrány is. A brazilok az első két bekapott gól után bevadultak, és bár utána még estek gólok, hiszen a németek elleni első meccsen harcképtelenné tett Puskás nélkül felálló magyar csapat 4:2-re győzött, a krónikák azt is feljegyezték, hogy Santost és Bozsikot nyílt sisakos rugdalózásért leküldték a pályáról. De ezenkívül is folyt labda nélkül rúgás, sőt szembeköpősdi is. Meccs után pedig a brazilok az öltöző folyosóján mélyrepülésben útnak indított vizesüvegekkel próbáltak némi enyhet szerezni fájdalmukra.

Maga Brazília azonban, úgy tetszik, az előző vb sokkjával túlesett az igazi társadalmi traumán. Legfeljebb a meccset vezető Arthur Ellis angol bírót titulálták "kommunista rablónak" a brazil újságok. No meg Mario Vianna, a vb-re delegált brazil játékvezető rádiónyilatkozatban osztotta meg országgal-világgal abbeli nézetét, miszerint "a világbajnokság teljes bírói kara rablók gyülekezete". De ezzel a dolog szépen le is csengett, és csupán a megbántódott FIFA zárta ki soraiból a fájdalmán úrrá lenni nem tudó sporttársat.

Nem így a Czibor, Hidegkúti, illetve Kocsis két góljával zárult Uruguay elleni meccs esetében, amely mélyebb és időben is messzebb ható benyomást tett az odahaza maradt urukra. Annak ellenére is, hogy az akkor már kétszeres világbajnok dél-amerikai futballnemzet 1954. június 30-ai vereségét a másnapi lapok megpróbálták megfelelően édesített ostyában beadni. Mintaképül állították például az uruguayi fiatalság elé csatárukat, Hohberget, aki egy "fergeteges jobb lábas lövéssel kiegyenlített, majd az ünneplés pillanatában összeesett, valószínűleg pár pillanatra meg is állt a szíve. Ám mivel a hosszabbításban nem lehet cserélni, összeszorított fogakkal végigjátszotta a meccset" - állt az El Observador korabeli hasábjain. A napilap állítólagos magyar nyilatkozatokkal is igyekezett tompítani a fájdalmat: "Hősökként és úriemberekként veszítettek - idézték, mit mondott volna néhány perccel a meccs után meghatódva a magyar Bozsik. - Nehezen hatódom meg, de amikor egy pillanattal ezelőtt Schiaffino egy csókkal gratulált, úgy éreztem, gombóc van a torkomban. A legszebb, legemberibb mérkőzés volt ez az életemben."

A mérkőzés történelmi utóélete mégis egészen más lett. "A FIFA által a múlt század legjobb tíz meccse közé választott párviadal utáni években ugyanis az addig gyakran Dél-Amerika Svájcának nevezett ország - például az 1953-ig tartó koreai háború hadiszállításainak is köszönhetően - virágzó gazdasága erős hanyatlásnak indult" - mondja a HVG-nek nyilatkozó Gabriel Szollosy, a nagyapja révén még magyaros nevet viselő uruguayi dokumentumfilm-rendező, aki nemrégiben kezdett forgatni az ötven évvel ezelőtti eseményekről. A tradicionálisan szinte kizárólag élőállat-, bőr- és gyapjúexportból élő Uruguay ugyanis ekkortól kezdte megérezni az induló kőolaj- és műanyagkorszaknak az ország gazdaságára nézve káros hatásait is. A növekvő infláció és munkanélküliség 1958-tól végül jobboldali hatalomátvételbe, majd terrorba torkollott. Ezzel szemben indította küzdelmét a Tupamarosként emlegetett gerillamozgalom, amelynek egyik vezetője a hatvanas évek közepén egyszer ekként helyezte a híres 1954-es mérkőzést az uruguayi belpolitikai erőtérbe: "Minden a svájci vereséggel kezdődött és a forradalommal ér majd véget." Az egykor gyakran idézett mondatot egy 1996-ban készült dokumentumfilmben elevenítette fel a fegyveres gerillák vezére, az 1984-ben helyreállított demokratikus viszonyok közepette parlamenti képviselővé avanzsált José "Pepe" Mújica. Ám azóta - mondják ma arrafelé - véget ért a "svájci átok". Minek nyomán az ominózus mérkőzés besorolódhatott oda, ahová való: az időnként évfordulós meccsekkel felidézhető sportemlékek közé.

VAJNA TAMÁS

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Volt, hogy évekig keresték a rubinkincset a budakeszi Gyűrűk urai

Volt, hogy évekig keresték a rubinkincset a budakeszi Gyűrűk urai

Marseille-ben is áll a bál

Marseille-ben is áll a bál

A karácsonyi vásár közepén kiáltotta el magát, hogy nincs is Mikulás

A karácsonyi vásár közepén kiáltotta el magát, hogy nincs is Mikulás

Ezrek az utcán, nézze meg, közben milyen kihalt a Kossuth tér - fotó

Ezrek az utcán, nézze meg, közben milyen kihalt a Kossuth tér - fotó

Népességrobbanás várható a migrációt kibocsátó országokban

Népességrobbanás várható a migrációt kibocsátó országokban

Trump kabinetfőnöke is elmegy

Trump kabinetfőnöke is elmegy