A világ mai állapotáért is gyakran felelőssé tett fehér gyarmatosítás és rabszolga-kereskedelem vádjait is ellensúlyozandó, nemrég több amerikai tudományos könyv számba vette a muzulmánok által annak idején rabláncra fűzött milliónyi keresztényt. Jó tudni, e piacnak egykor a történelmi Magyarország is mozgalmas terepe volt.

,,Mivel az egykori áldozatokból az európai gyarmatosítás során tettesek lettek, a történészek az ő bűnükkel foglalkoztak, és átsiklottak afölött, hogy rabszolga-kereskedők 1530 és 1780 között egyedül Észak-Afrikába több mint 1 millió keresztényt hurcoltak el" - próbálja értelmezni Robert Davis, az Ohiói Egyetem történészprofesszora Keresztény rabszolgák című, nemrég megjelent könyvében, miért nem fordult előbb a figyelem a muszlimok e korai "terrorcselekményei" iránt. Az amerikai és az angol sajtóban nagy visszhangot kapott kutatási eredmény - az ismeretterjesztésen túl persze - hozzájárulhat a muszlim háborús ellenfél diabolizálásához, esetleg az angolszász szövetségesek egynémely törvénysértő kegyetlenkedésének elfeledtetéséhez. Az viszont tény, hogy a rabkereskedelem a muszlim oldalon most újra felfedezett szokása korántsem napi találmány, és gyakorlatából - a 150 éves török uralom idején - bőségesen szerezhetett tapasztalatot akár a magyarság is.

A hazai köztudat mindenesetre úgy tartja számon, hogy annak idején magyarok tízezrei kerültek török rabigába. A szakértők egy része szerint azonban ez a hatalmas szám a tekintetben bizonyosan mítosz, hogy az ilyen-olyan céllal rabul ejtetteket többnyire Isztambulba, vagy a törökök földközi-tengeri gályáira vitték volna. A török-magyar rabtartásról elsőként összefoglaló munkát író piarista történész, Takáts Sándor 1915-ben kiadott, Rajzok a török világból című könyvében mindenesetre nem is számszerűsít - ezt a történészek szerint az erre vonatkozó adatok szórványossága nem teszi lehetővé -, csak arról ír, hogy egy korabeli rabszállítmány általában húsz-harminc, maximum néhány száz főből állhatott. A témában szakíró Pálffy Géza történész a HVG kérdésére válaszolva korántsem tartotta légből kapottnak a több tízezres számot, ám hangsúlyozta, hogy ez a teljes török uralom mintegy kétszáz éve alatt értendő. Nem beszélve arról, hogy ezek a tízezrek sem mind messze földre hurcoltattak, többségük ugyanis el sem hagyta a régiót. "A törököknek nem lett volna kapacitásuk nagyobb rabtömegeket szállítás közben élelmezni, felügyelni" - állítja Oborni Teréz történész is, a Pécsi Tudományegyetem docense.

A rabfogás jelentős részének az idő tájt lényeges momentuma volt, hogy a rabok szabadságáért váltságdíjat, szakszóval sarcot követeltek. Ez a fajta rabszerzés egyébként már akkor sem volt teljesen új, száz évvel a mohácsi vész előtt, a kölcsönös portyák és határ menti villongások idején is szokásban volt - tudható meg Pálffy Géza Rabkereskedelem és rabtartás Magyarországon című, hét évvel ezelőtt megjelent tanulmányából. Ilyen volt például az 1410-es évekből ismert Maróthi János macsói bán esete, aki négyesztendei török fogság után 40 ezer aranyforintért szabadult.

Téved azonban, aki azt hiszi, hogy a jövedelmező rabkereskedelem kizárólag török szokás volt. És nem csak holmi bűnöző hajlamú magyarok adták ilyesmire a fejüket. Egyes források szerint olykor magyar végváriak is segítettek keresztény rabok ejtésében. Olyannyira, hogy egy 1567-ben hozott törvénynek már egyenesen karóba húzásukat kellett elrendelni. Így járt 1665-ben egy bizonyos Soltész Pál is - adja közre Pálffy Géza említett tanulmánya -, aki "török pribékké lett, és (...) keresztényeket fogdosván, Egerbe hordotta".

De még csak nem is kellett ilyesmihez törökké lenni. Olykor magyar oldalon is szinte nagyüzemi szinten folyt a rabbiznisz. Például Batthyány Ádám hadvezéré, akinek a 17. század végén saját váraiban egészen szép szortimentje volt különböző rendű-rangú rabokból. Merthogy - török és magyar oldalon is - a főrabokat megkülönböztették például a közönséges raboktól. Előbbiekért lehetett igazán magas váltságdíjat követelni. És nem csupán pénzt. Egy másik Batthyányról, név szerint Boldizsárról például feljegyezték, hogy egyik előkelő török főrabját a Magyarországon akkor még ritkasága okán nagy értéket képviselő tulipánért és török szegfűért bocsátotta szabadon. A rabokat akár el is lehetett cserélni, igaz, az általános egyenértékről gyakran támadt vita. Egy bizonyos Hosszútóthy Györgyről tudható, hogy érte 1566-ban húsz török rabot kínáltak fel, akiket, nyilván értéküket némileg feltornászandó, elegáns piros ruhába öltöztettek, ám a török üzleti partner résen volt, és az üzlet - ezen az áron - nem jött létre.

Az évszázadok során mindkét félnél kialakult a sarcért folyó rabszedésnek és -tartásnak a többnyire minden érdekelt által tiszteletben tartott szokásrendszere. "A magyar-török rabtartást a kölcsönösség elve jellemezte" - állítja Pálffy Géza. Ilyen, mindkét fél számára érvényes szabályozás volt az 1568-ban kötött drinápolyi béke, melyben úgy egyeztek meg, hogy szökéssel szabadult rabot egyik fél sem tartozik visszaadni a másiknak. Még akkor sem, ha szökés közben netán megölte őrzőit. Akit viszont szökés közben lefüleltek, elég rosszul járt. 1652 őszén a Batthyányak szalónaki várából 38 török rab próbált kereket oldani, de a kísérlet nem sikerült, és a szökevényeket - függetlenül, hogy ettől milyen súlyos, olykor maradandó értékcsökkenést szenvedtek (többen meghaltak) - kemény megbotozásra ítélték.

Volt viszont, hogy hasonlóan kockázatos eszközökkel éppen hogy a rab értékét próbálták növelni. Erre célravezető módszernek mondtak némi kínzást is, ami mind az érintettek, mind a kiszabadításukra törekvők fizetési hajlandóságát volt hivatva serkenteni (Balassi Jánost, a költő Balassi Bálint édesapját is a módszer neves művelőjének mondták).

De az sem ment ritkaságszámba, hogy - elvégre ez volt az érdekük - a rabot feltételesen szabadlábra helyezték, hogy összegyűjtse (kvázi összekoldulja) a kialkudott sarcot, amelyet a nála lévő hitlevélben rögzítettek. E hitlevél arra is szolgált, hogy jelezze, felmutatója mi járatban van. Persze nem engedték el csak úgy szép szóra. Társainak - mint 1657-ben egy bizonyos Fáncsi Istókért a budai Csonka-torony valamennyi rabjának - kezességet kellett vállalniuk érte. Egy Batthyány Ádámnak címzett, 1647. november 16-án kelt levélből - mely Pálffy Géza még kiadatlan gyűjtéséből való - tudható, hogy Koppányi Ali egy fogát, Váli Ramadán egy ujját, Zsámboki Durát egy fülét áldozza, ha Zsámboki Mehmed rab sarcot gyűjtő vándorútján netán meg találna lépni. Olykor a kezesség olyan formája is előfordult, hogy valaki - legtöbbször persze rokon - túszként a börtönbe vonult, amíg a valódi fogoly összegyűjtötte a váltságdíját. Ezt tette Ormándy Péter palotai alkapitány is, aki önként ment a székesfehérvári Hamza bég tömlöcébe az 1570-es években, míg fivére, János a sarc dolgában eljárt.

A végvárak térségében folytatott nagybani rabbiznisz mellett akadtak, akik Isztambulig is eljutottak. "Tömeges elhurcolásra nagyobb hadjáratok, hosszabb háborúskodás, mint például az 1591 és 1606 között zajló 15 éves háború alatt került sor" - állítja Ágoston Gábor, az amerikai Georgetowni Egyetem történésze. Isztambulba főként a közönséges rabok jutottak, akiket a törökök földközi-tengeri flottájuk gályáira hurcoltak. Mármint a férfiakat, mert a nőket inkább a magas rangú hivatalnokok szolgálatára, olykor háremükbe utalták be. A szökés ilyen messzeségből szinte reménytelennek volt mondható. Ezért is keltett egykor különösen nagy feltűnést Egri Ferenc egri vitéz története, aki éveken át gályarabként szolgált. Egy idő után azonban, rabtársait megszervezve, őreiket lefegyverezték, és hajójukat Szicíliába kormányozták. A rabokból rabtulajdonossá lett lázadók 62 török foglyukat átadták a messinai király helyettesének, minekutána Egri a spanyol udvarban éldegélt, és csak öregkorára jött haza - a nyilván korábban nem eléggé biztonságosnak ítélt - Magyarországra.

Olykor azért előkelő magyar rab is eljutott Isztambulba. Legendás történet Török Bálinté, aki 1545-ben esett fogságba, ám mint sokat érő rab, az átlaghoz képest szinte kényeztetésben részesült. Míg arra vártak, hogy néhány várát végre átadja szabadulása fejében, Rüsztem pasa házában lakhatott, ahol látogatót is fogadhatott és levelezhetett is. A sarcban aztán mégsem tudtak megegyezni, és Török Isztambulban halálozott el 1550-ben.

De nemcsak a törökök vittek messze magyarokat, a magyarok sem maradtak adósak e téren. Ők az elfogott törököket mindenekelőtt osztrák és német területekre exportálták, ahol egyes keresztény méltóságok a keleti szerájok fényűzését utánozva udvari szolgaként alkalmazták a muszlimokat a 17. század közepétől. Ezek jártak jobban, mivel az itáliai államok kereskedőgályáinak evezőspadsoraiban ugyancsak számos törököt alkalmaztak. A kor egyik legnagyobb, leggazdagabb exportőrének a költő Zrínyi Miklós horvát bánt mondták, akinek jelentős bevétele származott abból, hogy a muraközi katonái által elfogott törökök egy részét Velence városának adta el.

Volt az emberrablásoknak egy másik kategóriája is: a családjuktól elszakított fiúgyermeket - a Gárdonyi Géza Egri csillagok című regényéből is ismertté lett módon - Törökországban janicsáriskolákba kényszerítették. "Némelyikük még jelentős karriert is befutott" - tudjuk meg a már említett Oborni Teréztől, aki Szokollu Mehmed pasát hozza fel példaként. A nagyvezírré lett janicsárról ismeretes, hogy 1505 és 1579 között élt, és hogy gyermekkorában a boszniai Szokolból vitték el.

A muszlim hitre való áttérés volt a - viszonylagos - szabadulás másik módja. Ilyen karriert futott be a nagybányai születésű, a mohácsi csatát követően török fogságba esett Somlyai Balázs, akiből Murád néven szultáni tolmács és - az e feladatkörrel gyakran együtt járó kettős ügynökösködés mellett - vallásos műveket szerző író is lett. A tekintetben viszont nem tagadta meg múltját, hogy - miként az Ács Pál irodalomtörténész róla írt, hat évvel ezelőtt megjelent tanulmányából kiderül - mértéktelen borszeretetét új hivatásában sem mellőzte, ami a mohamedán világban közismert hátrányt jelent.

SINDELYES DÓRA

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Megérkezett a havazás, bekeményít a tél

Megérkezett a havazás, bekeményít a tél

Kijavította a Hírcsárda a Ripost tüntetőket gyalázó címlapját

Kijavította a Hírcsárda a Ripost tüntetőket gyalázó címlapját

TGM: Mit tegyen a parlamenti ellenzék?

TGM: Mit tegyen a parlamenti ellenzék?

Hétéves kislánya előtt akart leugrani a hídról egy részeg nő Esztergomban

Hétéves kislánya előtt akart leugrani a hídról egy részeg nő Esztergomban

Videó: Rendőrségi furgon tolta előre az egyik tüntetőt a Nyugatinál

Videó: Rendőrségi furgon tolta előre az egyik tüntetőt a Nyugatinál

"Egy ősz hajú, szemüveges civil ruhás rám nézett, és intett, hogy vihetnek" – itt az eltűntként keresett tüntető története

"Egy ősz hajú, szemüveges civil ruhás rám nézett, és intett, hogy vihetnek" – itt az eltűntként keresett tüntető története